Kerítésen innen
Lázár János nem akar polgármester lenni fatornyosában! – De akkor mi?- csak nem…?
A honlapján tette közzé Lázár János, hogy nem vállalja el, hogy Hódmezővásárhelyen polgármester-jelölt legyen. De mi járhat a fejében? És mit tervez a „központ” a várossal? Feladja, vagy startra kész az új seprű?
Hosszú írásában egyebek mellett azt írta, nagy megtiszteltetés számára a jelölés,
„volt hát min gondolkodnia az elmúlt napokban.”
Hódmezővásárhelyen valóban változásra van szükség,
„még a polgármester úr hívei sem tagadják, hogy a város ma egy helyben topog”,
Hódmezővásárhely mára lefagyott, írta, úgyhogy neki, Lázárnak is van dolga azzal, hogy
„Hódmezővásárhelyt újraindítsuk, és a város visszatérjen ahhoz a fejlődéshez, ami Almási polgármester úr halálával megszakadt.”
Lázár ezután hosszan ír az eddigi politikai eredményeiről,
és közli:
hisz abban, hogy polgármesterként most ismét a város hasznára tudna lenni, sőt, sokat tanult a kompromisszumok fontosságáról és az együttműködés erejéről, így most még jobb vezetője tudna lenni a városnak, mint korábban….
Közösségi oldalán is tudatta a nagy hírt
Aztán így folytatja:
Mégis azt tartom helyes döntésnek, ha nem vállalom el a Fidesz felkérését, és nem szállok ringbe újra a polgármesterségért. Pedig az elmúlt időszak közvélemény – kutatásai azt mutatják, hogy komoly esélyem volna a jelenlegi polgármester legyőzésére. Paradox módon nem a vereségtől tartok tehát, hanem a győzelemtől. Attól a hatástól, amit ez a győzelmem ma a város közéletére gyakorolna.
…kettészakadt a város…
Ezután rátér arra, hogy Márki-Zay Péter őt tette meg fő ellenfelének, ez pedig két következménnyel is járt: kettészakadt a város.
„Ha a következő önkormányzati választást most megint Márki-Zay Péter és Lázár János küzdelmévé egyszerűsítjük le, akkor a város egyik része mindenképpen vesztesnek fogja magát érezni, akármi lesz is az eredmény.
A vásárhelyi polgárháború
kirobbantásával a jelenlegi polgármester akarva-akaratlan azt érte el, hogy ma két politikus van, aki biztosan nem tudja egyesíteni a várost. Az egyik én vagyok, a másik pedig ő: Márki-Zay Péter.
Harmadik jelöltre van tehát szükség, olyan polgármesterre, aki békét tud hozni”,
Hiszek azonban abban, hogy ebben a játszmában nem szabad felvenni a kesztyűt.
Nem lehet pusztán az a célunk, hogy a másik veszítsen: azt kell szem előtt tartanunk, hogy végre Vásárhely nyerjen. Éppen ezért új jelöltre és új csapatra van szükség a város vezetésében. Olyan polgármesterre, aki be tudja fejezni a mai polgárháborút, ezt a végtelenített kampányt, amely minden vásárhelyinek oly sokba került és kerülne még a következő években.
Ehhez a következő hetekben, hónapokban arra van szükség, hogy Vásárhely különböző szekértáborai újra szóba álljanak és szót értsenek egymással. Párbeszédre van szükség, aztán együttműködésre
hozzátéve: hisz benne, hogy a jelölési folyamat végéig meg fogják találni azt, aki
„vissza tudja hozni a város elveszett nyugalmát”.
Szerző
Friss
- Tiszaigar rendíthetetlen: 338 érvényes voks 63,9 százalékával nyert a fideszes hölgy
- ‘Ez ‘bréking’, hogy a nyugdíjasok májusban megkapják a májusi nyugdíjat?’ – Nyitrai közszolga újabb szavazatvesztést intézett pártjának
- ‘Az ukrán férfit megrendezett színházi előadásban áldozták be, ez se nem békepárti, ne nem jogállami intézkedés volt’
- A magára hagyott választó
- Kocsis közszolga szerint minden bajunk okozója visszamenőlegesen és a jövőbe látva is Magyar Péter és pártja
- Ujhelyi: Orbán elmeháborodott politikai lépése – Végleg elárulta a határon túli magyarokat
- Körözött lengyel politikus búvóhelyét találták meg Budapesten – Hiába no, szép ez a mi fővárosunk….
- Bruck András: elváltak haragos útjaik
- Nem egyszerű manapság Tiborcznak lenni….
- Újabb ‘saját láb’ nőtt az Orbán-lány és Tiborcz-vő ‘házatáján’