Kerítésen innen
Lázár János rendelt magának még négy TramTrain szerelvényt
Egy szerdai kormányhatározatnak megfelelően a MÁV-START lehívta a négy darabos opciót a Stadler Rail Valenciával kötött tram-train járműbeszerzési szerződés alapján – írta meg a VG.hu.
Ezek lesznek Magyarország első vasút-villamosai, azaz tram-train járművei, amelyek Szegedet és Hódmezővásárhelyt kötik össze a szükséges városi villamos-pályahálózat kiépítése, illetve a meglévő vasúti vonalszakasz felújítása után.
A négy szerelvény összesen mintegy 9,2 milliárd forintba kerül
A további négy tram-train jármű beszerzésének célja a közösségi közlekedés színvonalának fejlesztése Szeged és Hódmezővásárhely belvárosai között – versenyképes közlekedési módot teremtve a gépjárművekkel szemben. A kisebb gépjárműforgalom hatására csökkenhet a városok közötti közúti torlódás és a közlekedés okozta környezeti terhelés.
A nyolc járművel 20 perces követési idő lenne tartható, a plusz négy szerelvénnyel csúcsidőszakokban akár 15 percenként is indíthatók a vasút-villamosok.
Lázár János a hivatalos Facebook-oldalán jelentette be, hogy újabb 8,5 milliárd forintot ad a kormány a vásárhelyi villamosvasút fejlesztésére.
„Naponta 15 ezer ember közlekedik Hódmezővásárhely és Szeged között, köztük 5000 diák. Szeretnénk, ha a szolgáltatás biztonságosabb lenne és jobban kiszolgálná a vásárhelyiek érdekeit.”
– Másfél éven át arról győzködtem a kormányzatot, hogy több villamosvasút járműre lenne szükség ahhoz, hogy a reggeli és a délutáni csúcsforgalomban ki tudjuk szolgálni az utasigényeket. Hódmezővásárhely és Szeged között az út 30 perc lesz tramtrainnel. A villamosvasút kényelmesebb, mint az autó, hiszen nem kell parkolni és gyorsabb, mint a busz. Orbán Viktor miniszterelnökkel többször tárgyaltam a bővítésről és elfogadta a javaslatomat, hogy a megrendelt és gyártás alatt lévő 8 mellé még 4 járművet rendeljünk – mondta Lázár János, a körzet országgyűlési képviselője a Rádió7-nek adott interjújában.
Lázár hangsúlyozva, hogy a a 73 milliárd forintos beruházás Magyarország legizgalmasabb és legnagyobb közlekedési beruházása
A dízel-villamos hibrid tram-trainek 216 férőhelyes (76 fix, 16 darab felhajtható ülés, 4 mozgássérült hely, 120 fő állóhely 4 fő/nm kapacitással) STADLER CityLink típusú vasút-villamosok 600 voltos elektromos üzemmódban Szeged és Hódmezővásárhely villamos vonalán 50 km/h-ás maximális sebességgel haladhatnak a KRESZ előírásai alapján (a konstrukciós sebesség villamos üzemmódban 70 km/h).
A két város közötti nyílt vonalon dízel meghajtással, 100 km/h-ás megengedett sebességgel szállíthatják majd az utasokat.
Forrás: delmagyar.hu/vg.hu
Szerző
Friss
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik
- Amerikai álom magyar földön – Mi vonzza ide az amerikai családokat, és miért nem mindenki marad?
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat
- Kocsis Máté -akit Fidesz frakcióvezető minőségben tartunk el- felnyitotta dossziéját…