Ez a nap
„Monnyon le!” – üzente Pócs Jánosnak az ellenzék
Tíz ellenzéki képviselőnő arra kéri Kövér Lászlót, az Országgyűlés elnökét, hogy szólítsa fel lemondásra a fideszes Pócs Jánost.
Elfogadhatatlan megbélyegzés
A szocialista, jobbikos, DK-s, LMP-s, párbeszédes és független politikusok azért tartottak kedden, Budapesten közös sajtótájékoztatót, mert korábban nyilvánosságra került egy felvétel, amelyen a Pócs János egy kazánba zárja egy cigány származású alkalmazottját, akit felgyújtással fenyeget.
Varga-Damm Andrea (Jobbik) azt mondta: a mai magyar demokráciában elfogadhatatlan, hogy egy társadalmi csoportot így megbélyegezzenek és megszégyenítsenek. Szerinte, ha Pócs János jobbikos lenne, akkor a legfőbb ügyész már elrendelte volna a nyomozást.
Szabó Tímea (Párbeszéd) hangsúlyozta, hogy a képviselő tette olyan gyalázatos, ami után nemhogy a parlamentben, de a közéletben sincs helye. A politikus arra szólította fel a Fideszt, hogy álljon ki, nyilvános ítélje el a cselekedetet és mondassa le a képviselőt.
A hasznos és a haszontalan idióta
Vadai Ágnes (DK) azt mondta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök az elmúlt hetekben sokat beszélt az Európai Néppárt „hasznos idiótáiról”, de keveset beszélt a Fidesz „haszontalan idiótáiról”. A vészkorszakban megölt romák számát meg sem lehet becsülni, azt harminc- és hetvenezer közé teszik – hívta fel a figyelmet. A Fidesz azonban az utóbbi években megpróbálja relativizálni a vészkorszakot – fogalmazott.
A miniszterelnök úgy mutatja be magát, mint aki fellép a szélsőséges megnyilvánulások ellen, de saját párttársa esetében nem teszi meg a szükséges lépéseket – közölte Vadai Ágnes. Hozzátette: ezért is fordulnak Kövér Lászlóhoz.
Gurmai Zita (MSZP) leszögezte: aki a holokauszt után is emberek elégetésével viccelődik, annak nem rossz a humora, hanem „egyszerűn náci”. Egy normális országban egy képviselő a videó megjelenésének másnapján lemond, és ha nem így cselekszik, akkor saját pártja vagy frakciója zárja ki – hangsúlyozta.
Pócs János próbálja menteni a menthetetlent és próbál hazugságok mögé bújni. Meg akarja úszni a botrányt, mert erkölcsei gyengék, tartása pedig nincs – fogalmazott.
Pócs János nagy szolgálatot tesz a Fidesznek
Bősz Anett (független) azt mondta, hogy a jelenlegi magyar kormány antiszemitizmusa és rasszizmusa sok esetben „egyáltalán nem annyira burkolt, mint amennyire látszik”. Pócs János nagy szolgálatot tesz a Fidesznek, amikor nyilvánvalóvá teszi az antiszemitizmust és azt a rasszizmust, amit a„”magyar kormány fedő alatt tart” – közölte.
Szél Bernadett (független) kijelentette, hogy Pócs János nyíltan antiszemita és nyíltan rasszista. Orbán Viktor pedig személyes felelősséggel tartozik azért, hogy antiszemita és rasszista embereket tűr meg a saját frakciójában – közölte.
Hohn Krisztina (LMP) csak annyit mondott, hogy Pócs János magatartása méltatlan egy képviselőhöz. Hozzátette, hogy mélységesen felháborítják a történtek és mindazoktól elnézést kér Pócs János helyett, akiket az eset szintén felháborít.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Figyeljen, mit posztol: a ballagási ajándék is illeték-köteles és a NAV éberen figyel
- ‘Végül is banánt is megpróbáltunk termeszteni az ötvenes években’, de miért nem tanul Pintér belügyminiszter az eredményéből?
- Újabb kormány-cucc alakult ezúttal ‘esőcsinálás’ céljából – Ízlelgesse: Aszályvédelmi Operatív Törzs
- Mi nem hagyjuk el Brüsszelt, mi el fogjuk foglalni!
- Devizahitel-infó, hogy tisztán lássunk
- Molnár Csaba: az Európai Parlament felszólítja a magyar kormányt, hogy csatlakozzon az Európai Ügyészséghez!
- ‘Amikor ott jártam, akkor minden hiánytalanul megvolt’ – mondta Orbán Viktor Magyarország aranytartalékáról
- Karácsony Gergely: maga az ügyészség állítja, hogy kamu volt a ‘Városháza-ügy’!
- Hétfői Hankó-nagyotmondás: ‘a Pannónia Ösztöndíjprogram fényévekkel jobb, mint az Erasmus’
- Orbán Viktor az érettségizőknek: ‘ha nekem sikerült, mindenkinek menni fog’ – Mire is gondolhatott a ‘költő’?