Kerítésen innen
Lénárd Csiki sör-tulaj pitláksága miatt Szijjártó megszakítva vidéki elvonulását kemény döntésre szánta el magát
Visszavonta Szijjártó Péter külügyminiszter a Csíki Sör tulajdonosának, Lénárd Andrásnak a diplomata-útlevelét, miután Vadai Ágnes a Demokratikus Koalíció képviselője kérdőre vonta a külügyminisztériumot, miért állítottak ki egyáltalán ilyet Lénárd nevére. „Ő a kormány sördiplomatája esetleg?”
Mint azt jól tudjuk, Szijjártó Péter külügyminiszter a kormány többi prominensével Sopronbánfalván váltja meg a kerítésen belüli világot és két „sorsunkdöntő” kérdés meghányás-vetése közben nem csak futkosásra kell időt szánnia, hanem holmi diplomataútlevél-problémát is meg kell oldania.
Nem oda Buda…!
Idén január 7-én délután három órakor egy bukaresti rendszámú Bentley 162 kilométer per órás sebességgel repesztett az Arad megyei Nagylak közelében az autópályán – azon a szakaszon, ahol egyébként százas korlátozás volt érvényben.
Ez a vétség 3300 lejes (körülbelül 250 ezer forintos) büntetéssel és a sofőr jogosítványának 90 napos bevonásával járt
-írta meg a száraz tényeket a Magyar Hang.
A luxusjárművet Lénárd András, a Csíki Sör tulajdonosa vezette.
Nekem pezsegsz…?
A laphoz eljutott bizonyítékok szerint Lénárd nem nyugodott bele a büntetésbe és ügyvédjével fellebbezett, ebben pedig arra hivatkozik:
ő magyar állampolgár, aki diplomata-útlevéllel is rendelkezik, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter megbízottja.
A Csíki Sört gyártó cég Fidesszel jó politikai kapcsolatokat ápoló székelyföldi vezetőjének 2019 óta volt magyar diplomata útlevele. Annak idején a külügyi tárca nem tagadta az erről szóló híreket, csak annyit közöltek, hogy ez
a törvényi előírásoknak megfelel.
Románia engedi a többes állampolgárságot, az viszont általános érvényű nemzetközi szabály mindenhol: ha egy adott ország állampolgárságával rendelkezik valaki, abban az országban nem hivatkozhat arra, hogy ő külföldi. Magyarán Lénárd András bárhol a világban lehet magyar diplomata, viszont Romániában nem – ott román állampolgár. A teljes cikket a Magyar Hang hetilap 2024/3. számában találja.
Szijjártó égtelen haragra gerjedt…..
Visszavonta Szijjártó Péter külügyminiszter a Csíki Sör tulajdonosának, Lénárd Andrásnak a diplomata-útlevelét, miután Vadai Ágnes a Demokratikus Koalíció képviselője kérdőre vonta a külügyminisztériumot, miért állítottak ki egyáltalán ilyet Lénárd nevére.
„Ő a kormány sördiplomatája esetleg?”
– fogalmazott írásbeli kérdésében a politikus.
Jut eszembe….
A diplomatákon, állami hivatalnokokon és parlamenti képviselőkön kívül, akiknek valóban szükségük van rá, tömegével kapnak diplomataútlevelet az aktuális hatalom olyan különféle rendű-rangú kegyeltjei is, akik csak az okmány presztízse miatt villognak vele szívesen. Ők több ezren lehetnek, és általában egy botrány kell, hogy kiderüljön, valakinek adtak. A diplomata útlevél elején magyar, angol és francia nyelven szerepel az alábbi szöveg:
Magyarország kormánya felhívja a belföldi hatóságokat, a külföldi hatóságokat pedig tisztelettel felkéri, hogy a jelen útlevél tulajdonosának mindenütt engedjenek szabad közlekedést, részesítsék őt a fennálló törvényekkel és rendeletekkel összeegyeztethető mindennemű könnyítésben, továbbá nyújtsanak neki segítséget és támogatást.
Ez alapján tehát a diplomata útlevél – amely a magánútlevéllel szemben hivatalos útlevélnek számít – tulajdonosa udvarias bánásmódra számíthat a hatóságoktól bel- és külföldön egyaránt. De ami sokkal fontosabb: a gyakorlat szerint általában diplomáciai mentességet élvez és számos egyéb kedvezmény is jár neki:
- vízummentes beutazást tesz lehetővé egyes vízumköteles országokba is (a teljes lista itt böngészhető)
- birtokosa utazáskor a diplomatasávot használhatja, és ezzel megússza a sorban állást,
- a nemzetközi jog alapján diplomáciai mentességet élvez,
- jogosult a diplomata rendszám használatára.
Szia, Uram…..
A törvényben van olyan gumiparagrafus, amely alapján a kormányzat gyakorlatilag annak ad, akinek akar – és akinek nem szégyell. Bárki belefér ugyanis a jogszabály szerinti „egyéb” kategóriába, mivel diplomata-útlevelet kaphat az a személy is,
aki a köztársasági elnök, a miniszterelnök, az Országgyűlés elnöke vagy a külpolitikáért felelős miniszter megbízásából diplomáciai küldetéssel járó feladatot lát el, illetve akinek a diplomata-útlevéllel történő ellátása külpolitikai érdekből indokolt, továbbá az, akinek az útlevéllel történő ellátását rendkívül indokolt esetben a külpolitikáért felelős miniszter engedélyezte.”
A tapasztalat az, hogy a külügyminiszterek – nemcsak Szijjártó Péter, de sok elődje is – ezeket a mai napig bőkezűen osztogatják: felkapott státusszimbólum lett a NER elmúlt lassan 14 évében.
A hvg.hu összegyűjtötte az elmúlt 20-25 év legnagyobb visszhangot kiváltó ilyen eseteit:
- Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar jelenleg korrupciós vádakkal bíróság előtt álló volt elnökének is volt zöld útlevele, amelyet a büntetőper másik vádlottja, Völner Pál korábbi igazságügyi miniszterhelyettes kérésére adott meg Szijjártó Péter, de Schadl letartóztatása után visszavonták. Schadl egy vallomásában azt állította: azért kapott ilyen okmányt, hogy a koronavírus-világjárvány idején is szabadon utazhasson nemzetközi konferenciákra.
- Jutott ilyen papír Habony Árpád magyar kendóbajnok restaurátorból lett koronagondnokból lett üzletember-tanácsadónak is, noha hivatalos minőségben soha nem volt a miniszterelnök vagy a kormány tanácsadója, mégis mindig felbukkant Orbán Viktor környezetében. Legújabban már nem is kerüli a nyilvánosságot: ott volt tavaly a miniszterelnök eskütételén a Parlamentben, valamint külföldi vállalkozása után ismét alapított itthon is cégeket és beszállt a kaszinóbizniszbe is.
- Sokakat meglepett, amikor 2020-ban kiderült, hogy a Szijjártó Péterrel baráti viszonyban lévő focista, Dzsudzsák Balázs is rendelkezik diplomata útlevéllel, amit akkor Magyar Levente külügyi államtitkár azzal magyarázott, hogy „Dzsudzsák Balázs a magyar nemzeti labdarúgó-válogatott csapatkapitánya, és igen, ezáltal méltó és érdemes a diplomata útlevélre” – amúgy a sportoló azután is megtarthatta az okmányát, hogy az NB II.-be igazolt, és kikerült a válogatottból.
- Ilyen útlevéllel utazgat Matolcsy Ádám, a jegybankelnök Matolcsy György fia is – ez tavaly derült ki, és a külügyi tárca meg is erősítette, hogy van ilyen papírja, bár azt már nem tették hozzá, hogy milyen jogcímen jutott hozzá.
- Volt zöld színű útlevele korábban a Quaestor-vezér Tarsoly Csabának is, aki később büntetőper vádlottja lett a Quaestor bedőlése miatt. Szijjártó Péter szerint azért kapott ilyet, mert a moszkvai vízumközpont és az isztambuli kereskedőház társtulajdonosakét sokat kellett külföldön tárgyalnia. Később visszavonták tőle.
- Véletlenül derült ki 2020-ban, hogy Legény Zsoltnak is van diplomata útlevele. Az MSZP-s politikust ugyanis azzal együtt kapták el az ukrán–magyar határátkelőnél, csomagtartójában több száz doboz zárjel nélküli ukrán cigarettával. A politikus az esetet követően a pártjából is kilépett, az útlevelét visszavonták, később pedig az ukrán bíróság felmentette a csempészés vádja alól.
- Az SZDSZ egykori elnöke, Kóka János is zöld útlevelet – már a NER-időkben, az Orbán-kormánytól. Méghozzá Szijjártó Péter közbenjárására, mert „Kóka János Magyarország – külgazdasági területen ma is aktív – korábbi gazdasági minisztere”. Kóka saját bevallása szerint az okmány nagy segítség „az üzletembereknek, akik gyakran utaznak olyan országokba, ahol nagyon nehézkes és hosszadalmas a vízum beszerzése”.
- Még az első Orbán-kormány idején jutott diplomata útlevélhez Jakab János. Ő szintén nem diplomata, sose volt az, viszont mostanában a felcsúti Puskás Akadémia alapítványának felügyelőbizottsági elnöke. 2010 után a miniszterelnök fizetett tanácsadója volt, de kapcsolatuk régebbi, ugyanis Orbán Viktor egyik első edzője volt az Erdért csapatánál a 80-as években, később személyi edzőként dolgozott mellette, de azt sokáig találgatták, milyen indokkal kaphatott később zöld útlevelet.
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….