Blogbazár
Lendvai Ildikó: Ugyan miről beszélne a Ferenc pápa Orbánnal?
Távol álljon tőlem a szentségtörés, éppen tiszteletből írom, de a pápa jobban érti a közéleti szimbólumok, gesztusok nyelvét, mint egy tucat politikai PR-guru:
- Romániai látogatására indulva előbb fogadott a Vatikánban 15 Rómában élő román hajléktalant.
- Lehúzott ablakú, páncélozatlan Daciában hajtott végig Bukaresten.
- Szóvivője a „multietnikus Romániáról” beszélt. (Ennyit a fetisizált „nemzetállamokról”.)
- Csíksomlyón a magyar közösséggel találkozik.
- Nagyszebenben a roma közösséget látogatja meg.
- Egy másik egyház képviselőivel, ortodox főpapokkal imádkozik együtt
- Bukaresti beszédében a demokratikus intézmények megerősítését kérte, és megemlékezett az elnéptelenedett falvakról, a sokmillió kivándorolt romániairól.
Hát csoda,
hogy ugyan itt van a szomszédban, de a magyar miniszterelnökkel nem találkoznak?! Ugyan miről beszélnének?
Háttér
A pápa a péntektől vasárnapig tartó romániai látogatása második napján a csíksomlyói hegynyeregben mutatott be latin nyelvű szentmisét mintegy 160 pap jelenlétében.
A csíksomlyói zarándoklat Erdély öröksége, a párbeszéd, az egység és a testvériség jele, és tiszteletben tartja a román és a magyar vallási szokásokat is
– mondta Ferenc pápa szombaton homíliájában a Csíksomlyón több tízezer hívő előtt bemutatott szentmiséjén.
A szentmise énekei magyarul hangzottak el, az olvasmányt román nyelven hallhattuk. Az evangéliumot Szent Lukács könyvéből magyarul olvasták fel. Ferenc pápa olaszul prédikált, román és magyar fordítását ez után olvasták fel.
Tegyük félre sértettségünket, bizalmatlanságokat
– szólította fel a somlyói nyeregben összegyűlt híveket Ferenc pápa. A Szentatya utalt rá, ismeri a pünkösdi zarándoklat hagyományait, amely évről évre több százezer embert hoz Csíksomlyóra.
A zarándoklat azt jelenti, hogy belemegyünk abba a kaotikus tengerárba, amelyben egy szolidáris karavánná vállunk. A zarándoklat nem más, mint a szolidaritás, a testvériség, az igazság és igazságosság küzdelmére való elköteleződés
– fogalmazott a katolikus egyházfő.
“Ne hagyjuk, hogy azok a hangok és azok a sebek, amelyek az elkülönülést és a megosztottságot táplálják, megfosszanak minket a testvériség érzésétől. Nem szabad elfelednünk vagy tagadnunk a múlt összetett és szomorú eseményeit, azonban ezek nem jelenthetnek akadályt vagy ürügyet, hogy meggátolják a vágyott testvéri együttélést. Aki kockáztat, mint Mária, annak az Úr nem okoz csalódást. Járjunk együtt az úton, merjünk kockáztatni, engedjük, hogy az evangélium legyen az a kovász, amely képes megajándékozni népeinket az üdvösséggel az egységben és a testvériségben”
– mondta szentbeszédében Ferenc pápa.
Szerző
2 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
Pingback: Őszentsége nem kíváncsi sem Orbánra, sem Áderre - nem lesz pápa-miniszterelnök csúcstalálkozó Budapesten! - Városi Kurír
Pingback: ÚJNÉPSZABADSÁG