Kerítésen innen
„Intézményesen megloptak a törvénykezők” – kitálalt a mecénás, Polgár András

A hirtelenjében kerítésen belül közpénzből előállított „gazdasági elit” ugyan számszakilag létezik, de a valódi polgári attitűdöt elfelejtették beléjük programozni. Persze ez az, ami nem jár a közmilliárdhoz, ezt otthonról kell hozni és a programozók sem ismerik, honnan is tennék?

A polgár-gyártó sem ismeri, hogyan is adhatta volna ukázba alattvalóinak?
Polgár András üzletember tizenkét éve döntött úgy, hogy befejezi a napi operatív munkát és szervezett keretek között adományoz. Létrehozta a Polgár Alapítványt, amely már több mint másfél milliárd forintot költött jótékony célra – írta a szinhaz.org.
Színházak mecénása….
Polgár András közösségi oldalán fogalmazta meg gondolatait a kultúr-tao eltörlése után kialakult helyzetről:
“Intézményesen megloptak. Azok a derék törvénykezők, akik kieszelték, hogy a független, progresszív színházakat elpusztítják. Jogsértőn, visszamenőleges hatállyal. Néhányad-magammal megelőlegeztük a TÖRVÉNY által garantált bevételt, amitől – TÖRVÉNYtelenül – megfosztva, az Adós nem fizethet. Ezenközben a lopott pénzt nímand beámterek (mert erősebb, ámde hitelesebb jellemzésre ők nem érdemesek) osztogatják csatlósoknak.
Eddig kussoltam
(hahh, mintha felszólamlásom bárkit is érdekelne), mert méltóságon alulinak éreztem fokozni a sátán örömét a magam (anyagi) keservével. Leírtam a veszteséget, mint már annyi mást e kiszolgáltató világban. De ma azzal szembesültem, hogy pótolhatatlan kulturális értékek vesznek el a lopás következtében. Az előadásokat sorra le kell venni a műsorról. Ez innentől fogva nem egyszerű „magán-veszteség”. Ez a magyar emberek ellen elkövetett bűncselekmény immár. Azok ellen, akiknek a színház teszi elviselhetőbbé ezt a minket körülvevő szörnyűséget. És így már az is világos, mivégre ez az ép ésszel megmagyarázhatatlan gazemberség.”
Szerző
Friss
- Az Orbán-Tiborcz házaspár megsétáltatta a pasast, aki a mini-Dubaj arab befektetője lett volna
- Farkasházy: az intenzíven jöttem rá újra, hogy van annál fontosabb is, minthogy Puzsér milyen hazugságokat terjeszt rólam
- Ha most kinéz az ablakon, aligha hiszi el, hogy nyakunkon az újabb hőségriadó
- Ezt készletezd otthon, hogy ne kerülj rögtön bajba, ha kitörne egy háború
- Majka, Dés László, Presser Gábor, Spiró György több, mint 150 művésztársával petícióban tiltakozik a Kneecap fellépése ellen
- Mit árul el rólad a szemüveged, amit nyáron viselsz?
- Egy hét és érvényben a Rogán-döntés a titkosszolgák fegyver-arzenáljáról
- A betegség nem válogat, megtámadta Donald Trumpot is
- Az Orbán-kormány és csatolt részei “ámok-repkedése” és másfincsaságok – Juszt László kérdez, de ki válaszol?
- Péter, ezért feccöltünk beléd annyit? – érdeklődött egy kommentelő a napi szijjártói buktáról olvasva