Kerítésen innen
Lesz-e vita a kihívó és a regnáló között
Orbán Viktor barátja, hőse és amerikai házigazdája Donald Trump, a Republikánus Párt várható elnökjelöltje elnökválasztási vitára hívta Joe Biden hivatalban lévő elnököt, a Demokrata Párt várható jelöltjét.
Trump: bármikor, bárhol….
Donald Trump előző elnök csütörtökön közösségi oldalán kiadott közleményében azt írta, hogy bármikor, bárhol készen áll a vitára utódjával és legvalószínűbb választási ellenfelével. A republikánus politikus a politikai vita témájaként azokat az ügyeket jelölte meg, amelyek létfontosságúak „Amerika és az amerikai emberek számára”, és megjegyezte, hogy számára elfogadható az is, ha a vitákat a Demokrata Párt vezető testülete, a Demokrata Nemzeti Bizottság szervezi meg.
Joe Biden évértékelője
Ezzel egy időben Donald Trump reagált Joe Biden évértékelő beszédére (State of the Union) is, amelyet a hivatalban lévő elnök a hagyománynak megfelelően a Kongresszus előtt mondott el.
Donald Trump szerint Joe Biden elnökségének három éve alatt leépítette azokat az intézkedéseket, amelyeket ő az elnöksége idején az Egyesült Államok határainak biztosítása érdekében hozott, és a jelenlegi elnök hivatalba lépése óta illegálisan érkezett bevándorlók milliói léphettek be az Egyesült Államokba.
Trump a jelenlegi elnök gazdaságpolitikáját tette felelőssé az Egyesült Államokban tapasztalt inflációért, az ukrajnai háborúval kapcsolatban pedig azt írta, hogy Oroszország azért támadta meg Ukrajnát, mert „nem tiszteli Bident”.
Szerző
Friss
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat
- Kocsis Máté -akit Fidesz frakcióvezető minőségben tartunk el- felnyitotta dossziéját…
- A Tiszások átvállalják a Kölcsey kirúgott tanárainak perköltségét – tudatta Magyar Péter
- Orbán Viktor születésnapjára – Rendhagyó köszöntő