Kerítésen túl
Leszállt Kínában a magyar békeangyal – Berlini gyors-reakció
Magyaroroszág elsőszámú provokátora Kínába érkezett. Ahogy azt megígérte, Orbán Viktor újabb, a világot meglepő helyszínen, a „mosoly országában” tűnt fel. A magyar kormányfő mit sem törődik az EU tisztségviselőinek felháborodott tiltakozásával, azért, mert újdonsült stalluma leple alatt, felhatalmazás nélkül tárgyalgat és repked világszerte.
A pekingi nyilatkozat
A magyaroknak fontos, hogy Kína szorgalmazza a békét a világban
– jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Pekingben, ahol Hszi Csin-ping kínai elnökkel találkozott. A kormányfő felidézte, hogy a magyarok két és fél éve egy háború árnyékában élnek.
A magyar békeszerető nép. Békére, egyensúlyra és harmóniára törekszik, ezért „mindig a béke oldalán vagyunk, és sohasem a háború oldalán”
– mondta.
Fényezés mesterfokon
„Számunkra nagy jelentősége van” annak, hogy Kína szorgalmazza: a világban ne háború, hanem béke legyen. „A Magyarország szomszédságában zajló konfliktus esetében is nagyra értékeljük az Ön békekezdeményezését”
– mondta Orbán Viktor, Hszi Csin-pingnek címezve szavait. Felidézte, hogy a kínai elnök két hónapja Magyarországra látogatott. A kormányfő történelmi jelentőségűnek nevezte az akkori találkozót. Hozzátette: komoly megállapodásokat kötöttek, de ami még fontosabb, több nemzedékre is megalapozták a két nép közötti barátságot, mert Hszi Csin-ping látogatása meggyőző és szívélyes volt, amely bizonyította a magyar embereknek Kína Magyarország iránti jóindulatát és tiszteletét.
„Több nemzedék is meg fog még élni abból a látogatásból, annak a látogatásnak az emlékéből, amit Ön tett Budapesten”
– jelentette ki Orbán Viktor. Megköszönte a kínai elnöknek, hogy emelték a két ország kapcsolatainak szintjét.
„Az eltelt két hónapban is folyamatosan dolgoztunk, hogy ezt a formát tartalommal töltsük meg”
– mondta, megköszönve, hogy előrehaladást érhettek el a delegációik az együttműködésben. Orbán Viktor gratulált Hszi Csin-pingnek Kína szilárdságához és stabilitásához, amelyet „ebben a viharos világpolitikában” az egész világ számára jelent.
Pédául Berlin…
Orbán Viktor magyar miniszterelnök önjelölt „békemisszió 3.0”-val érkezett Pekingbe. Találkozik Hszi Csin-pingnek . A múlt héten már Vlagyimir Putyin elnök vendége volt Moszkvában . Mindig anélkül, hogy konzultált volna az EU-s kollégáival, pedig jelenleg Magyarország tölti be a Tanács elnökségét. Valójában nem olyan pozíció, amely különleges külpolitikai jogosítványokat adna Orbánnak
-áll a német Bild villámértékelésében.
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Robert Francis Prevost -XIV. Leó- az új pápa
- Németh Szilárd színt vallott: elárulta, mivel tölti éjszakáit….
- Fekete-Győr a Tiszát segítené, de a Kétfarkú Kutyapártnak használ
- Hadházy Ákos: miféle háborúba vezető útra lépett az Orbán-kormány 2023-ban?
- Orbán és Magyar is saját fényezésre és a másik alázására használja Gyurcsány Ferenc lemondását
- Gyurcsány Ferenc lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul
- Kormányinfó: mit miért tesz, vagy nem a kormány – némi választási osztogatás-infóval fűszerezve
- Magyar Péter bizonyítéka a „kormány békehazugságáról” – Frissítve!
- Mátyás király óta nem volt olyan jó kormánya Magyarországnak, mint a mostani – állítja az MCC médiaiskolájának vezetője
- Csoda, hogy így állunk? Az Orbán-vezette Fidesz vesztesége 2024-ben: 400 millió mínusz