Connect with us

Sport

Lévai Tamás bronzérmes a világbajnokságon

Megosztás

Lévai Tamás bronzérmet nyert hétfőn a belgrádi birkózó-világbajnokságon a kötöttfogásúak 82 kilogrammos kategóriájában.

Megosztás

Lévai Tamás bronzérmet nyert hétfőn a belgrádi birkózó-világbajnokságon a kötöttfogásúak 82 kilogrammos kategóriájában.

A BHSE 23 éves sportolója vasárnap három sima győzelemmel jutott az elődöntőbe, melyben technikai tussal kikapott az üzbég Jalgazbaj Berdimuratovtól

Lévai Tamás karrierje második felnőtt világbajnoki bronzmeccsére készülhetett, miután egy éve Oslóban a 77 kilogrammosok között mérkőzött meg a dobogóért.

A norvég fővárosban az érem még nem jött össze, és előzetesen a szerbiai helyosztón sem ő számított esélyesnek, ugyanis az azeriek olimpiai bronzérmese, a világ- és Európa-bajnok Rafig Huseynov várt rá, akitől a tavaszi budapesti Eb-n a negyeddöntőben 2-0-ra kikapott.

A mostani találkozó elején a felek a szőnyeg közepén küzdöttek egymással, akciót egyikük sem kezdeményezett, a meddő állóharcban viszont valamivel az azeri tűnt aktívabbnak, így másfél perc után Lévainak kellett lemennie parterhelyzetbe (0-1). Huseynov nyilván érezte, hogy esélye van egy komolyabb előny kialakítására, ám akcióra esélye sem volt, mivel riválisa az indítás után szinte azonnal kibújt alóla és felállt.

A szünetig a meccs az első másfél perc képét mutatta, kemény küzdelem folyt a szőnyegen, akció viszont nem esett

A pihenőt követően Lévainak kellett mennie előre, hogy riválisát leküldesse, amit 45 másodperc kőkemény harc árán sikerült elérnie, így egyenlített (1-1). Viszont lentről ő is eredménytelen volt, ami azt jelentette, hogy előnyben volt, de csak a később szerzett pont miatt. Huseynov ezek után szakadatlanul ment előre, komoly nyomás alá helyezte ellenfelét, aki ugyanakkor nagyon koncentráltan, zártan birkózott, hárítva minden kísérletet. 

Ebben az időszakban Lévai egyértelműen passzívabb volt riválisánál, ezért újra leküldték, viszont – a szabályok szerint – ezért pontot már nem kapott az azeri, “csak” a lenti kezdeményezés lehetőségét. Huseynov ezúttal figyelt arra, hogy Lévai ne tudjon felállni és óriási erőket mozgósított, hogy megpörgesse őt, ám nem járt sikerrel, sőt, a magyar kötöttfogású remek érzékkel belefogott a kísérletbe, majd a hátára fordította (3-1) és kis híján meg is pörgette.

Ezt követően 40 másodperc maradt hátra, aminek nagy részében Huseynov ment előre, kereste a fogást, ám nem találta, az utolsó másodpercekben pedig már féltérdre ereszkedve próbált megbarátkozni a vereség gondolatával.

Lévai Tamás pedig önfeledt ünneplésbe kezdett

“Nagyon boldog vagyok. Édesapám még a bemelegítés előtt mondta, hogy most már kezdjek el világversenyeken is komoly skalpokat gyűjteni, örülök, hogy ez sikerült” – mondta boldogan Lévai, akinek bátyja, Zoltán vasárnap nyert ezüstérmet a 77 kilogrammos kategóriában. – “Úgy álltam ma fel a szőnyegre, hogy ne zavarjon meg semmi, se az, ha engem küldenek le először, sem az, ha őt. Az első menetben szerencsére jól sült el minden, készültünk erre a felállásra.”

Mindehhez hozzátette, nem bánta, hogy ő sem csinált lentről akciót, mert 1-1 után is ugyanaz volt a feladat, mint 3-1 után lett volna.

“Tudtam, hogy ki kell védekeznem a végéig. A második leküldésnél is erre gondoltam. Amit tegnap elrontottam, azt sikerült kijavítanom, örülök.” – utalt az elődöntőre, melyben lentről csinált rajta akciókat üzbég ellenfele. Egyúttal azt is megjegyezte, hogy nem félt Huseynovtól, tiszta volt a feje a meccs előtt és az alatt is. 

“Idén felnőtt világbajnoki és Európa-bajnoki bronzérmet nyertem, nem lehetek elégedetlen.”

Az U23-as világbajnok harmadik helyével harmadik érmét szerezte meg a magyar kötöttfogású csapat, melyben a Lévai testvérek mellett Losonczi Dávid állhatott dobogóra, miután vasárnap megnyerte bronzmérkőzését a 87 kilogrammosok között.

A keddi versenynapon Szekér Szimonetta (50 kg) és Dénes Mercédesz (53 kg) kezdi meg szereplését a vb-n, míg Szél Anna (62 kg) és Kecskeméti Krisztián (60 kg) a vigaszágon lesz érdekelt.

Kötöttfogás 63 kg, világbajnok:
   Szebasztián Nagy (Szerbia)
2. Leri Abuladze (Georgia)
3. Taleh Mammadov (Azerbajdzsán) és
   To Erbatu (Kína)

Kötöttfogás 67 kg, világbajnok:
   Máté Nemes (Szerbia) 
2. Mohammadreza Abdolhamid Geraj (Irán)
3. Hasrat Jafarov (Azerbajdzsán) és
   Amantur Iszmailov (Kirgizisztán)

Kötöttfogás 82 kg, világbajnok:
   Burhan Akbudak (Törökország)
2. Dzsalgazbaj Berdimuratov (Üzbegisztán) 
3. Jaroszlav Filcsakov (Ukrajna) és
   LÉVAI TAMÁS

Kötöttfogás 97 kg, világbajnok:
   Artur Alekszanjan (Örményország)
2. Kiril Milov (Bulgária) 
3. Arif Niftullayev (Azerbajdzsán) és
   Mohammadhadi Abdollah Szaravi (Irán)

(MTI)

Szerző