Kerítésen innen
„Lex Czeglédyt” megszavazták, ebből idő teltével simán lehet „Lex fideszes” is!
A Kósa-Kocsis kombó előterjesztésében kedden megszavazta a parlament a „Lex Czeglédyt”, ami arról rendelkezik, hogy ne lehessen a mentelmi jogra való hivatkozással kivonni az büntetőintézkedés alól senkit.
„Lex kicsoda?”
A képviselők mentelmi jogával összefüggésben egyes törvények módosításáról szavaztak kedden a parlamentben reggel, és megszavazták azt. A törvényjavaslat minősített többséget igénylő részeiről történt szavazásnál 153 igen, 26 nem, 3 tartózkodással elfogadta az országgyűlés, majd az egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit 153 igen, 27 nem, 3 tartózkodással elfogadták.
A törvény ezentúl kimondja, ha a képviselőjelölt személyi szabadságot érintő, bíróság által – a jelöltté válás előtt – elrendelt kényszerintézkedés hatálya alatt áll, vagy vele szemben a képviselőjelöltté válást megelőzően vádat emeltek, akkor ezekben a büntetőeljárásokban nem illeti meg őt a mentelmi jog.
A felindulás kiváltó oka
Czeglédy Csaba, a Demokratikus Koalíció EP-képviselőjelöltje volt, akinek mentelmi jogát nem függesztette fel májusi ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). Az testület határozata szerint a döntés ellen jogorvoslatnak nincs helye. Az ülésen kilencen szavaztak a felfüggesztésre, nyolcan ellene. A felfüggesztéshez kétharmados többségre lett volna szükség.
Kósa Lajos, az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának fideszes elnöke akkor az egyik kormánypárti lapnak úgy nyilatkozott erről:
Ha valaki ellen vádat terjesztettek elő, akkor arra az ügyre ne vonatkozzon a mentelmi jog, hiába lett a vádemelés előterjesztése után lett valaki képviselőjelölt vagy képviselő. Illetve, ha még vádat nem terjesztettek elő, de a cselekmény súlya olyan, hogy előzetes letartóztatásba helyezték, akkor ne lehessen a mentelmi jogra való hivatkozással kivonni ez alól az intézkedés alól.
Csak remélni tudjuk, hogy a most elfogadott törvénynek akkor is osztatlan lesz a sikere, ha egy esetleges kormányváltást követően róluk kell majd döntenie a parlamenti patkóban helyet foglalóknak.
Szerző
Friss
- Tessék mondani, hát ez meg hogy’ lehet? – Hol van a gazdag, erős Magyarország?
- Miniszterelnök úr, hol olvasta, hogy létezik “magyar faj”? – Juszt László 24. heti kérdéssora
- A bombázó ami egymaga eldöntheti Izrael javára az iráni háborút – B-2 Spirit, ami nem jön, hanem egyszer csak ott van
- „…Anyu, a Kollár Kinga már megint bekakilt a nadrágomba…” – karikírozta egy hozzászóló Lázár János legújabb kiakadását
- A szerv betiltotta a Pride-ot, Karácsony Gergely szerint nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot a rendőrség
- Politikai Üldözöttekért Alapítvány – „Egy hangot azt el lehet hallgattatni, de egy közösséget nem”
- Az allergiák asztrológiai térképe – Melyik csillagjegy mire lehet lülönösen érzékeny?
- Hogy lehet ezt ép ésszel túlélni? – A kétfrontos háború hatása az izraeli lélekre
- Budapest Pride: virágozzék minden virág – akkor is, ha bárkinek nem tetszik annak illata
- Irán lassan magára marad az Izraellel folytatott háborúban