Lisszabonban sem maradtak csendben az elégedetlen magyarok
Nem maradunk csendben! – hirdeti a transzparens Lisszabon egyik fontos terén annak a magyar közösségnek a véleményét, amelyik a múlt heti hazai választások eredményei, az etikátlan választási kampány ellen gyűlt össze demonstrálni szombaton, 3500 kilométerre a magyar fővárostól.
A budapesti tüntetéssel egyidősbe szervezett eseményt egyetemisták kezdeményezték, és a résztvevő itt elő, itt dolgozó magyarok örömmel csatlakoztak a kezdeményezéshez – mondták el a résztvevők: ismerősök, ismerősök ismerősei és ismeretlenek verődtek össze Lisszabon szívében, a Jardim de Estrelan (Csillag park). Hegyi Bori szervező, a portugál fővárosban tanuló közgazdász Erasmusos diák, az Universidade Nova hallgatója szerint:
“Jó érzés látni, hogy nem másként gondolkodok vagyunk, s ha már nem tudunk a munkánk, családunk, az élethelyzetünk miatt odahaza a Parlament előtt lenni, így üzenjük: szükség van a civil kontrollra, szólásszabadságra, hiszen ettől működik a demokrácia.”
A csapat vegyes, a főképpen magyar társasághoz portugálok és külföldiek, brazilok is csatlakoztak. Az egyik brazil hölgy, aki média szakon doktorál, s hamarosan költözik vissza Brazíliába elmondta:
“Ismerős ez az életérzés, megértem és támogatom a magyarok kezdeményezését. Brazilban is hasonló problémákkal küzdünk, és szomorú, hogy egy európai demokráciában megtörténhet, hogy a média hatalmi erejével, fizetett és célzott kormánypropagandával “átmossak” az agyakat.”
Portugáliában csaknem ezer magyar él, de a tényleges szám mozog, sok a diák, a vegyes hazásság, sok a kétlaki. A közel hatvan fos tüntető csapat gerince ebből a közösségből verődött össze.
Lisszaboni gondolatok
“Szomorú vagyok, mérhetetlenül, hiszen a saját lányom is a Soros-listán van – mondta el Nagy Andrea, hozzátéve: még fel sem ocsúdtunk a választási vereségből, majd szerda reggelre olvasom, hogy bezárták az idén nyolcan evés Magyar Nemzetet. S a hét végére pedig egy listán kell a gyermekem nevet látni, aki nem csinált mást, mint jogvédőként egy nívós civil szervezet munkatársaként tudásával próbált segíteni a szorgalmuknak.”
A diákok mellett régebb óta itt élő középkorúak is reszt vettek a szombati eseményen, s úgy vélték: elkeserítő, hogy felnőttünk egy puha-diktatúrában, s részesei lehettünk a demokrácia megszületésének, majd élhettük szabadon s most újra egy diktatúra formálódik. Többen úgy vélték, hogy ez a vereség az elmúlt nyolc év következménye, mert a most újraválasztott kormány szisztematikusan, több szinten sulykolta a főképpen vidéki lakosságnak, hogy valós menekültválság fenyeget. Abban is egyetértettek fiatalok, idősebbek, hogy az elmúlt nyolc évben a valós problémákról, a korrupcióról, az oktatás, egészségügy területén szükséges változásokról nem sikerült érdemben tárgyalni, s közben megszűntek civil szervezetek, és sorra tűntek el a médiapalettáról nívós újságok, televíziók, vagy váltak a kormány szócsövévé.
Voltak, akik úgy vélték:
“Minket az ellenzék is magunkra hagyott, hiszen nem volt képes egységbe kovácsolódni és hathatósan artikulálni a véleményünket. Elkeserítő, hogy ismét ketté szakították az országot, vidék-főváros véleményre, s mintha Budapestről nem akarták volna meghallani és hatékonyan kommunikálni, hogy van alternatíva az agresszióval, és a megfélemlítéssel szemben.”
Miközben eszmét cserélünk, elkészül egy portugál felirat is, amely azt hirdeti, hogy a diktatúra ellen és magyarországi szólásszabadságért tüntetünk. Reménykedünk, hogy a tömeg kellően bölcs lesz Budapesten, és nem hagy teret a provokátoroknak.
Miközben erről beszélgetünk, a szombat esti napsütésben, a kutyás-gyerekes családok, sétáló turisták között megjelenik egy rendőrautó, de, amikor a rendőrök látják a portugál feliratot, mennek is tovább. Egymásra nézünk: ez igen, itt nem akarnak stadionokat építeni, itt könnyen beilleszkedhetünk, élhetjük az életünket, elmondhatjuk a véleményünket anélkül, hogy félnénk, hogy elveszítjük az állasunkat, vagy egy nap egy sötét kor emléket megidézve, a propagandaújságban listázva látnánk a saját vagy ismerőseink, szeretteink nevet.
Lisszaboni tudósítónk: Molnár Mari
Jó volt, hogy még néhány rendőr is mosolygott a viccesebb feliratokon