Ez a nap
Régóta tart az LMP súlyos belső válsága
Ennek csak a leglátványosabb tünete volt Sallai Róbert Benedek és Hadházy Ákos dulakodása, az Index szerint csoda, hogy eddig nem verekedtek össze a pártban. Tavaly ugyanis csendben lezajlott egy fordulat, amivel sokan máig nem értenek egyet. Közel az LMP újabb szakadása.
Az Indexnek az LMP-sekkel az elmúlt napokban folytatott beszélgetései azt igazolják, hogy nagy a megosztottság a pártban, nem is csupán egy frontvonal húzódik. Többen a párt szakadását sem tartják túlzó gondolatnak. A szombati események (Sallai Róbert Benedek elnökségi titkár, volt parlamenti képviselő ekkor támadt rá Hadházy Ákos társelnökre, Hadházy feljelentést is tett tettleges becsületsértésért és garázdaságért.) után nyilatkozni, interjút adni senki nem akart, de így is rekonstruálni tudták, mi okozta a verekedésig fajuló vitát a pártban.
A konfliktus megértéséhez 2016-ig kell visszaugranunk. Ekkor távozott a pártból és a közéletből Schiffer András társelnök. Az LMP identitásának egyik fő eleme volt Schiffer András irányítása alatt a politikai oldalaktól való távolságtartás, „a függetlenségi doktrína”, ahogy Schiffer előszeretettel nevezte. Ennek lényege az volt, hogy az LMP kritizálta ugyan az Orbán-kormányt, ám ez nem jelentette, hogy azonosul az MSZP–DK jelentette baloldallal, sőt, a szocialistákat és az elmúltnyolcévet Schiffer olykor még vehemensebben is támadta.
Az LMP középen álló stratégiáját először 2012 körül veszélyeztette egy másik stratégia, a Szabó Tímea–Karácsony Gergely–Jávor Benedek-féle párbeszédes platform, amely először Bajnaival, majd végső soron az MSZP–DK-val való összefogásban látta Orbán legyőzésének kulcsát. A párbeszédesek végül 2013-ban távoztak a pártból, az LMP pedig maradt a függetlenségi doktrínánál, a 2014-es választáson egyedül indult, senkivel nem fogott össze, senki javára nem lépett vissza.
Schiffer visszavonulása után sem kérdőjelezték meg hangosan ezt a stratégiát a párton belül. Hiszen aki ellene volt, távozott Karácsonyékkal. A külön indulásról szóló határozatot 2016-ban az új társelnök, Hadházy Ákos javaslatára ismét megszavazták. A dologgal csak egyetlen probléma volt: nem adott magyarázatot arra, hogyan lesz ebből bejutás 2018-ban, illetve hogyan lesz ebből hosszú távon politikai hatalom.
A meghiúsult Botka–LMP-paktum
2017-ben kínálkozott egy kiút, amelyről az LMP-ben csak néhányan tudtak. Botka László, az MSZP akkor még elismert, később teljhatalommal is felruházott miniszterelnök-jelöltje a választási indulást az LMP-vel szoros együttműködésben képzelte el. Botka a háttérben elkezdett tárgyalni Hadházyval és Széllel, milyen konstrukcióban működhetne együtt a két párt.
Win-win helyzetnek látszott: Botka az LMP segítségével kiszoríthatta volna (vagy legalábbis kényszerpályára küldhette volna) Gyurcsányt, az LMP pedig feljebb léphetett volna a politikai lépcsőfokon, egy jó megállapodással megsokszorozhatta volna a képviselői számát. Az MSZP–LMP Botka vezetésével ráadásul a Fidesz esélyes kihívójaként tüntethette volna fel magát.
Több narratívát is hallott a portál, miért nem jött össze a Botka–LMP-paktum. Botka nem tudott biztosítékot ígérni, az MSZP-ből belülről többen fúrták a dolgot, Gyurcsány bekavart, az LMP-sek féltek a belső visszhangtól és botránytól. A lényeg ismert: az LMP nem paktált le Botkával, Botka pedig végül (több más tényező miatt is) visszalépett.
Csendben stratégiát váltott az LMP
Eközben azonban az LMP-ben elindult egy másik folyamat, amely a 2018-as választásra komoly hatással bírt. Amikor az LMP-ben látták, hogy a Botka-sztori nem működik, az MSZP bomlik, és csökken a népszerűsége, a párt vezetőiben felmerült, hogy talán nem is kell összefogni az MSZP-vel, bőven elég, ha elszipkázzák tőlük a baloldali szavazókat.
És itt beállt a fordulat: az LMP szép csendben, a saját tagjai tudta és megerősítése nélkül stratégiát váltott. Azon volt, hogy idővel a baloldal, majd az ellenzék legnagyobb pártja legyen.
Az LMP tehát a politikai baloldal felé fordult az MSZP–DK-val, sőt a Jobbikkal is versenyezve, miközben a párt vezetői ezt nem igazán kommunikálták sem belülre a tagoknak, sem kívülre a választóknak. Botka távozása után úgy tűnt, az LMP-sek jól döntöttek. Ám decemberre-januárra jött a megtorpanás, amelynek egyik oka az lehetett, hogy az MSZP végül importálni tudott magának egy baloldalon Szélnél is népszerűbb listavezetőt, Karácsony Gergelyt.
Ez nem jelentette persze automatikusan az LMP-s, balra forduló stratégia végét. Ehhez azonban nyilvánvalóvá kellett volna tenni kívül és belül a dolgot, és idejében megkezdeni az ebből logikusan következő koordinációt.
Belecsúsztak a visszalépés-káoszba
A feszültség azonban két tényező miatt egyre csak nőtt. Egyrészt a felmérések azt mutatták, és az LMP-s tagok maguk körül is azt tapasztalhatták, hogy a szavazóik jó része együttműködés-párti (a Medián a kampányhajrában azt mérte, az LMP-szavazók kétharmada támogatja a visszalépéseket). Másrészt a hódmezővásárhelyi ellenzéki győzelem nyomást helyezett az ellenzéki pártokra, így az LMP-re is.
Szél Bernadett ekkor javasolta az MSZP-nek és a Jobbiknak is, hogy egyeztessenek a teljes koordinációról. Ez merőben új helyzetet teremtett volna az ellenzéki oldalon. Szél ehhez a kongresszusa támogatását is meg tudta szerezni pár nappal később. De a felhatalmazás úgy szólt, hogy csak akkor koordinálhatnak, ha az a Jobbikkal ÉS a baloldallal egyszerre történik. Csak a baloldallal a határozat szerint nem lehet visszalépés-megállapodást kötni.
A Jobbikon már a rajtvonalnál elbukott a kezdeményezés, Vonáék a szocikkal, pláne Gyurcsánnyal nem akartak együttműködni. Így Szél és Hadházy március 20-án bejelentette, hogy az ajtó bezárult, az LMP több tárgyalást nem kezdeményez az ellenzéki pártokkal. Szélék tehát kommunikálhatták volna, hogy ők mindent megtettek, de a többiek nem akarnak koordinálni. Ám a sajtótájékoztató közben jött a hír az első visszalépésről.
Ezután a háttérben – immár kongresszusi felhatalmazás nélkül – folytatódtak a titkos tárgyalások a baloldallal. És itt bonyolódik csak igazán a történet: Szél és Hadházy ugyanis teljesen más logika szerint képzelte a visszalépéseket. Míg Szél és Ungár tartotta magát az őszi stratégiához, vagyis csak olyan megállapodást tudott elképzelni, amelyben nem játszanak alárendelt szerepet (vagyis kvázi egy-egy arányban lépnek vissza egymás javára a pártok), addig Hadházy a tömeges visszalépést sürgette Orbán leváltása érdekében.
Eközben nem kevesen voltak az LMP-ben, akik nagyon rossz szemmel nézték a visszalépési fejleményeket, és fogadkoztak, hogy semmiképp sem lépnek vissza a baloldal javára, és körtelefonokkal mindenkit erre buzdítottak. Közéjük tartozik a Hadházyval szombaton fizikailag is összetűző Sallai Róbert Benedek.
Mivel ők a korábbi függetlenségi doktrínát képviselték, nevezhetjük őket schifferistáknak, bár az ellenőrizhetetlen, hogy a közéletből kivonuló volt társelnök gyakorolt-e bármilyen hatást rájuk.
(Forrás: Index)
Szerző
