Kerítésen innen
Ön szerint manapság is készülnek leiratok a simliskedésről, hogy a jövő történészeinek legyen mit kutatni?
A „nagyon átkosban” elhitték, hogy soha nem kerül sor számonkérésre, mert örök időkig kitart a rendszer, leiratokat készítettek a beszervezett ügynökök tartóiknak a megfigyeltek mindennapjairól az utolsó gyári munkástól a legfelsőbb vezetőkig bezáróan. Ezeket katalogizálták, hogy „egyszer majd kérhessenek valamit, bármit” a papíroson szereplőktől. A rendszerváltás után ezek java része -aminek nem kelt lába- kutathatóvá vált a történészek számára és élesen kirajzolódott belőlük a mindent átszövő mocsok.
Mi lesz a jövő történészeivel?
Az, hogy a jelenlegi regnáló is listáz és adatokat gyűjt valószínűsíthető, az azonban, hogy ezt milyen formában és hol tárolja, hétpecsétes titok. Már csak az a kérdés, hogy a jelenlegiek hatalmuk mámorában elkövetik-e elődeik „hibáját” aminek következtében egyszer majd valakik rábukkannak az adathalmazra és leszármazottainkat -ha mi már nem érnénk meg azt a napot- ugyanolyan hányinger kerülgeti majd, mint Vásárhelyi Mária édesanyját. A szociológus közösségi oldalán írt erről:
„Édesanyám történészként, életének utolsó éveiben, az egyházak és az állam kapcsolatának vizsgálatával foglalkozott, elsősorban az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárban kutatható dokumentumok alapján. Ezek a dokumentumok hivatalos leiratok voltak, részben az állami és az egyházi vezetők között, részben az egyházakon belül.
Utóbbiak póriasan a különböző rendű, rangú, beosztású egyházi személyek (fel)jelentései voltak főnökeikről, beosztottjaikról, vagyis egymásról, Isten földi szolgálóiról, hittársaikról Életvitelükről, szokásaikról, politikai nézeteikről, szexuális orientációjukról, beszélgetéseikről, külső kapcsolataikról.
Édesanyám nagyon sok munkát fektetett a kutatásba, aztán egyszer csak, egyik-napról a másikra azt mondta, hogy befejezi ezt a munkát. Amikor megkérdeztem, hogy miért döntött így, akkor azt mondta, hogy azért, mert
annyi aljasságot, elvetemültséget, gonoszságot, árulást olvasott az elmúlt években ezekben a dokumentumokban, hogy egyszerűen megundorodott ettől az egész témától.
Úgy vélte, hogy az emberi aljasság elég színes palettáját látta már az életben, számtalan árulás szemtanúja és áldozata volt a maga mögött hagyott hetven évben, de amit itt olvas az túlságosan tömény és elvetemült ahhoz, hogy a hátralévő éveit ezek tanulmányozásával töltse.
Az undorához nyilván hozzájárult, hogy ezeket az jelentéseket olyan emberek írták, akikben híveik feltétlenül megbíznak, akikre legféltettebb titkaikat rábízzák, akik a felebaráti szeretet, tisztesség, becsület és szolidaritás felkent szószólói. És akikről egymás után kiderül, hogy a legaljasabb, legpitiánerebb ócska kiszolgálói egy rendszernek, amelyben az egyszerű hívőket kirekesztik, megalázzák, rejtőzködésre kényszerítik. És miközben a templomba járók vállalják hitüket és az ezzel járó megpróbáltatásokat, vallási elöljáróik együttműködnek a diktatúra működtetőivel, akár híveiket is feljelentve.
Természetesen akkor is működtek bátor, tisztességes, híveiket védő és szolgáló papok, de túl sok volt közöttük, aki nem így tett
Aztán a rendszerváltás után, ahelyett, hogy az egyházak szembenéztek volna pártállami múltjukkal és kivetették volna soraikból az összes, az állampárt titkosszolgálati szerveivel együttműködő fő- és alpapot – jól bevált magyar szokás szerint – mindent besöpörtek a szőnyeg alá, és a dolgok ugyanúgy mentek tovább. Az egyházakban kialakult hierarchia változatlan maradt, ugyanazok, ugyanabban a beosztásban vezették tovább az egyházi intézményeket, akik néhány hónappal korábban még jelentéseket írtak paptársaikról, híveikről.
Mindez gyakran eszembe jut
Például valahányszor arról olvasok, hogy miféle újabb és újabb tíz- és százmilliárdokat juttat a magyar állam Kiss-Rigó László katolikus püspöknek, akinek a pártállami titkosszolgálatokhoz fűződő bensőséges viszonyáról Krisztián Ungváry munkássága nyújt kimerítő képet. Legutóbb pedig akkor jutott mindez eszembe, amikor a Balog Zoltán püspökkel szemben jogos kritikát megfogalmazó adjunktust kirúgták a Károly Gáspár Református Egyetemről, nem titkoltan azért, mert nem értett egyet azzal, hogy Balog nem mondott le püspöki tisztségéről azután, hogy kiderült ő járt közben annak érdekében, hogy kegyelmet kapjon a pedofiliát elkövető intézményigazgatónak falazó tanár. És persze pontosan tudjuk, hogy Balognak nem ez volt az egyetlen, saját hitét, egyházát eláruló cselekedete.
És ha körbe nézünk a magyar egyházak háza táján nap mint nap szembetalálkozunk hasonló árulásokkal
Legutóbb az érdi evangélikus lelkész fejtegette teljes meggyőződéssel hívei előtt, hogy a holokauszt a zsidók megérdemelt büntetése volt Jézus keresztre feszítése miatt. Nem kell magyaráznunk, hogy ez a legsötétebb antiszemita toposzok egyike, amelyért minden tisztességes országban azonnali hatállyal elbocsátanak egy lelkészt.
De említhetnénk a magyar állam által bőséges adományokkal kitömött kalotaszegi járás esperesét is, aki szerint
„élve kiherélni, a lyukaikba égő parazsat tenni, megnyúzni, felnégyelni”
– ilyen sorsot szánna a párizsi olimpiai megnyitó résztvevőinek. Túl a megnyilvánulás embertelenségén, micsoda perverz gondolatok. Nem létezik, hogy egy egészséges gondolkodású embernek eszébe jut embertársa „kiherélése, lyukaiba égő parázs elhelyezése, megnyúzása, felnégyelése”. Ilyen képzetei csak egy beteg gondolkodású ember fejében villannak fel. Ez csak az elmúlt néhány nap termése. S miközben ők és hozzájuk hasonló Istentelenek háborítatlanul rombolják híveik lelkét, az ellenük szót emelőket egymás után távolítják el az egyházakból.
Aztán egyszer talán újra akad egy történész, akik elkezd kutakodni, hogy hogyan és miként juthattak a magyarországi egyházak olyan mély erkölcsi válságba, hogy híveik helyett az államot, Isten helyett világi uraikat szolgálják.”
Szerző
