Banánköztársaság
Ma van a sajtószabadság világnapja
Még, ha papíron sajtószabadság van is Magyarországon, a rendszerváltás után harminc évvel egyre keserűbb a kenyere a független újságíróknak és az információhoz való hozzáférés egyre korlátozottabb idehaza.
„Az ENSZ 1991 őszén nyilvánította május 3-át a nemzetközi sajtószabadság napjává. Annak emlékére tartják, hogy 1991. május 3-án tették közzé a „Windhoek Nyilatkozatot”, amelyben az afrikai népeknek a független és pluralista sajtóhoz való jogát fogalmazták meg. Ezen a napon világszerte megemlékeznek azokról az újságírókról, akiket munkavégzésük során gyilkoltak meg, valamint azokról, akiket munkájukban akadályoztak, illetve akadályoznak.”
A magyar kormány nemcsak az úgynevezett közmédiát tartja rövid pórázon,
de a magyar média tulajdonviszonyainak teljes átrendezésével egy gnóm szervezet (KESMA) kezébe juttatta a teljes vidéki sajtót, így ma már a vidéki szavazópolgárok jószerével csak a központból irányított propagandához jutnak hozzá.
Az úgynevezett ellenzéki, pontosabban független újságíróknak alig van lehetőségük szakmájuk gyakorlására.
Mondjuk ki: lassan felkopik az állunk,
mert nem álltunk be a sorba és nem szolgáljuk ki a NER-t. Pedig objektív újságírásra demokratikus országokban még a hatalmon lévőknek is szüksége van. Ráadásul a klasszikus parlamenti váltógazdálkodás feltételezi, hogy a szerepek gyakran cserélődnek, ám a kritikus sajtó igyekszik középen maradni.
A sajtószabadság világnapja (World Press Freedom Day) alkalmából Josep Borrell az Európai Unió főképviselője tett nyilatkozatot.
„A sajtószabadság világnapján elismeréssel adózunk az újságírásnak, amely alapvető szerepet tölt be a demokratikus társadalmakban az online és offline véleménynyilvánítás szabadságának biztosításában, valamint az átláthatóság és az elszámoltathatóság előmozdításában.
A Covid19-válság egyértelművé tette a sajtó által végzett munka jelentőségét. Az indokolatlan beavatkozástól és befolyástól mentes, tényeken alapuló, megbízható információkhoz való hozzáférés bizonytalan időkben minden eddiginél fontosabb, és hozzájárul a társadalom ellenálló képességének növeléséhez. Aggodalomra ad okot, hogy egyes országokban a Covid19-világjárványt ürügyként használják a sajtószabadság indokolatlan korlátozására.”
A Covid19-világjárvány jelentette új kockázatok és kihívások ellenére az újságírók és médiamunkások világszerte folytatják nélkülözhetetlen munkájukat, olykor nehéz körülmények között. Megszólaltatják a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévőket, hogy e történetek nyilvánosságra kerüljenek. Tudósítanak nehezen megközelíthető területekről, ideértve a konfliktusövezeteket is. Fontos tájékoztatást nyújtanak arról, hogy a pandémia világszerte milyen – gyakran igen súlyos – következményekkel jár, ugyanakkor beszámolnak szolidaritásról és bátorságról tanúskodó, felemelő történetekről is.
Helyi hősök a helyben dolgozó újságírók
Ezeket a helyi újságírókat emelte ki a PEN America is, a nemzetközi PEN, az írók és újságírók amerikai szervezetét 1922-ben alapították meg New Yorkban. A nonprofit PEN America „local heroes”-nak, azaz helyi hősöknek hívja azokat az újságírókat, akik nem központi hírszerkesztőségekben, felhőkarcolók newsroom-jaiban dolgoznak, hanem ott vannak a terepen és első kézből szerzett információkat, valamint történeteket osztanak meg helyben.
A PEN America kiemeli, hogy a koronavírus-járvány idején az ő munkájukra nagyobb szükség van, mint valaha.
Az egyik ilyen helyi hős újságírónő Christina Chung, aki a független „The City” riportere New Yorkban. A fiatal riporter elmondta, hogy ők igyekeznek megérteni a koronavírus számai, a statisztikai adatok mögötti válaszokat. Azon dolgoznak, hogy a pandémia idején meghallgassák a New York-i emberek történetei és tapasztalatait. Ezeket igyekeznek megosztani az olvasókkal.
Chung elmondta, hogy igyekeznek a járvány idején a tanulságok és a fontos információk mellett pozitív történeteket is közvetíteni, mert erre most nagy szüksége van az embereknek. Persze most ő is otthonról dolgozik; Christina Chung a Zoom videó alkalmazást használja a riportalanyok felkutatására és megszólaltatására, valamint rendszeresen részt vesz a digitális sajtótájékoztatókon is.
Christina Chung kollégáival külön riportban számolt be azokról a főként bevándorló munkavállalókról, akik New York takarítócégeiben kaptak munkát és így ők valóban az első vonalban harcolnak a koronavírus ellen. Ám sokuknál éppen az okoz gondot, hogy nincsenek rendben a papírjaik, így vannak, akik éppen ebben a nehéz helyzetben veszítették el munkájukat.
De visszatérve Európába, Josep Borrell nyilatkozatában kiemeli:
„Biztosítani kell, hogy az újságírók szabadon végezhessék munkájukat. A sajtószabadság – napjainkban talán még inkább, mint valaha – a demokratikus társadalmak egyik sarkalatos pontja. E társadalmak pedig csak akkor lehetnek sikeresek, ha a polgárok megbízható információkhoz férnek hozzá, és megalapozott döntéseket tudnak hozni. Az újságírás hozzájárul a dezinformáció feltárásához és az ellene való küzdelemhez.”
Most is sok olyan ország van, ahol az újságírók munkáját korlátozó jogszabályok nehezítik (melyek fenntartását olykor a Covid19 nyomán kialakult szükséghelyzettel indokolják), ami csorbítja a véleménynyilvánítás szabadságát és a sajtószabadságot.
Egyre gyakoribbá válik az internet leállítása és weboldalak bezárása
A riporterek – különösen a nők – gyakran válnak lejárató kampányok, pénzügyi nyomás, illetve a kormány vagy pártoskodó médiaorgánumok által indított támadások célpontjává, mindez pedig sok esetben öncenzúrára kényszeríti őket. Az sem ritka, hogy zaklatást, önkényes letartóztatást és bebörtönzést kell elszenvedniük. Sajnos nem kevesen az életükkel fizettek azért, mert munkájukat végezték.
„Az Európai Unió itthon és külföldön egyaránt azon dolgozik, hogy fellépjen a világjárvány egészségügyi, emberi jogi és társadalmi-gazdasági következményeivel szemben, beleértve a hírügynökségeket érő hatásokat is.”
Az uniós válaszintézkedések – a véleménynyilvánítás szabadságának rendíthetetlen biztosítása mellett – a Covid19-világjárvánnyal kapcsolatos dezinformáció elleni küzdelemre is kiterjednek. Idetartozik a megbízható források népszerűsítése, a hamis vagy félrevezető tartalmak korlátozása, valamint a jogellenes tartalmak eltávolítása. Ezek az intézkedések csakis akkor lehetnek sikeresek, ha építhetnek azon elkötelezett és bátor újságírók lelkiismeretes munkájára, akiknek mindennapi erőfeszítései igazságosabbá, demokratikusabbá és biztonságosabbá teszik a társadalmakat.
„Az EU a mai napon határozottan megerősíti, hogy továbbra is támogatja azt a kulcsfontosságú szerepet, amelyet a független és megbízható média világszerte betölt. A sajtószabadság olyan jog, amely nem csupán a médiaszakembereké, hanem mindannyiunké.”
Szerző
15 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
Anime defenders units
2024.10.04 13:58 at 13:58
I always used to read paragraph in news papers but now as I am
a user of internet therefore from now I am using net for posts,
thanks to web.
Zombified Knife MM2 Value
2024.10.14 01:03 at 01:03
Hello, I would like to subscribe for this web site to take hottest updates, therefore where can i do it please help.
Virtual MM2
2024.10.15 08:21 at 08:21
I delight in, result in I discovered exactly what I used to
be taking a look for. You have ended my 4 day long hunt!
God Bless you man. Have a great day. Bye
Bonita
2024.11.21 20:58 at 20:58
Today, I went to the beachfront with my kids. I found a sea shell
and gave it to my 4 year old daughter and said „You can hear the ocean if you put this to your ear.” She put
the shell to her ear and screamed. There was a hermit crab inside and it pinched her ear.
She never wants to go back! LoL I know this is entirely off topic but I had to tell
someone!
mm2 items
2024.11.24 03:23 at 03:23
Hi there are using WordPress for your blog platform?
I’m new to the blog world but I’m trying to get started and set up my own. Do you require any html coding knowledge to make your own blog?
Any help would be really appreciated!
Milagros
2024.11.24 15:23 at 15:23
What’s up everyone, it’s my first pay a quick visit
at this web page, and post is in fact fruitful designed for me, keep up posting these articles or reviews.
aurora2021mm2valuedeals.wordpress.com
2024.11.24 21:37 at 21:37
Have you ever considered about including a little bit more than just your articles?
I mean, what you say is important and all. But think
about if you added some great images or videos to give your posts more, „pop”!
Your content is excellent but with pics and clips, this website could definitely be one of the very best in its field.
Wonderful blog!
mm2 godlys
2024.11.30 09:11 at 09:11
It is truly a nice and helpful piece of info. I’m happy that you just
shared this helpful info with us. Please keep us up to date like this.
Thank you for sharing.
mm2 buy
2024.12.11 01:23 at 01:23
whoah this blog is magnificent i like reading your
articles. Keep up the good work! You realize, a lot
of people are hunting round for this information, you can aid them greatly.
murder mystery knives
2024.12.11 11:02 at 11:02
You ought to be a part of a contest for one of the highest quality
blogs on the internet. I’m going to recommend this website!
mm2 godlys
2024.12.11 19:41 at 19:41
I got this site from my friend who informed me about this website and at the moment this time I
am visiting this web site and reading very informative posts at this time.
Berniece
2024.12.12 14:00 at 14:00
This site certainly has all the info I needed concerning
this subject and didn’t know who to ask.
murder mystery godlys
2024.12.19 02:57 at 02:57
After going over a number of the articles on your site, I honestly like your way of blogging.
I book marked it to my bookmark webpage list and will be checking back soon. Take a look at my website as well and tell me
your opinion.
murder mystery knives
2024.12.20 07:04 at 07:04
Appreciate this post. Let me try it out.
murder mystery knives
2024.12.21 01:30 at 01:30
Quality content is the main to invite the visitors to visit the web site, that’s what this web page is providing.