Mácsai Pál: Idővel a liberális nem szitokszó lesz, hanem egy szellemi áramlat neve

Az elmúlt hetekben a Városi Kurír is több alkalommal foglalkozott a magyar színházi élettel, a kulturális tao megszüntetése körüli kérdőjelekről, a független színházi társulatok jövőjével. Talán segíthet az eligazodásban Mácsai Pálnak, az Örkény Színház igazgatójának egy tavaly év vége előtt, az Indexnek adott interjúja. A terjedelmes beszélgetésből azokat a részeket szemlézzük, amelyek érzékeltetik, mi is történik most a magyar színházi életben.

„… torkig vagyunk a közélettel….”

Az igazgató elmondta, a művészeti tanácsban sokat töprengenek azon, hogy az ördögbe tudnának beszélni például a rendszerváltásról, aminek jövőre lesz évfordulója. Nincs ilyen mű, vagy az is lehet, hogy nem veszik észre. De nem akar az irodalomra mutogatni; a színháznak az is dolga, hogy ha az író nem írta meg, akkor a színház maga találja ki, hogyan beszéljen valamiről, ami fontos neki:

„Az utalásos beszéd ismert a magyar színházban, Rákényszerült erre, mert igazi szabadsága a színházművészetnek nagyon rövid periódusokban volt csak, ami azt jelenti, hogy rendszertől függetlenül jelen van a félelem, hogy ha éles közéleti téma kerül elő, akkor a színház vagy az igazgató orrára koppintanak. A másik fő ok, hogy torkig vagyunk a közélettel, ezért százszor jobb mondjuk Csehovval vagy Szép Ernővel foglalkozni: mintha oxigéncsapra kötnék az embert. Erről nem eleget szoktak beszélni, pedig kulcstényező a csömör, az állandó harci készenléttel, politikai nyüzsgéssel való telítettség. A felelős, szociálisan érzékeny alkotók is torkig vannak. Meg a nézőik is. Még az is lehet, hogy ez a legfőbb ok. De a csömör nem veszélytelen dolog. Alig szelídebb, mint a gyávaság. Hamar elvezet az apátiába.”

A színházba járás nem világnézeti alapon megy

Hangsúlyozta, a közönségtől nem fél senki. Az Örkény Színházba is mindenfelé szavazó emberek jönnek, ezt a kutatásokból egyértelműen lehet tudni. És ez mindenhol így van, a liberálisnak elkönyvelt színházakba is felerészben konzervatív nézők járnak, ha nem nagyobb részben. A színházba járás nem világnézeti alapon megy. Egy korábbi interjúban azt mondta, a színháznak muszáj rizikót vállalnia:

„De, mondom, lehet, hogy nem kellene ennyire finnyásnak lenni. De szerintem igazságtalan azt mondani, hogy nincs ilyen törekvés. Nagyon is van. Nálunk is. Nem volt olyan, hogy közéletisége miatt nemet mondjak egy rendezői gondolatra. Olyan volt, nem is egyszer, hogy nem tetszett a felvetett darab, de az nem fordulhat elő, hogy azért mondjak nemet, mert egy darab a jelen közéletével foglalkozik.”

A TAO helyett a kormány „nagylelkén” múlik, hogy ki kap a többlettámogatásból – lehet találgatni…..

… a színházak kiszolgáltatottak a politikai tiltásnak, támogatásnak vagy tűrésnek….

Mácsai hangsúlyozta, színházak kiszolgáltatottabbak a politikai tiltásnak, támogatásnak vagy tűrésnek, mint a független internetes portálok:

„Most, hogy világosan beszéljünk, arról kérdez, hogy az Örkény Színház gyáva-e, azt kérdezi, hogy nekem személyesen van-e bátorságom kimondani, ha nem tetszik a rendszer. Ha a gondolat művészileg elég erős, ha nem publicisztikai jellegű vitairat, hanem van művészi tágassága, ha elmond az emberi egzisztenciáról valamit, amit nem tudtunk eddig is, ha megrendít, akkor van. Hogy mi eléggé erős, azt pedig az igazgató dönti el. Az Örkényben esetében én. És a döntésnél természetesen azt is figyelembe fogom venni, hogy egy bemutatóval mennyire veszélyeztetem a színházat, a társulatot, a felépített szakmai műhelyt. Mert többféle biztosíték létezik, amit ki lehet verni.”

Szakmai felelősség

Kitért arra, egy színháznak nem csak közéleti felelőssége van, hanem szakmai is. Érti, hogy a nyilvánosság szűkülésével nő az igény arra, hogy „mondják ki! mondják ki!”, de ami színházilag gyenge, az színházilag gyenge.Válaszolt arra a kérdésre
is, magánemberként elmenne-e egy olyan tüntetésre fellépőnek, amelynek egyetért a mondanivalójával:

„Nincs olyan, hogy kilépve a színházból. Én vagyok az igazgató. Amíg igazgató vagyok, nem mennék el. Csak a teljesség kedvéért mondom, mert nem tartozik a kérdéshez, hogy akkor sem mennék el fellépőnek, ha nem lennék igazgató. Azt, hogy egy színész politikai eseményen szaval, egyetlen egyszer láttam makulátlanul hitelesnek. Filmen, fekete-fehérben. Sinkovits Imrét a Petőfi szobornál, ötvenhat október huszonharmadikán.”

Nem akarok elvonulni az elefántcsont-tornyomba

Kiemelte, nem azért hívja fel az Önkormányzatot, hogy nem fognak-e megharagudni, ha ezt vagy azt bemutatják, hanem azért, mert bedöglött a klíma, meleg a nézőtér, ennek a javítása húszmillió forint, és az övék az épület. Sem a jelenlegi, sem a korábbi önkormányzatokkal nem beszélt művészi kérdésekről. Nem is várták vagy várják el, nagyon helyesen, egyébként. Idén lejár a megbízatása, arra, hogy vezetné-e tovább a színházat, így válaszolt:

„Nem akarok elvonulni az elefántcsont-tornyomba. Olyan vezetői forma lenne hasznos, ahol a hivatali dolgokkal kevesebbet kell foglalkoznom, mint eddig, mert megy az idő, és a színház lényegében felépült: a szövegekre kellene főleg figyelnem, a társulatra, rendezésre, a színjátszásra. Ez a fejlődés feltétele. Van ugyan még irodahiány, meg ott van a színházpedagógia termének kérdése, de ezek meg fognak oldódni.”

„liberális rettegők”

Megemlítette, kultúrharcos berkekben van egy elegáns eposzi állandó jelző, azokkal kapcsolatban, akiket nem szeretnek: „liberális rettegők”:

„Egyáltalán nem rettegek. Nota bene, az is megérne pár bekezdést, hogy liberális vagyok-e. Ma a liberális annyit jelent: „nem a mi hívünk”, ezért már gondolkodni sem mer senki tágabban a fogalomról magáról. Voltak ilyen műszavak a szocializmusban is, például a tőkés, meg az imperializmus. Miközben a Szovjetunió volt az imperializmus maga. Idővel a liberális sem szitokszó lesz, hanem egy szellemi áramlat neve.”

Vidnyánszky Attila: a tao a magyar színházi élet rákos daganata