Blogbazár
Magyar György: ha esetleg jönnek a kártérítési perek, megint a sorosista civilek és az ügyvédek tehetnek mindenről?
Egyelőre senki nem tudja, hogy a koronavírus-járványnak hány olyan áldozata van, aki a kórházi ágyak kiürítése miatt maradt szakszerű orvosi ellátás nélkül, s emiatt halt meg. Arra sincs adat, hogy az elhamarkodott intézkedések következményeként mennyien lehetnek, akiknek az életminősége, illetve a gyógyulási esélyei romlottak, s vajon hányan vannak, akikre a beteg hozzátartozó ápolása szinte megoldhatatlan terhet rótt.
Az viszont szinte biztos, hogy emiatt lesznek peres ügyek,
és a bíróságoknak kell „beárazniuk”, hogy mennyit ér az emberi élet, és mennyit az, ha valakit „csak” arra kényszerítettek, hogy otthoni ellátásra alkalmatlan rokonán próbáljon valamiképpen segíteni.
Borítékolható, hogy a kormány végtelenül cinikus választ fog adni,
ha a kórházi ágyak rapid, és ma már tudjuk, hogy szakmailag megalapozatlan kiürítése okán – amely emberéleteket követelt – megindulhatnak az első kártérítési per. Nyilván a „Soros-féle” civil jogvédőket és a „nyerészkedő” ügyvédeket teszik majd felelőssé, akik ebből nagy pénzeket remélnek. Reméli a fene, de az elhibázott intézkedésekért, a feleslegesen elveszített emberéletekért, a tönkretett családokért valakinek felelnie kell.
Orbán Viktor – és csapata – persze könnyű helyzetben van, mert őket biztosan nem lehet bíróság elé citálni. A kormányfőt legfeljebb a parlament vonhatná kérdőre, és ugyanez a helyzet Kásler Miklós esetében is, aki ma már úgy emlékszik, ő nem adott utasítást egyetlen beteg hazaküldésére sem, hanem a döntést a kórházakra bízta. Legfeljebb kirúgta azt az egészségügyi vezetőt, aki nem teljesítette a „kívánságát”.
Csak remélni tudjuk, hogy szakmai alapon határoztak arról,
amikor 36 ezer kórházi ágy felszabadítását írták elő. De mennyire értenek a foglalkozásukhoz a döntéshozók, amikor az egészségügyi intézményekben ápolt koronavírus-fertőzöttek száma vasárnap az ötszázat sem érte el? Ez hetvenszeres különbség, és ekkorát tévedni azért elég nagy melléfogás.
„Ne a tükröt okold, ha a képed ferde!”
– idézhetnénk egy viszonylag jó nevű orosz írót. Gogol ugyan nem volt virológus, de ez a mondása örökérvényű igazságnak bizonyult. Ha valaki hülyeséget csinált, ne másra mutogasson! Orbán sem, meg a tanácsadó stábja sem. Miután a koronavírus tulajdonságait igazából senki nem ismeri, a járvány terjedésével kapcsolatos tévedés persze lehet bocsánatos bűn is. Ám akkor ne másokban keressék a hibát.
Nehogy már a civil jogvédők, vagy éppen az ügyvédek legyenek majd bűnbakok,
ha valaki elégtételt akar, mert az egészségügy szerencsétlenkedése okán például meghalt egy 33 éves édesanya, s maga után hagyott két árvát. Arról nem is beszélve, hány embert küldtek vissza a kórházak idősotthonba tesztelés nélkül, mert a „hozzáértők” szerint ennek semmi értelme, hiszen csak hamis biztonságérzetet kelt. Ha ebből – és más hasonló ügyekből – esetleg per lesz, nem nekünk kell szégyellnünk magunkat.
Amennyiben valamiért mégis kínosnak érezzük a helyzetet, annak egészen más az oka
Orbán és Kásler mosakodhatnak, hogy nem tehetnek semmiről, hiszen a hatályos jogszabályok szerint ők érinthetetlenek. A balhét így azoknak a kórházaknak – és esetleg azoknak orvosoknak – kell elvinniük, akik hallgattak a felsőbb utasításokra, levelekre, üzenetetekre, amelyek alapján betegek sorát tették ki az intézményekből.
A döntés felelőssége ugyanis az övék, miközben nem tudták, mivel járnak jobban: amennyiben hazaküldik a beteget, a saját lelkiismeretükkel kell megküzdeniük, ám ha másként döntenek, lecsap rájuk a hatalom, és mehetnek az utcára. Ember legyen a talpán, aki ebben a helyzetben igazságot tud szolgáltatni.
Így a bíróságoknak sem lesz egyszerű a dolga, ha majd jön a „vírusbiznisz”: a hatályos szabályok szerint kártérítési pert a kórház ellen lehet indítani, ha viszont esetleg az orvos tévedett, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetésért őt lehet elmarasztalni.
Tényleg sajnáljuk, hogy ez a helyzet egyáltalán bekövetkezett,
miközben mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a kormány elhibázott intézkedései miatt kárt szenvedett embereknek – az összes jogi lehetőséggel élve – tisztességes elégtétételt harcoljunk ki.
Orbán meg azt gondol, amit akar
Amikor letettük az ügyvédi esküt, nem egy politikusnak fogadtunk hűséget, hanem Magyarország és annak alkotmánya, a jogszabályok megtartása, meg ügyfeleink érdekének védelme érdekében tettünk fogadalmat. Tetszik a hatalomnak vagy sem, mi ehhez tartjuk magunkat.
A többi meg a választókon múlik: 2022-ben eldönthetik, kérnek-e még négy évet ebből az autoriter, társadalmi párbeszédre, szakmai egyeztetésre képtelen konok hatalomból.
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
Barna János
2020.05.25 10:30 at 10:30
A Kormánynak nagyon sok emberélettel kell majd elszámolni.