Connect with us

Banánköztársaság

Magyar György: ennél ostobábban nem időzíthette a Fidesz, hogy Magyar Péter ellen bevetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt

Magyar György: ha nem jut közfeladat-ellátásra, szigorítsuk a Btk.-t, mert az ingyen van?
Megosztás

Gőzerővel folyik a NER-ből kiugrott Magyar Péter lejáratására irányuló kampány, és erre eddig több százmilliós nagyságrendben költött a kormány és a Fideszhez közeli média – mellesleg nyilván közpénzből. Csak nem estek pánikba!? Ám úgy fest, ez kevés, mert a karaktergyilkosságba beszállt az a Szuverenitásvédelmi Hivatal is, amelynek létrehozása miatt az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított, az Európai Parlament pedig a jövő héten szavaz arról, támogatja-e az uniós pénzek befagyasztásáról szóló előterjesztést.

Magyar Pétert lehet szeretni, meg lehet nem szeretni

Amit azonban a kormány művel vele szemben, az a megölt jogállamiság újabb megcsúfolása. Most még szintet is léptek: egy NER-hez közeli médium – a Magyar Nemzetnek csúfolt kiadvány – fals információja szerint

„alig több, mint két hónap telt el Magyar Péter közéletben való felbukkanása óta, ám a baloldal új reménysége mögött máris megjelent a Bajnai Gordon nevével fémjelzett datadatos csapat”.

Egyesek úgy vélik, ehhez a részben Ausztriában bejegyzett cégcsoporthoz érkezett az Amerikából küldött

„guruló dollárok”

jelentős hányada.

A „rendelkezésre álló, más forrás által nem megerősített információ szerint a DatAdat-csoport bonyolította az ellenzéki miniszterelnök-jelölti választást, amely során – az MMM számára kedvezően – manipulálta az eredményeket”

– olvasható a még tavaly nyáron részleteiben nyilvánosságra hozott titkosszolgálati jelentésben. Annak megalapozottságáról persze nemigen lehetünk meggyőződve, mert azt

„más forrás által nem megerősített információra”

hivatkozva készítették el. Ez az Állami Számvevőszéket nem zavarta abban, hogy az összefogásban érintett politikai szervezeteket tiltott pártfinanszírozására hivatkozva idén februárban egyenként 87 millióra büntesse.

A jogállam, legalábbis amennyiben a NER-rel szembenálló erőkről van szó, már csak ilyen:

minek felesleges kitérőket tenni, ha a szankciókat „bemondásra” ki lehet szabni.

Ennél egy gyilkos is méltányosabb elbánásban részesül, mert ha nem találnak a bűnösségét kétséget kizáróan megalapozó bizonyítékokat, csak felmentő ítélet születhet. De ezek a nem kis részben jogász végzettségű fideszes fiúk végképp elfelejtették, mit tanultak az egyetemen annak idején. Most éppen „bemondásra” – egy senki által meg nem erősített fake news-ra reagálva – Magyar Péter vált a Szuverenitásvédelmi Hivatal vizsgálatának első célpontjává, amely több mint mint két hónapja működik, ám még honlapja sincs, így be kell érnünk a 196 követőt magáénak tudó Facebook-oldalával, ami március 28-án frissült utoljára.

Valamint azzal, hogy a hivatal közleményét magunk is csupán sajtóhírekre alapozva idézzük:

„felmerül a gyanúja annak, hogy ugyanaz a külföldi és magyar szereplőkből álló érdekkör és kapcsolati háló, amelyik a 2022-es országgyűlési választások előtt Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt mozgalmát támogatta, és megpróbálta a magyar törvényeket kijátszva befolyásolni a magyar választásokat, valamint több európai uniós kampányban is aktív szerepet vállalt, jelenleg ismét a magyar választásokat vette célba”.

Az érdekkör céghálójának tagjaival szemben több büntetőeljárás is folyamatban van – fűzték még hozzá. A pártok működésének átláthatóságát szolgáló hivatal azonban még arra sem vette a fáradságot, hogy saját honlapot készíttessen, ahol az efféle közleményeket akár nyilvánosságra hozhatná.

Ne vesszünk el a részletekben

Idézzük inkább a nemzeti szuverenitás védelméről szóló tavalyi törvény preambulumát:

„Magyarország szuverenitását egyre gyakrabban éri jogellenes támadás. Évek óta tetten érhető − és sok esetben a nyilvánosság számára is ismert − befolyásszerzési kísérletek történnek, melyek során külföldi szervezetek és személyek a saját érdekeiket igyekeznek érvényesíteni hazánkban, szemben a magyar érdekekkel és szabályokkal”.

Érdekes lenne tudni, hogy a jogalkotó miről beszél. Sorosról, Bajnai Gordon volt miniszterelnökről, Gyurcsány Ferencről, valamilyen titokzatos háttérhatalmakról? Esetleg magáról Putyinról? Kínáról? A jogszabályból mindez nem derül ki, miközben annak bevezető része konkrét „befolyásszerzési kísérletekre” hivatkozik.

„Az idő lassan elszivárog,

nem lógok a mesék tetején,

hörpintek való világot,

habzó éggel a tetején” – idézhetnénk József Attilát.

A NER ideje is talán egyszer elszivárog, és nem lógunk tovább a mesék tetején

Inkább hörpintünk egyet a való világból, habzó – változásért kiáltó – éggel a tetején. A költő üzenete máig érvényes: a meséknek egyszer csak vége szakad, mert ránk zuhan a hétköznapok rögvalósága. Ilyen az unió valósága is. A szuverenitás védelméről szóló törvény és a széles, pontosabban szinte parttalan hatáskörökkel bíró Szuverenitásvédelmi Hivatal felállítása sérti a szabad és tisztességes választások elvét – ez áll az EP Magyarországgal kapcsolatos ötpárti határozattervezetében. Erről várhatóan a jövő héten szavaz az uniós parlament, és az előterjesztésre csaknem bizonyosan egyértelmű többség fog igennel voksolni.

Értjük, hogy a Magyar Nemzet címen megjelenő propagandalap miért most csütörtökre időzítette a „vérfagyasztó”, ám meglehetősen zavaros, tényeket nélkülöző írását. Hiszen szombaton hivatalosan is kezdődik az amúgy szinte folyamatos választási kampány. Ez így még akár érthető is lenne. Csakhogy igen rossz ütemérzékre vall, hogy a Magyar Péter elleni háborúban akkor emel szintet a Szuverenitásvédelmi Hivatal – amelynek létrehozását az uniós tagállamok többsége a NER magyar jogállamiság elleni küzdelmének újabb lépéseként értékeli –, amikor ez a kérdés jövő héten az EP napirendjén szerepel. Nem tudni, mi lesz a végeredmény, miként azt sem, a döntés befolyásolhatja-e a Magyarország számára járó uniós források folyósításának ügyét, de ennél ostobábban nem járhatna el a NER. Ha esetlen nem jönne pénz, persze arra is biztosan találnak más bűnbakot…

Forrás

Kapcsolódó

Szerző