Connect with us

Kerítésen túl

Magyarország és Románia is segít az Ukrajnában rekedt gabona szállításában

Megosztás

Magyarország minden segítséget megad ahhoz, hogy az Ukrajnában rekedt gabona, elsősorban a búza, a kukorica, illetve a napraforgó eljusson a világ különböző részére.

gabona
Megosztás

Magyarország minden segítséget megad ahhoz, hogy az Ukrajnában rekedt gabona, elsősorban a búza, a kukorica, illetve a napraforgó eljusson a világ különböző részére – mondta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken az Ukrajnából érkező vasúti gabonaszállítmányok határon való zökkenőmentes, folyamatos és gyors áthaladásáról tartott sajtótájékoztatón, Eperjeske átrakó helyen.

Igyekeznek jogilag és fizikailag is gördülékennyé tenni a folyamatot

Kiemelte, a vámeljárást egyszerűsítették és meggyorsították. Példaként említette, hogy az Ukrajnából érkező gabonaszállításánál elegendő egy nyilatkozattal igazolni az áru származási helyét. A növényegészségügyi eljárást is egyszerűbbé tették, hogy gyorsabb legyen az átrakodás.

A rendőrök, a vonatkozó előírások betartása mellett, 10-15 perc alatt elvégzik a feladatukat szerelvényenként.

Megjegyezte, a gabonaszállító szerelvényeket rendkívül felgyorsított eljárási rendben fogadják, a különböző eljárások nem vesznek igénybe 1-1,5 óránál többet.

Rétvári Bence elmondta, az átrakó helyeken folyamatos munkarendben dolgoznak. A MÁV nyolc vágányt megerősített és állított újra szolgálatba. Az elmúlt négy hónapban öt és félszeresére növekedett az átrakó kapacitás a Záhony Portnál és a környező átrakodó állomásokon. A meglévő átrakodó eszközök mellé mobil átrakodókat is szolgálatba állítottak. Az állami mellett magán átrakodó kapacitások is működnek.

Kifejtette, Magyarország ezzel is hozzájárul ahhoz, hogy az Ukrajnában rekedt gabona minél nagyobb mennyiségben jusson el szárazföldön Európába, a kikötőkbe, a célállomásokra.

Magyarország mindent megtesz azért, hogy az ukrán szállítmányok a világ minden részére eljussanak, ezzel enyhítsék azt az élelmiszerválságot a világban, amelyet az ukrán-orosz háború okoz. Ezzel is segítenek abban, hogy az Ukrajnában idén megtermelt gabona a raktárakba kerülhessen – sorolta az államtitkár.

Hudák Zsolt, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság főkapitány-helyettese sajtótájékoztatón kiemelte, a rendőrség odafigyel a schengeni előírások betartására, a megnövekedett forgalom mellett is rendelkezésre áll a létszám az okmányokat ellenőrzésére.

Románián 2,7 millió tonna ukrán gabona haladt át az elmúlt időszakban, ami a Kijev által exportált mennyiségnek a felét jelenti

Jelentette ki Bogdan Aurescu román külügyminiszter az európai uniós külügyi tanácsülésen Brüsszelben.

A román külügyminisztérium közleménye szerint a román diplomácia vezetője arra biztatta Ukrajnát, hogy folytassa a reformokat. Ugyanakkor kiemelte, hogy ezeket rendkívül nehéz körülmények között kell végrehajtania a háború miatt, ezért hangsúlyozta, hogy az EU tagállamainak teljes támogatására van szükség anyagi, humanitárius, katonai és gazdasági szempontból egyaránt. 

Aurescu kifejtette: Románia támogatja az Oroszország ellen irányuló szankciós rendszer konszolidálását. Az orosz propaganda  tevékenységével kapcsolatban a román diplomácia vezetője kifejtette: Romániában is érezhető a félretájékoztatás jelensége, amelynek egyik példájaként említette azt a narratívát, miszerint Bukarest miért támogatja Ukrajnát, és ezeket az erőforrásokat miért nem fordítja a román népre.

Bogdan Aurescu leszögezte: valamennyi EU-tagállam stratégiai fontosságú érdeke Ukrajna támogatása, hiszen ha Kijev kudarcot vall, akkor sérül és veszélybe kerül Románia, valamint egész Európa és az euroatlanti térség biztonsága.

(MTI)

Friss híreink

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük