Magyarország megszállása

Magyarországot megszállták a tálibok. A vártnál gyorsabban és könnyebben foglalták el az országot, alig volt ellenállás.

Mára szinte minden a tálibok uralma alatt áll. Elfoglalták a középületeket, az országgyűlést, a minisztériumokat, a parlamentet, bekebelezték a rendőrséget, az ügyészséget, megfegyelmezték a kezdetben még renitens alkotmánybíróságot.

Övék a törvény, akire rámutatnak, bűnös.

Övék a kultúra, a tájékoztatás, a hatalom.

Hogyan történt? Úgy, hogy gyanútlanok voltunk, és elhittük, hogy a XXI. században, az Európai Unió egyik országában ez nem történhet meg.

Megint megtanultuk: ami megtörténhet, az többnyire meg is történik. Még 2010 elején is voltak olyan, a tálibokkal amúgy távolról sem rokonszenvező politikai elemzők és más értelmiségiek, akik okos dolgozataikban arról értekeztek, hogy nem is baj, ha a tálibok kétharmadot kapnak. Legalább lesz végre egy erő, amelyik zavartalanul végrehajthatja a programját.

A félretájékoztatás a hír

Csakhogy, a táliboknak nem volt programjuk. Lehetett volna, mert volt rá nyolc évük (az elmúlt nyolc év), hogy kitalálják, mit is akarnak kezdeni a gazdasággal, az oktatással, az egészségüggyel, a sporttal, a kultúrával.

Röviden: Magyarországgal.

Ám ők ehelyett csak azon agyaltak, miként lehet a hatalmat megszerezni, majd megtartani – az idők végezetéig, s ha lehet, még azon is túl.

Idővel a szavainkat is kisajátították. A magyar tálibok szótárában a félretájékoztatás a hír, az elhallgatás az információ, a csúsztatást pedig kommunikációnak nevezik.

Ha lopásról jön hír, nem a tolvajt ültetik le, hanem elhallgattatják a hír hozóját.

A magyar tálibok azért lehetnek ennyire sikeresek, mert ismernek bennünket. A mi kis, mindennapi megalkuvásainkra építik a saját nagy hazugságaikat.

Befogadónak hazudjuk magunkat, szabadságot szerető népnek, miközben a lojalitás szabadságát szeretjük.

Azt szeretjük, ha egy nagy, gondoskodó állam van a fejünk fölött. Olyan hatalom, amelyik nem csak gondoskodik rólunk, de gondolkodik is helyettünk. Megmondja, hogy mikor vagyunk jók, és mi az, amiért szégyellnünk kell magunkat. Mikor vagyunk szerető szülők, jó apák és anyák. Mikor kezdődik az élet, s mikor vagyunk család.

Mikor vagyunk jó polgárai a honnak, és mikor hazaárulók. A mások vicceit is értik, de csak a magukét szeretik. A magyar tálibok az egyszínűséget szeretik: a szürke számtalan árnyalatát.