Banánköztársaság
Fekete karácsony lesz idén is sötét kormánnyal a józan ész helyett
Ez a karácsony is fekete lesz, mint a többi, majd ez is elmegy. Mint ahogy azoknak az esze is, akik az ünnepekre hóhányóként, hó hiányában is összehordtak nekünk hetet-havat, pont a józanészre hivatkozva. Mindennek oka van. Ennek például más oka szerintem nincs, mint az, hogy éppen annak vannak híján, amire állandóan hivatkoznak!
Józanész vagy valami más
Emlékezzünk csak a kormány ákoskodásaira. Mennyit rugóztak azon, hogy a Telekom így, meg úgy büntette a lakájénekes nőkkel kapcsolatos beszólásait, mint véleményt, melyet az hol másutt is adott volna elő, mint az Echo TV-ben. „A nőknek nem az a dolguk, hogy ugyanannyi pénzt keressenek, mint a férfiak…” – hangzott el, és a többi ehhez hasonló. Mert ugyebár a pávatáncos mákgubó kijelölte a követendő utat, mikor a Telekomnak üzent: „tiszteletben kell tartania azokat az értékeket, amelyek Magyarországon alkotmányos védelem alatt állnak”.
Mint ha az üzenő nem tudná, kormány közeli hóhányóival együtt, hogy nem a vélemény szabadságának korlátozásáról van szó ebben az esetben sem, hanem a vélemény tartalmának elfogadhatatlanságáról! Mert a vélemény tartalma az, ami kiverte a biztosítékot! Nem kell hát a csúsztatott, fineszes jogászi trükközésekkel díszített csűrés-csavarás, mely szerint, a szólásszabadságot korlátozta volna a Telekom! Amúgy nem volt szükség az ünnepekre, arra a parasztvakításra sem, mely szerint bejelentették a látványtervezett szerződésbontást a Telekommal. Egy olyan szerződés felbontását, amely az év végén amúgy is lejárt.
Az éppen hivatalát betöltő házelnöknek sem kellett a szomszédba menni egy kis sütnivalóért. „… a világ kifordult önmagából, és a felelős poszton lévő emberek teljesen elvesztették a józan eszüket” – mondta anno. Érdekes, hogy szerinte rajtuk kívül itt mindenki hülye. „Az ember néha azt érzi, hogy nincs is remény, mert benne ülünk egy olyan csónakban, ahol körülöttünk mindenki idióta, vagy legalábbis annak tetteti magát.” Egyébként megtámogatta előzőekben említett énekesüket már azzal a szöveggel is, hogy „szeretnénk, ha lányaink az önmegvalósítás legmagasabb minőségének azt tartanák, ha unokákat szülhetnének nekünk.” A nők szabad választásának lehetőségét az önmegvalósítás terén ő így képzeli el, eszmetársai örömujjongó helyeslése mellett! Ezeket kérem Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke mondta a Fidesz kongresszusán 2015-ben Magyarországon. Megáll az ész. Förtelmes ez az esztelenség a harmadik évezred elején. Még annál is kínosabb, mint a „gender” angol szót „g”-vel ejteni „dzs” helyett.
Talán mégis a felcsúti pávatáncos az, aki a legtöbbször hivatkozik a józanészre! Ő, akinek kormányfősége alatt az egészségügy meg a felsőoktatás még labdaszedők sem lehetnének a stadionépítések esztelen kormánymeccsei mellett. Ő, akinek irányításával és döntéseivel kerítéseket húztak a menekültek elé, akiknek eszük ágában sem volt itt maradni, mindannyian csak átutazó szándékkal jelentek meg határunkon.
Korrupció helyett csókosok erősítése
Orbán ezzel csak elterelte a figyelmet arról az észbontó megtollasodásról, amely a hozzá közeli csókosokat jellemzi. Mert, ahogy hosszú vezető anyagban mutatja be az Orbán Viktor körül létrejött gazdasági holdudvart a Financial Times, azt tegye majd ajándéknak a fa alá a Fidesz. Elvégre ennek a lapnak a tekintélye sokkal nagyobb a világban, mint a kormánypárté. „Bár Orbán soha nem mondta ezt ki, de feltehetően bátorítja vagy engedi, hogy bizonyos magyar üzletemberek nagyon gazdagok legyenek, hogy ők alkossák a magyar középosztály csúcsát” – mondta ennek a lapnak Lánczi, ő volt az, aki 2015 végén, még a Századvég Alapítvány elnökeként már pedzegetett egyszer hasonló húrokat: akkor arról beszélt, hogy amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája, hiszen a hazai vállalkozói réteg megerősítéséről van szó. No komment.
Orbán elterelte a figyelmet arról az eszementen titkosított paksi beruházásról is, pont ő, aki a kölcsönök elleni fellépés szószólójaként ezzel a hatalmas orosz hitelfelvétellel árnyékba borította a jövőt! Ő, aki szabadságharcot hirdetve állandóan a józanészt emlegeti, és ezzel békétlenséget békétlenségre halmoz, éppen úgy viselkedik, mint aki hiányában van annak, amire hivatkozik!
Ez a karácsony is elmegy. Lassan az esztendő is elköszön. Vajon mit hoz az újév? A józanész diadalát, vagy annak ellenkezőjét? A Fidesz szavazótábora miközben nő, egy már biztosnak látszik, a nemzetbiztonsági ellenőrzés mellett szükség lesz az MTA illetékeseinek összehívására, hogy a C típusú nemzetbiztonsági ellenőrzés mellett végezzenek el egy pszichikai vizsgálatot is a kormánytagokon, kivétel nélkül! Mert ami most van, az 2018 tavasza után már nem folytatható!
Egy ország sorsa múlik ezen!
Szerző
2 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Októberi csillagjegyek, figyeljetek
- Lázár János szintet lépett, lefelé
- A Momentum szervezi a szabadvárosok ellenállását a kormány legújabb sarcával szemben
- Ma éjjel kerülje a Szabadság hidat – Őszi nagytakarítást végeznek
- Az üléspont határozza meg az álláspontot – Mindenki nyertesnek érzi magát Orbán EU-szereplése kapcsán
- Sarcolnak rendületlenül – Újabb kést tart az önkormányzatok „nyakához” az Orbán-kormány
- „Apa, kezdődik”, Orbán Viktor hamarosan felszólal az EP-ben – Frissítve a felszólalással és a reakciókkal
- 100 millió eurós csalódás: Mudryk elvesztette helyét a Chelsea kezdőcsapatában, de nem akarják eladni
- Novák Katalinnak már papírja is van arról, hogy folytatódhat a habzsi-dőzsi – Leszavazták a DK indítványát
- A 13. csillagjegy: a Kígyótartó
NERKeseru
2017.12.23 04:30 at 04:30
Jozanesz ebben az orszagban? 🙂 Viccelodunk, viccelodunk itt onfeledten, bele a nagyvilagba? 🙂 Viccnek azert tenyleg kicsit durva.
Pasinszki
2017.12.24 12:06 at 12:06
„tiszteletben kell tartania azokat az értékeket, amelyek Magyarországon alkotmányos védelem alatt állnak”
Ez roppant érdekes kijelentés, hisz Magyarországnak nincs is alkotmánya.