Kerítésen innen
Magyarországon az önkéntes munka kísértetiesen hasonlít a kommunista szombatokra
A B-A-Z Megyei Központi Kórház főigazgatója szintet lépett, valamiért úgy gondolja, hogy a törvények felett áll, és csak annak támogatja a kórházon kívüli egyéb keresetet jelentő tevékenységét, aki nem mondja fel az önként vállalt önkéntes túlmunkát, vagy vállal ilyen tevékenységet – írta Dr. Kunetz Zsombor közösségi oldalán.
A B-A-Z Megyei Központi Kórház főigazgatója szintet lépett, valamiért úgy gondolja, hogy a törvények felett áll, és csak annak támogatja a kórházon kívüli egyéb keresetet jelentő tevékenységét, aki nem mondja fel az önként vállalt önkéntes túlmunkát, vagy vállal ilyen tevékenységet – írta Dr. Kunetz Zsombor közösségi oldalán.
Előre a múltba
„Így néz ki Magyarországon az önkéntes munka, valahogy kísértetiesen hasonlít a kommunista szombatokra. Most, hogy a kormányzat megijedt attól, hogy tömegével fognak a kórházi ügyeletek is leállni – a Magyar Orvosi Kamara felszólításra – azzal, hogy mondják fel az orvosok az önként vállalt túlmunkát.
Azt itt kell megjegyezni, hogy az egészségügyi dolgozóknak nem heti 40 óra a kötelező munkaviszony (köszönjük Cser Ágnesnek is ezt), hanem 48 óra. Erre még a dolgozó maga vállalhat önkéntesen plusz 12 órát, így az egészségügyi dolgozók munkaideje heti 60 óra is lehet.
Ezt a plusz tizenkét órát van aki a családja miatt nem vállalja, van bizonyára olyan is, akinek péksége van és ott besegít kenyeret dagasztani, és van aki máshol egyéb orvosi tevékenységet is végez.
Az egészségügyi jogállási törvény borzadálya az a tény, hogy az egészségügyi dolgozónak a szabadidejét is korlátozza, a szabadidejükben végzett kereső tevékenységet (mindegy, hogy ez egészségügyi, vagy más), engedélyeztetni kell az OKFŐ-vel.
Azonban az önként vállalt túlmunkát törvénytelen így szabályozni,
– ezt a MOK is leírta a honlapján:
„Ez a 2003. évi LXXXIV. törvény 12/B. § (2) bekezdésében foglaltak súlyos megszegésének minősül, ugyanis: “az egészségügyi dolgozó többletmunka vállalására nem kényszeríthető, jogos érdeke ezzel összefüggésben nem csorbítható, érdekérvényesítési lehetősége nem korlátozható. Az egészségügyi dolgozók között tilos hátrányos megkülönböztetést tenni az önként vállalt többletmunka vállalásával összefüggésben.”
Fun fact, hogy olyat meg aztán szerintem végképpen nem lehet meghatározni, hogy a magányszektorban nem, de ha az államiban dolgozik, akkor nem érdekes az önként vállalt túlmunka megléte. Merthogy, ha valaki például mentőzik kórházi önként vállalt túlmunkát nem vállalva, azt lehet, ugyanis
a levélben a fenyegetés csak a privát szférára vonatkozik.
A hozzászólásokból….
„Életem legjobb döntése volt, hogy 22 év után kiléptem ebből a feudális szarbol……”
„A dolgozók pedig hagyják és még mindig hagyják,hogy kizsákmányolják őket.”
„Az csak nekem paradox, hogy annak engedélyezné a kórház a mégtöbb munkát aki a kórházban már ledolgozta a törvényben foglalt maximális óraszámot? Innentől nettó törvényszegés lenne minden másodállásban töltött másodperc. Hiába a kórházi vezető engedélye.”
„Rakosi eraban ez elfogadott volt, de mar a Kadari „gulyas kommunizmusban“ nem lehetett volna igy zsarolni az alkalmazott orvosokat, egeszsegügyi dolgozokat.”
„Nyilván egy kezdő munkajogász is megtalálja a paragrafust, ami alapján az igazgató úr elmarasztalható. Vajon eljön az idő, mikor a dolgozó felemeli a fejét, és észreveszi, nem a munkahely van érte…”
„Ez már a rabszolgatartó társadalom! És persze mindenkin átgázol, csak jó pártkatona legyen!”
Friss
- Újabb ‘csurrant-cseppent’-sztori Tiborcz István -Orbán-vő- főszereplésével
- ‘Drága’ -a szó szoros értelmében!- Kollár Kinga! – 20 milliót feccölt a kormányprop. a lejáratására
- 6.700 milliónkba fájt a legutóbbi két nemzeti konzultáció – Mit tippel, mennyit égetnek el erre 2025-ben?
- ‘Szia Urak, megcsináltuk!’ – Lehallgatást gátló telefontok-ajánlás a Magyarországra utazó EP-delegációnak
- Varju: Orbán Viktor feltette magára az elé dobott kínai pórázt
- Akkora maflást kapott Schmidt Mária Juszt Lászlótól, hogy a fal adta a másikat
- 200 milliós pert nyertek úszók a magyar álam ellen
- Brüsszelben nem éri meg sunyinak lenni – EU-s vizsgálat Orbán Balázs MCC-jének cége ellen
- Politikusok egymás közt 2025 Magyarországán: ‘annyira ócska válasz lett ez, hogy az még Önhöz is méltatlan – pedig ez a léc eleve nincs túl magasan’
- Lázár György: Palladino USA-ügyvivő már be is nyújtotta a számlát…? – Trump azt követeli, hogy….