Connect with us

Kerítésen innen

„Majd jön ide a bevándorló, oszt elvágja a torkát” – csúcsra jár a Fidesz-kampány – hangfelvétellel!

Wintermantel
Megosztás

Úgy látszik a Fidesznél Újpesten sincs más a tarsolyban, mint a központi tartalmakkal való riogatás – írja az Újpesti Hírmondó.

Háztól házra….

Arról számolt be a portál, hogy a kerületben is házról-házra járnak a Kubatov-lista alapján a Wintermantel-aktivisták, és csak azokba a lakásokba mennek, akik egyszer már valamiért aláírtak a Fidesznek. Minden bizonnyal a céljuk az adatbázisuk frissítése.

„A pénteki példa is jól mutatja, a retorika Újpesten is ugyanaz, mint máshol az országban, azaz a bevándorlókkal való riogatás. Többször kiemelik, hogy ha az ellenzék nyer, betelepíti a migránsokat, az üres önkormányzati lakásokba is migránsokat költöztet, valamint tovább is mennek:

„majd jön ide a bevándorló, oszt elvágja a torkát. Majd ott az üres lakás a bevándorlónak.”

Úgy tűnik tehát, hogy ott tartanak Wintermantel-aktivisták, hogy torokelvágással fenyegetik meg Újpest választópolgárait, valamint

„primitívnek”

nevezik azokat, akik esetleg más véleményen vannak.

Pedig lenne miről beszélgetni az újpestiekkel a fideszeseknek:

megmagyarázhatnák, miért támogatták, hogy az Árpád Kórház épületéből munkásszállót alakítsanak ki vélhetően ukrán, mongol munkások számára, támogatva ezzel az amúgy is aktív bevándorlást.

Forrás

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Marta Brash

    2019.10.05 02:14 at 02:14

    Balf@sz fidesz birkak! Vajon ha jonnek – DE NEM JONNEK! – a migransok, akkor azok honnan fogjak tudni, hogy kinek a torkat kell elvagni? Es ha a fideszvezetoknek esnek neki? Hiszen eddig ok artottak a legtobbet a haborus menekulteknek ! Hat feljen is a fidesz, akkora szart kevert, ami mara mar beboritja oket tetotol talpig

  2. Igazmondó

    2019.10.05 09:38 at 09:38

    Jól írod!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük