Koronavírus
Már egy autófertőtlenítés is nyerészkedés lehet!?
A hétvégén a fél internet felháborodott azon, hogy egy élelmes vecsési vállalkozó koronavírus elleni autófertőtlenítést hirdetett meg.
„Mit is ír erről a „hogyishívják”
Az istenadta minimum várbörtönt, gályarabszolgaságot, de legalább is egy hónapot kenyéren és vízen „ajánlott” a vállalkozónak, akit természetesen elmondtak mindennek.
A hatóságok sem voltak restek.
De mit ír erről a „hogyishívják”, pontosabban a királyi hírszolgáltató:
„A hatósági ellenőrök kedden végeztek helyszíni ellenőrzést Vecsésen, a molinó azonban akkorra már eltűnt – írták. Mivel a szakemberek a közösségi oldalon közzétett bejegyzést lementették, annak alapján a cég ellen megtévesztés miatt fogyasztóvédelmi hatósági eljárás indul. A hatályos szabályozás szerint az eljárás akár többszázezer forintos bírság kiszabásával is zárulhat.
Schanda Tamás, az ITM parlamenti és stratégiai államtitkára korábban jelezte: a tárca országos fogyasztóvédelmi ellenőrzést rendelt el a koronavírus-veszély miatt aggódó embereken nyerészkedni akaró kereskedők, szolgáltatók kiszűrése, szankcionálása érdekében”
Nagyon érdekes ez az elszántság, ám logikai bukfenc az egész. A vállalkozó nem gyógyítást vállalt, hanem autófertőtlenítést. Ugyanezt csinálja már mindenki az áruházakban, tömegközlekedési eszközökön.
Megfelelő eszközzel fertőtlenítenek
Sőt, a tisztifőorvostól a minisztériumi államtitkárig éppen erre szólítanak fel, hogy fertőtlenítsünk. Már, ha van mivel.
Az autómosó nem tett mást, mint megfelelő eszközök birtokában autófertőtlenítést ajánlott korrekt áron.
A „koronavírus” csak hívó szó volt. Reklámfogás.
Láttunk már ilyet!
Szerző
Friss
- Újabb ‘saját láb’ nőtt az Orbán-lány és Tiborcz-vő ‘házatáján’
- Az új Rajk-per elé…
- Péntek a Ferenciek terénél a TEK -kormány?- miatt ült dugóban az arra autózó, méghozzá az ukránokkal vívott kémháború okán
- Történelmi fintor
- Akar ‘presszózkodni az értékteremtés konzervatív formáját egy, a következő generációknak is vonzó módon és helyen’ – Az MCC segít!
- Bencsik András Önről, ha nem Fidesz-szavazó: ‘….falkákba verődve okádanak savat, bármerre is járnak az online térben…’
- ‘Mi a búbánatnak kell még történnie határokon innen és határokon túl, hogy végre kinyíljanak a szemek?’
- Magyar Péter: ‘az az igazság, hogy a Karmelitában sokan már nem ennek a kormánynak szurkolnak’
- Aki azt hitte, hogy már ‘nincs lejjebb’, hallgassa Lázár pénteki infóját
- Lilu a Budapest Pride megnyitójának házigazdája