Connect with us

Kerítésen innen

Már nem elérhető a köztévé rasszista riportja

Megosztás

Bicskanyitogató riportot csinált – ami szombat este került adásba – a köztévé az LMP afgán származású tanácsadójáról. De a videó már nem érhető el. A 444 vette észre a riportnak álcázott lejáratást, amiből igazából nem derül ki, hogy a köztévének mi a gondja a magyar állampolgár Janan Mirwaissal. Gyakorlatilag két dolgot hangsúlyoznak végig. Az egyik, hogy Mirwais afgán, a másik, hogy sajtótájékoztatókra jár. A riportból úgy tűnik, ez a két fő bűne az LMP tanácsadójának.

A kormánymédia újabb mélypontja

Persze fel volt ez építve, hiszen egy pénteki Magyar Idők cikkből idéznek, aminek címe: A PÁRT AFGÁN TANÁCSADÓJA ÉL-HAL A MIGRÁNSOKÉRT. Itt el is érkeztünk a köztévé és az egész kormánymédia újabb mélypontjához, Mirwaisnak ugyanis azt vetik a szemére, hogy

amikor 2013-ban nem engedték be a Morrison’s nevű budapesti szórakozóhelyre, Mirwais perre vitte az őt ért diszkriminációt.

Az afgán tanácsadó emelte a tétet

Amikor a bírósági tárgyaláson azt az ajánlatot kapta a hely üzemeltetőjétől, hogy egyszer ingyen bulizhat az őt ért sérelmek miatt, az afgán tanácsadó emelte a tétet, és azt kérte: a klub nyolc napon belül angolul és magyarul is kérjen tőle bocsánatot a honlapján és a Facebookon, hatvan napon belül pedig rendezzenek egy menekültbulit, ahova ingyenes lesz a belépés, és kifejezetten menekülteket várnak majd. A javaslatot a szórakozóhely vezetője elfogadta és teljesítette.

A köztévé még lopott is

Felháborító, hogy Magyarországon milyen megpróbáltatásokat kell túlélniük a rasszistáknak – gondolhatta a cikk írója és a köztévé –, hiszen Mirwais nem elégedett meg azzal, hogy kapott egy ingyen belépőt.

A köztévé egyébként a riport érdekében még lopott is, méghozzá a HVG egyik januári videójából jelentettek meg úgy egy részt, hogy nem kértek rá engedélyt. Ebből a videóból akartak az egyik mondatára rákérdezni, de igazából teljesen mindegy is, hogy melyikre, hiszen a körülbelül négy perces anyagnak csakis a lejáratás volt a célja.

A videó ma már nem érhető el, vagy azért mert a köztévé rájött, hogy lopott, vagy azért mert rájött, hogy rasszista volt.

(Forrás: 24.hu)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük