Blogbazár
Márki-Zay: „12 bizonyíték, hogy Orbán tényleg nemzetbiztonsági kockázat”
Egy hete Fekete-Győr András azt a kijelentést tette, hogy Orbán Viktor nemzetbiztonsági kockázat, ezt azonban a járványkezelés hiányosságaival indokolta.
A késői és hibás intézkedések,
városoktól a védekezés elől elvont milliárdok, Európa egyik legrosszabb munkanélküliségi, gazdasági visszaesési és infláció adatai ugyan jogos kritikát érdemelnek, nemzetbiztonsági kockázatnak azonban sokkal inkább az alábbiak miatt nevezhető Orbán Viktor:
ISZLAMISTA TERRORISTÁKKAL ÜZLETEL – véli Márki-Zay Péter.
„1. Pharaon NEMZETKÖZI KÖRÖZÉS alatt is Orbán Viktorral vacsorázott és vejével üzletelt Budapesten, Lázár szerint az ujjlenyomata nem állt rendelkezésükre
2. Zaid Naffa szintén megbukott a terror-átvilágításon, mégis LETELEPEDÉSI ENGEDÉLYT KAPHATOTT, és a 20.000 betelepített Fidesz-migráns között akárhány körözött bűnöző lehetett még.
3. A BALTÁS KERESZTÉNY-GYILKOS SAFAROV szabadon bocsátása Azerbajdzsánba, miközben dollármilliók érkeztek onnan egy titkos budapesti bankszámlára. Szavakban keresztényvédő, pénzért kereszténygyilkos?
4. Orbánék biztonsági szolgálatának még az sem tűnt fel, amikor az orruk előtt vásároltak fel 200.000, azaz KETTŐSZÁZEZER SIM-KÁRTYÁT ABDESLAM és terrorista társai a párizsi mészárláskor egy BUDAPESTI ARAB GSM-boltban
5. Az Erdogánnal barátkozó kormány TÖRÖK NAGYMECSET építéséről is tárgyalt Kőbányán, de a később Orbán által a koronavírus-behozatallal gyanúsított IRÁNI DIÁKOKAT is Orbán hozta be egy iráni szerződés keretében, ahogy a tiszaújvárosi és más üzemek indiai, török és más vendégmunkásait is. A keleti nyitás üzleti érdekei mindig felülírták a kereszténység védelmezését…
EURÓPA ÉS A NATO ÁRULÓJA, PUTYIN ÉS KÍNA ÜGYNÖKE
6. Putyin pincsijeként akadályozza Ukrajna NATO- és EU-csatlakozását és ezzel a kárpátaljai magyarok jobb életlehetőségét, parancsra akár a téli melegüket is kockáztatva elzárva előlük a gázcsapokat a határon.
7. Titkosított, kimondottan nemzeti érdekeinkkel ellentétes orosz erőművet építünk Pakson drága orosz hitelből.
8. Teljesen felesleges, kizárólag kínai érdeket szolgáló Belgrád-Budapest vasút építése titkosított szerződéssel kínai hitelből, kínai cégekkel, Szegedet és Kecskemétet kikerülve, hosszú időre eladósítva az országot a kommunista Kínának
9. A letelepedési kötvényekkel nemcsak arab terroristák, de orosz maffiózók is szép számmal érkeztek, ráadásul az orosz hírszerzés emberei is bejuthattak velük az Unióba
10. Putyin kiszolgálóiként egy hírhedt orosz KÉMBANKOT engedtek Budapestre, majd teljes MENTESSÉGET ADTAK NEKIK A MAGYAR HATÓSÁGOK ellenőrzése alól
11. A börtönbüntetésre ítélt szintén korrupt és szintén Putyin-szolga Gruevszki Magyarországra szöktetése és kiadatásának megtagadása
12. Magyar Tudományos Akadémia és egyetemek lezüllesztése, CEU elűzése (ahol az Orbán-kormány tagjai végeztek) az Orbán taníttató Sorosra hivatkozva, miközben egy kínai állami egyetem nyílik Budapesten
A szavakban nemzeti és keresztény Orbán Viktor
tettekben mindig csak akkor szolgálta a határon túli magyarságot, amikor azt neki Putyin megengedte: az Úz-völgyi putyinista román vandálokkal szemben például soha nem lépett fel.”
https://www.facebook.com/markizaypeter/posts/652329462141042
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….
Marta+Brash
2020.10.05 00:09 at 00:09
Nem vagyok sem a „fegyo”r” ( fekete-gyor) , sem MZP hive – valamilyen modon mindketten tagadjak a VALODI ellenzeki osszefogas szuksegesseget, bar immel-ammal csatlakoznak az osszefogashoz. (Aztan meg belulrol probaljak meg lerombolni azt), de ebben az allitasban mindkettejuknek igaza van! Mar regota mondogatom, hogy nem kellene mast tenni, csak osszehasonlitani az Interpol terrorelharito csoportjanak korozesi listajat a letelepedesi kotvenyvasarlok listajat, es ha legalabb egyszer valaki szerepel mindket listan, az mar beigazolja az ellenzek allitasat, t.i. orban valogatas es kulonosebb ellenorzes nelkul jo penzert engedi be a potencialis terroristakat (muszlimokat is, oroszokat is), es engedi oket tovabb az Unio nyakaba.