Kerítésen innen
Márki-Zay: sose higgy annak, aki kerüli a nyilvánosságot!
A szerdai nap mindenképpen említésre méltó adok-kapokja Hódmezővásárhellyel hozható összefüggésbe: Márki-Zay Péter polgármester és Hegedűs Zoltán, a hódmezővásárhelyi Fidesz-frakció vezetője, egykori polgármester-jelölt közösségi oldalaikon bizonygatják igazukat.
A szép, hogy mindketten „dokumentumhegyekkel” igazolják a maguk állítását
A napot Márki-Zay Péter kezdte:
„KI VITTE CSŐDBE A VÁROST?
A Fidesz újabb közleményében ismét engem vádol a város anyagi helyzetéért, annak kapcsán, hogy Gyöngyösi Ferenc képviselő úr levélben kérte Lázár János segítségét, hogy a még tőle örökölt adósságok visszafizetését függessze fel a kormány a veszélyhelyzetre tekintettel.
A szabálytalan gazdálkodást nem is én, hanem a Belügyminisztérium állapította meg, aki már megválasztásom előtt milliárdokkal büntette emiatt a várost – és a visszafizetés felfüggesztését most a járványhelyzetben sem engedélyezte. Úgyszintén bevasalják rajtunk a Lázár-féle 23 milliárdos kimentés után is rajtunk maradt Zsigmondy-kötvények törlesztését, jóllehet az Alföldvíz nekünk 330 millióval tartozik.
Jellemző adalék, hogy amikor a város Lázár János idején 800 milliós jelzálogért felújította a volt zeneiskolát, majd ennél jóval olcsóbban eladta azt az államnak, a bevételből nem az épületre felvett adósságot fizette vissza, azt elszórták másra – a 800 millió azóta is terhel bennünket.”
Kisvártatva jött a válasz:
„KÉTSZER ANNYI PÉNZÜNK VOLT, MINT TARTOZÁSUNK.
Szomorúan olvasom a hírt, hogy Hódmezővásárhely csődbe jutott. Szomorú és megdöbbentő ez mindenkinek akár érdekli a politika, akár nem.
ÖNTSÜNK TISZTA VIZET A POHÁRBA! 2018. március 5.-én így adtam át a várost:
Bevételek:
• márciusban 3 mrd volt a város számláin az adókkal együtt
• ehhez még hozzá jön 286 millió kintlévőség(
Összesen: 3 mrd 286 millió
Fizetendő:
• kifizetésre váró számlák 613 millió
• egyéb tartozás 466 millió (ebben benne van a kórház 244 milliója is!)
• Magyar Követelés Kezelő felé tartozás 392 millió
Összesen: 1 mrd 471 millió
Ha márciusban mindent egyszerre kifizettek volna, akkor is maradt volna 1 mrd 815 millió!”
Viszontválasz „illette meg” Márki-Zayt
„SOHA NE HIGGY ANNAK, AKI KERÜLI A NYILVÁNOSSÁGOT!
Hegedűs Zoltán gyorsan reagált iménti bejegyzésemre és megismételte a közgyűlésen számtalanszor, jelenlétében is cáfolt állításait a város 2018-as anyagi helyzetéről. Nem meglepő, hogy az EMBER, AKI KAMPÁNYÁBAN ÍRÁSBAN LEHAZUDTA A VÁROS ÖSSZES ADÓSSÁGÁT, most is elhallgatta azt a közel kétmilliárdos előleget, ami miatt a városnak akkor a tartozásoknál több pénz volt a számláján – a még meg nem valósított beruházásokra kapott ELŐLEGEK, a szabálytalanul el nem különítetten kezelt uniós céltámogatások nélkül a VÁROST KONKRÉTAN NEGATÍV EGYENLEGGEL, tulajdonképpen tehát csődben VETTEM ÁT!….”
És még csak kora délután van…..
Szerző
Friss
- Hadházy: ne nekem legyen igazam… – Ám, ha mégis?
- Közlöny van róla…: részletesen a nyugdíjasok 30 ezres utalványáról
- Orbán és csapata utolsó rohama: ikszelj magyar, a túlélésedért – Ellenjavallat: olvass a Fidesz-sorok között
- Vidéki prókátor: ha egy -még- nem diktatórikus rendszer diktatórikus eszközöket használ, akkor abból szellentésszagú erőlködés lesz
- A zalaptákolmány kellő kitágítása – A NER lelkiismereti kérdésekhez való viszonyát jól szemlélteti
- Combosodik a MÁV: Véda kamerarendszert telepítenek a vasúti átjárókhoz
- Orbán Ráhel nem türelmetlen hölgy: 3 éve veszteséges Odu-ját nem bezárja, hanem új helyre költözteti
- Lázár János feje nem káptalan, de, hogy a „párügyű” infó-mondandója egyik fő elemét nem járta körbe, az minimum ciki
- Tessék mondani, hát ez meg hogy’ lehet? – Hol van a gazdag, erős Magyarország?
- Miniszterelnök úr, hol olvasta, hogy létezik “magyar faj”? – Juszt László 24. heti kérdéssora