Kerítésen innen
Matuzsálemnek gondoltak (1960 körüliek) uralják a belföldi cégeket

Emlékeznek még, hogy mit gondoltak első munkába állásukkor a cégnél dolgozó 40-50 évesekről? Telt-múlt az idő és egyszerre ön lett az „öreg” és hosszú, tömött sorban követelik a trónt a türelmetlen 20-asok.

A belföldi cégeket az 1960 és 1979 között született nemzedék, az X generáció uralja,
a második hely azonban hamarosan már nem az idősebbeké, hanem a fiatalabbaké lesz – derül ki az Opten összesítéséből.
A céginformációs társaság adatai alapján az X-eseké a legnagyobb rész a cégtulajdonosok, és a cégjegyzésre jogosultak között, de már túljutottak a csúcspontjukon.
A második legnépesebb csoport azonban még nem az utánuk következő Y-generációé, hiszen az 1960 előtt született Baby Boom nemzedék még aktívan foglalkozik céges ügyekkel. A Opten céginformációs szakértője, Pertics Richárd úgy látja, hogy a nyugdíjas vagy ahhoz közelítő generáció még nem tudja, vagy nem meri továbbadni a teendőket.
Az idősebbek szerepe főképp a nagyobb cégek irányításában jelentős,
100 millió forint árbevétel fölött még majdnem annyian vannak, mint az X-generáció tagjai. Az 1980 utániak azonban a cégjegyzésre jogosultak között már mostanában a második helyre kerülhetnek, és a cégtulajdonosok sorában is csak pár évet kell várni erre.
A közlemény kitért a cégalapítók életkori megoszlására is, mivel közöttük az 1980 előtti és utáni nemzedék csaknem azonos arányban van jelen, és már megjelent az ezredforduló nemzedéke is. Az 1960 előttiek ebből a kategóriából már szinte teljesen kiszorultak.
Az Opten az életkori összesítés jelentőségét a nemzedékek eltérő vezetői magatartásával magyarázza
Mindegyikük más körülmények között nőtt fel, más tapasztalatokat szerzett, és ez a vállalatok szervezeti kultúráját is meghatározza
– olvasható a közleményben.

Szerző
Friss
- Sztrájkveszély az egészségügyben – A szervezők szerint Takács Péter vállalhatatlan választ adott nekik
- Magyar Péter titka – a magyar választók 44 százaléka hajlandó félretenni saját értékpreferenciáit, ha ez szükséges az Orbán-kormány leváltásához.
- Orbán nőügyei: hihető, hogy a migránsozást Lévai Anikó indította el? – Napi Lendvaiság…
- Tarjányi Péter: 10 perc kell ahhoz, hogy nyugodtan aludj akkor is, ha egyszer tényleg elmegy az áram
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 9., szerda
- Marika néni: „Lázár kegyelmes! Jávor Pál óta senki nem tudta oly hitelesen alakítani Mikszáth és Móricz figuráit, mint Ön…”
- Kémiai kasztrálás: megoldás vagy emberkísérlet? – Mit engedhet meg magának egy társadalom, ha valóban civilizált akar maradni
- Orbán Ráhel (és családja) menni Amerika?
- Sötét órák: a legnagyobb áramszünetek Magyarországon
- Nem mindegy, milyen ATM kerül a faluba – akár kétszer többe is kerülhet a készpénzfelvétel