Connect with us

Sport

Késely Ajna ezüstérmes 800 méteren

Megosztás

Késely Ajna ezüstérmet nyert 800 méter gyorson a glasgow-i rövidpályás Európa-bajnokság csütörtöki versenynapján: a 18 éves magyar úszó 8:11.77 perces egyéni csúccsal ért célba.

Késely a szerdai előfutamból eddigi legjobb rövidpályás eredményét (8:21.25) alaposan megjavítva, 8:13.66-tal a második helyen jutott tovább. A csütörtöki döntőben a rajt után erősen kezdett, a táv egynegyedénél közel két másodperccel volt gyorsabb, mint délelőtt.

Hasonlóan alakult a különbség 400 méter után is,

ugyanakkor az olasz Simona Quadarella jó másfél testhosszal ellépett, így Késely a másik olasszal, Martina Rita Caramignolival csatázott a második helyért, és csatlakozott hozzájuk a liechtensteini Julia Hassler is. Az utolsó 50 méterre Késely és az olasz szinte egyszerre fordult, de a magyar ekkor jól érzékelhetően rákapcsolt és az ezüstérmet összességében simán hozta.
Késely pályafutása negyedik érmét szerezte felnőtt világversenyen, egy éve ugyancsak Glasgow-ban a nagymedencés kontinensviadalon két második és egy harmadik hellyel zárt.

A mostani Eb-n a magyar küldöttség harmadik érmét nyerte azután, hogy szerdán Hosszú Katinka Jakabos Zsuzsannát megelőzve védte meg címét 400 méter vegyesen.

Fotó: MTI/Illyés Tibor

“Azért a szívem csücske a Duna Aréna… Ez a rövidpálya egy kis játék a számunkra, van még mit fejlődnöm a fordulókban, de harmincegy van belőlük, és mindegyikből jól kidelfinezni szinte lehetetlen – értékelt az MTI-nek Késely Ajna. – Az országos csúcsot szerettem volna megdönteni, de nem vagyok csalódott egy egyéni csúccsal és ezüstéremmel a kezemben. A döntőben nagyon izgultam, sokkal több önbizalomra lenne szükségem. Kicsit még picinek érzem magam a felnőttek között, de még jó sok évem van, nem ez volt az utolsó versenyem.”

Női 800 m gyors Európa-bajnok:

Simona Quadarella (Olaszország) 8:10.30 perc
2. KÉSELY AJNA 8:11.77
3. Martina Rita Caramignoli (Olaszország) 8:12.36

Holló Balázs a 400 méteres vegyesúszás döntője után a glasgow-i rövidpályás úszó Európa-bajnokságon. Fotó: MTI/Illyés Tibor

Holló negyedik, Gyurta hetedik 400 vegyesen

A délelőtti előfutamban Holló az ötödik, Gyurta a hatodik legjobb eredményt érte el, de mivel a leggyorsabb, a brit Duncan Scott visszalépett, mindketten eggyel előbbre léptek a finálé előtt.

Az első úszásnemben, a pillangón Gyurta kezdett jobban, ötödikként fordult a hátra, míg Holló hatodikként. Féltvánál Gyurta versenyben volt a bronzéremért, Holló viszont kissé lemaradt. Az utolsó száz métert Gyurta már csak hatodikként kezdhette, és nem tudott felzárkózni, Holló ugyanakkor hatalmas hajrával feljött a negyedik helyre.

A számot a hazai közönség előtt szereplő Max Litchfield nyerte.

“Ezúttal kijött belőlem a mazochista énem. Számítottam rá, hogy az utolsó százon a legtöbben elfáradnak és itt lehet majd nagyot robbantani. Azért az egyik szemem sír, amiért nem szereztem érmet, de nem szabad telhetetlennek lennem, hiszen ez volt az első versenyem, és mindkét fő számomban döntőt úszhattam” – mondta az MTI-nek Holló Balázs.

Gyurta Gergely a célban a 400 méteres vegyesúszás selejtezője után. Fotó: MTI/Illyés Tibor

Gyurta Gergely a futam után arról beszélt, hogy a végére “elfogyott”, ráadásul szűk három héttel ezelőtt Dohában úszott olimpiai A-szintet 1500 méter gyorson, és elsősorban arra készült.

“Most egy kicsit fáradtabb voltam, nem volt meg bennem az a frissesség, amely a négy vegyeshez kell. De nem vagyok elégedetlen, kiúsztam magam” – tette hozzá.

Férfi 400 m vegyes, Európa-bajnok:

Max Litchfield (Nagy-Britannia) 4:01.36 perc
2. Ilja Borogyin (Oroszország) 4:03.65
3. Danyil Pasznyikov (Oroszország) 4:04.98
4. HOLLÓ BALÁZS 4:05.13
…7. GYURTA GERGELY 4:06.95

(MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük