Mázlija van ennek a Palkovicsnak!

Elég kinéznie az irodája ablakán, és annyi kitűnő művészt láthat együtt, amennyit egy színházi előadáson sem. Itt sok színházból gyűltek össze reggel Palkovics minisztériuma elé, hogy felolvassák azt a hatalmas halomnyi szolidáris levelet, amit a színművészetisek kaptak.

De persze Palkovics nem nézett ki.

A beosztottjai sem mertek, minden ablak csukva volt. Egyetlenegyet láttam résnyire nyitva, kíváncsi vagyok, ki vette a bátorságot a csendes dezertálásra.

Az összegyűlt közönség kapkodja a fejét. Több tucat híres színész,  smink nélkül, farmerben, dzsekiben, kötött sapkában a reggeli hidegben.

Alföldi Róbert, Pogány Judit, Ascher Tamás sálként tekerte nyakára a blokád jelképévé vált piros-fehér műanyag szalagot, Lázár Kati a pulóverjébe gyűrte, Ónodi Eszter, Mucsi Zoltán karszalagként hordja. Halász Jutkán, Básti Julin piros kabát fehér sállal, nem véletlenül.

Sokan állnak még az alkalmi dobogóra:

Hernádi Judit, Nagy-Kálózy Eszter, Szirtes Ági, Csákányi Eszter, Szabó Győző, sok fiatal, az egyetemről is. Simán kihagyhattam egy-két Kossuth díjast is, felsorolni sem tudom, ki mindenki van itt. Lázár Katinak, Pogány Juditnak, Halász Jutkának összecsukható széket hoztak a várakozáshoz.

Mert időbe telik a rengeteg támogatás, üdvözlet felolvasása, pedig általában csak egy-két mondatot olvasnak fel belőlük. Közel két és fél óra így is.

A felolvasók nélkül nincs ma magyar színházi élet

A támogatók nélkül nemcsak közönség nincs, de magyar művészet sem: írt a Szépírók Társasága, a Filmművészek Szövetsége, a Műfordítók Egyesülete, az újvidéki, a kolozsvári, a marosvásárhelyi művészképzés hallgatói és tanárai.

Érdekes, a határon túli magyarok hazafiságára oly sokszor apelláló kormány róluk kussol.

Szolidaritását jelzi sok magyar és nemzetközi szervezet, színházak, egyetemek, több rektori konferencia. A magyar nem. Én is rosszul érzem magam ettől, milyen lehet nekik! De végre szellemes levélben megszólalt a HÖOK is. „Nem oké!”-üzenik a kancellárnak és a kuratóriumnak.

Néhány pikáns helyről is jött buzdító levél:

a Bibó Kollégiumból, Vidnyánszky és Eperjes kaposvári egyetemen végzett volt osztályától, diákoktól és tanároktól a Pázmányról és a Károli Gáspár Református Egyetemről. Pedig utóbbi kettőt inkább a kormányhű elit kinevelésére szánták volna, úgy látszik, nem jött be maradéktalanul. A Károli volt és jelenlegi hallgatói a keresztény/keresztyén értékekre hivatkoznak:

„Szabadnak és önrendelkezőnek teremtette Isten az embert”. Hallod, Semjén?

Legjobban mégis a magánlevelek melegítenek át a fagyoskodás közben

A 80 éves Klári nénié:

„Ha fiatalabb lennék, veletek volnék!”

Egy másik nyugdíjas:

„Bármire szükségetek van, írjatok!”

A Láng Tékából a legendás könyvesboltos Rédei Éva a szintén legendás sóletjét küldte. Másvalaki jelképként kenyeret, mentegetőzve:

„Lehet, hogy nem jó jelképet választottam, nem értek hozzá, műszaki ember vagyok.”

Utoljára Mácsai Pál lép a mikrofonhoz

Egy verset szaval: Schein Gábor a színművészetiseknek szánta. Remélem, jól írtam le, ha nem is az egészet:

„Minden, ami tud, fölszáll az égre:/ a kémény füstje, az ima,/ a boldogság, a gyász./ Minden, ami tud, elúszik a messzeségbe:/ a gyerekkor, a szerelem,/ a vitorla, az idő./ És ők mégis itt állnak,/ és tudják, hogy fizetni kell./… Itt állnak, és védik a reményt, az időt./…És jön már, aki nem tűri ezt az anarchiát./ Jön már, aki rendet akar,/ és pénzt hoz, ígéretet./ Itt van, és fenyeget./…És minden, ami tud, felszáll az égre,/ De ők itt állnak mégis./ Nem mozdulnak./ És itt marad velük/ a gyerekkor, a szerelem,/ a vitorla, az idő.”

Megborzongok. Talán nemcsak a hidegtől.

Forrás