Blogbazár
Megálmodtam a világ leggyorsabb és legolcsóbb Parlamentjét, ez lenne csak Hungarikum! – Kisnyugdíjasunk mert nagyot álmodni
Olvasom, hogy az országgyűlési képviselőink fizetése 70 %-al emelkedett. Mellette látom, hogy folyton kong az ürességtől annak a csodálatos épületnek az ülésterme. Kár érte! A világ egyetlen olyan munkahelye, ahol alszanak, vagy büntetlenül lógnak a képviselők.
Pedig kérem szépen lehetne spórolni
Elmondom az elképzelésemet. Otthonról lehetne ágyból szavazni, interpellálni, beterjeszteni az éjszaka született népet nyúzó javaslatokat s közben senki nem látná mit is csinál a képviselő. Van ugye email na ezen keresztül lehetne lefolytatni egymás anyázását, szidalmazását, hülyézését és sorolhatnám a jelzőket. Az internet mindent kibír. Küldhetnék az imádom vagy gyűlölöm jeleket változatos a lehetőségek listája. Nem lenne szükség csengőre azt úgy is utálja a képviselő mert ijedtében felébred. Nem kéne gyorsíró sem hiszen a emailt el lehet menteni abból lehet jegyzőkönyvet készíteni. Át lehetne variálni ha éppen rájön, hogy butaságot írt. Havi minimum 1 millió forintos fizetéséért otthonról bonyolítanák az ország ügyeit. Istenem mennyit spórolnánk ezzel.
Kezdem: nem kéne parlamenti őrség, egyenruha, nem kellene büfé otthon az asszony főzhetne a képviselőnek még tálcán ágyba is vihetné a “tápot”. Aztán nem kéne lezárni sem a Parlament környékét,azt a horribilis villany, fűtés számla is a múlté lehetne. Nagy ám a rezsije annak a csoda szép épületnek meg a karbantartása is. A mélygarázst a kerületi lakosok vehetnék ingyen igénybe. Na de kérem szépen milyen sokat is jelentene ha egymás között videón beszélnék meg a törvényjavaslatokat így vitáznának aztán lehetne szavazni is.
Magánszférát a képviselőknek!
Mi választók úgyis csak annyit láthatunk amit kegyesen megmutatnak. Így viszont maradna a magánszférája a képviselőknek. Nem látnánk,, hogy a cseléd húzott e tiszta ágyneműt vagy milyen méregdrága pizsamában vagy hálóingben szülik meg a törvényeket. A frakciók vezető kör sms-ben elküldhetnék, ki mire szavazzon igennel vagy nemmel. Aki félrenyom azt viszont szigorúan büntetnék. Annak járna ám a fizetésmegvonás. Mert aki ágyban, párnák közül sem találja meg a tetszik, vagy a nem tetszik gombot, az ne kapjon fizetést aznapra.
Teljesen bizalmas és meghitt környezetben folyhatna a törvényhozási munka. Semmi aggódás, hogy a kormánypártok és az ellenzék egymásnak esnek-e, már ugye tettlegesen. Nem kéne gondolkozni, milyen módon gátolják egymás “munkáját”. Már ha munkának lehet nevezni azt, ami a Parlamentben folyik.
Azonnali kérdések otthonról!
Kérem szépen sem az államtitkárok, sem a miniszterek de még a miniszterelnök sem mondhatná, hogy nem ér rá halaszthatatlan dolga van. Pár betű leütésnyi ideje mindenkinek van. Mi választópolgárok is nyernénk lássuk be. Nem mérgelődnénk azon ilyen fizetések mellett kinek a képviselője alszik vagy éppen be sem megy a munkahelyére. Az újságíróknak sem kellene zaklatniuk a képviselőket a Parlamentben, ott úgy is csak szűk mozgásterük van. Választ meg nem kapnak szóban mert vagy böjt miatt vagy más ünnep alkalmából nem válaszolnak nekik. Így maradna az olcsó sms vagy email kérdések.
Mint tudjuk a feltételek adottak hiszen minden országgyűlési képviselő kapott laptopot, telefont, ingyenes internet hozzáférést. Tehát az átállás egy fillérbe sem kerülne. Ötleteket még várok a lehetőségek tárháza nyitott.
Közben felébredtem. De ugye jó ötletem támadt álmomban?
Rosta Ágnes
kisnyugdíjas
Persze ez is fontos lehet!
Tállai András ismerkedik a XXI. század technikájával – szelfikirály a parlamentből
Szerző
Friss
- Trump megfűzte Putyint, hogy segítsen megállapodni Teheránnal – Cserébe….
- Megvan, hogy ki irányítja ezentúl az Egyesült Államok magyarországi nagykövetségét
- Szegény fotós előre szaladt, hogy lekaphassa az érkező loholót? – érdeklődött egy kommentelő Szijjártó újabb szaladgálásával kapcsolatban
- A három legcélirányosabb női csillagjegy
- Döntsön, hogy jó hír-e, hiszen Ön fizeti: a Rogán-minisztérium levédeti a ‘jó hír’ szópárt
- Sztrájk-bejelentés: április 23.
- Így tromfol Orbán, -ezúttal a miniszterelnök névrokona- az újdonsült dr.: ‘Ukrajna nevű probléma’
- Lech Wałęsa a lengyel Szolidaritás vezetője „elküldte gyufáért” Donald Trtumpot, amikor keményen kioktatta politikatörténetből
- Orbán Viktor: velőre fel! – Ez a pacák nem tud csatakiáltás nélkül még vacsorázni sem?
- ‘Deák Dániel már mehetsz képeket készíteni, hazamentek’ – kommentelték Magyar Péter szegedi ‘tízezrét’