Connect with us

Kultúra

Meghalt Tahi Tóth László

tahi-toth-laszlo
Megosztás

Életének 75. évében csütörtökön elhunyt Tahi Tóth László Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész – közölte a Vígszínház. „Emlékezetes és felejthetetlen alakításait, tehetségét, életszeretetét örökre szívünkben őrizzük” – írták a közleményben.

Több mint ötven évig volt tagja a Vígszínháznak

Tahi Tóth Lászlót, akit türelemmel és méltósággal viselt betegség után ért a halál, a Vígszínház saját halottjának tekinti, temetéséről később adnak tájékoztatást.

A színművész 2017. január 21-én a József Attila Színház Hattyúdal című előadása közben lett rosszul. Tamburás szerepét alakította. A művész az előadást végigjátszotta, utána azonban mentővel kórházba szállították. Néhány héttel később agyműtéten esett át.

Tahi Tóth László 1944. január 23-án született Budapesten Tahi-Tóth Nándor festőművész-rajztanár és Pfeiffer Eleonóra gyermekeként. Hat testvére közül ketten – Tahi József és a közelmúltban elhunyt Tóth Tahi Máté is – a színi pályát választották.

Apja példáját követve, Tahi Tóth László festő akart lenni, de az egyik színésznek készülő barátja biztatására 1962-ben jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahová azonnal felvették és Várkonyi Zoltán osztályába került. Már főiskolás évei alatt számos főszerepet játszott (Thurzó: Az ördög ügyvédje, Ibsen: John Gabriel Borkman). Negyedévesen bízták rá Krúdy Gyula A vörös postakocsi című művének egyik főszerepét, Rezeda Kázmér megszemélyesítését. Diplomázását követően, 1966-ban került a Vígszínházhoz, amelynek több mint ötven évig volt a tagja.

Szerencsésnek tartotta magát, mert Popriscsin is lehetett

Színháza sikerdarabjainak állandó, kiemelkedő szereplője volt, különös tehetséggel bújt groteszk alakok bőrébe. Emlékezetes alakítást nyújtott Csurka István (Házmestersirató), Sarkadi Imre (Oszlopos Simeon), Csehov (Cseresznyéskert), Gogol (A revizor), Molnár Ferenc (Játék a kastélyban) darabjaiban. Játszott A kertész kutyájában, a Szilviában, a Harmóniában, a Luluban, a Szerelem, ó! című alkotásokban, A szabin nők elrablásában és Aldo Nicolai Hárman a padon című színdarabjában.

Kivételesen szerencsésnek tartotta magát, amiért eljátszhatta Gogol monodrámáját, az Egy őrült naplóját, mert úgy vélte, hogy ha valaki Popriscsinként ki mer lépni a rivaldafénybe, az már mindent tud a színházról.

Pályafutásának emblematikus szerepe A képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musicalhez fűződik. Fellépett a Harmincéves vagyok című zenés darabban is.

A színészmesterségről azt tartotta, hogy örök megújulásra kötelez. Úgy vélte, a jó színésznek mindent tudnia kell: énekelni, táncolni, időnként új oldaláról is bemutatkozni.

Számtalan színpadi szerepe mellett, több mint negyven filmben és tévéjátékban nyújtott kiemelkedő alakítást. Kamera elé először Bacsó Péter Szerelmes biciklisták című alkotásában állt, szerepelt az Egri csillagok, az Aranysárkány, a Vőlegény és a Hatholdas rózsakert című filmekben.

Az egyik legtöbbet foglalkoztatott szinkron- és hangjátékszínész volt

Magas művészi szinten szinkronizált, ami annak is köszönhető, hogy erős szituációs érzéke volt. Világhírű színészeknek kölcsönözte a hangját, többek között Pierre Richardnak szinte az összes filmjében, Dustin Hoffmannak az Éjféli cowboyban, Az ügynök halálában, az Esőemberben és a Parfümben. Robert De Nirónak az Aki legyőzte Al Caponét, Robert Redfordnak a Mezítláb a parkban című filmekben, és ő volt Piton professzor, azaz Alan Rickman magyar hangja a Harry Potter-sorozatban. A Sherlock Holmes-epizódok magyarországi sikeréhez is nagyban hozzájárult a címadó hőst alakító Jeremy Brett zseniális szinkronhangjaként.

2006-ban jelent meg A geg – Színészkedési kézikönyv – Színpadi szökellések és kéziugrások tára című humoros „kézikönyve”, amelyben színészi pályájának tapasztalatait írta meg és saját rajzaival illusztrálta. Margitsziget rózsái címmel egy lemeze is megjelent. Szabadidejében rendszeresen teniszezett, szívesen festett, az évek során több önálló kiállítását tekinthette meg a közönség.

Munkássága elismeréseként 1972-ben Hegedűs Gyula-emlékgyűrűt, 1974-ben Jászai Mari-díjat kapott. 1985-ben lett érdemes művész, 2012-ben kiváló művész. 1995-ben Pro Comedia-díjat vehetett át. Az Ajtay Andor-emlékdíjat kétszer, 1979-ben és 1986-ban nyerte el. 2017-ben kapta meg a Kossuth-díjat, eredeti látásmódját és kivételes jellemábrázoló képességét a tragikomikus és groteszk műfaj mestereként zseniális alakításokban kamatoztató, sokoldalú színházi és filmes pályája, valamint hangjával számos emblematikus filmes karaktert feledhetetlenné tevő szinkronszínészi munkája elismeréseként.

Tahi Tóth László két évtizedet élt boldog házasságban Kárászy Szilvia zongoraművésszel.

Eszenyi Enikő: a legnagyobb művészek közé tartozott

„Jó humorú és mégis titokzatos művész volt, a legnagyobbak közül való” – emlékezett Tahi Tóth László Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészre a Vígszínház igazgatója.

Eszenyi Enikő felidézte, hogy már főiskolásként nézhette Tahi Tóth Lászlót próbákon, és sokszor lehetett egy színpadon vele a Vígszínházban. „A legmegkapóbb Laciban az volt, hogy a színpadon szellemesen, könnyedén létezett, drámai szerepeiben szenvedélyesen és átélten játszott, miközben az életben nagyon zárkózott volt”.

„Gyönyörűen rajzolt, nagyon muzikális, egyszerre jó humorú és mégis titokzatos művész volt, a legnagyobbak közül való. Nagyon mélyen szerettem” – emlékezett pályatársára Eszenyi Enikő, aki hozzátette: örül, hogy tegnapelőtt még foghatta a kezét, és mesélhetett neki szeretett színházáról, amelynek haláláig hűséges tagja volt.

Lukács Sándor színművész elmondta, hogy 45 évig voltak kollégák és barátok Tahi Tóth Lászlóval a Vígszínházban. „Annak ellenére, hogy tudtam, súlyos beteg, döbbenetes és felfoghatatlan számomra, hogy már nincs közöttünk” – hangsúlyozta.

Mint mondta, rengeteg előadásban voltak egymás partnerei és sem művészileg, sem emberileg nem okozott soha csalódást. Felidézte, hogy együtt dolgoztak a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című előadásban, Csehov Platonov című darabjában is játszottak, a vígjátékok közül pedig Georges Feydeau Bolha a fülbe című darabját említette.

Az utóbbi időben a Pesti Színházban Peter Morgan Audiencia című darabjában voltak partnerek. Mint mondta, ez volt a legutolsó közös munkájuk. „Egy biztos: életem végéig őrizni fogom az emlékét” – fogalmazott Lukács Sándor.

(Forrás: MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük