Kiemelt hírek
Megjöttek az idei „karácsonyfa”-árak

Csak kis mértékben emelkedhet idén a belföldön termesztett, „karácsonyfa”-ára, ugyanakkor a legnépszerűbb fajta, az import nordmann fenyő az árfolyamváltozás miatt 10-15 százalékkal is drágulhat – közölte a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezete az MTI-vel.

Forintról forintra
A szervezet ismertette: várhatóan a lucfenyő méterenként 3000 forintba, az ezüstfenyő 4000-5000 forintba, a nordmann pedig 6000 forintba kerül majd, de sok helyen darabárat határoznak meg az eladók.
Bíznak abban, hogy a koronavírus-járvány nem befolyásolja majd a vásárlási kedvet, és zavartalanul folyhat az árusítás is – írták, megjegyezve, hogy évente 2-2,5 millió fát adnak el karácsonyra Magyarországon.
Az értékesítés nagyrészt faiskolai árudákban, közterületeken és online történik. A mini fenyőket virágboltok, bevásárló központok, barkácsáruházak árulják, főleg a cukorsüveg fenyőt díszítik fel – tették hozzá.
Honnan jön a karácsonyfa?
Magyarországon mintegy 3000 hektáron termesztenek karácsonyfának való fenyőfát, főleg Vas, Zala, Somogy megyékben. A fák kitermelése november közepétől kezdődik, először a földlabdás fenyőfákkal, amelyet az export követ. Olaszországba változatlanul a lucfenyőt szállítják a termesztők, a környező országokba, a román és szlovák piacra pedig vegyesen kerülnek a fajták.
Importként főleg nordmann fenyő érkezik, nagyrészt Dániából, a behozatal mennyisége 500-600 ezer darabot tesz ki.
A nordmann fenyő iránti, évek óta erősödő keresletre válaszul, az elmúlt 10 évben nagy mennyiségben telepítettek ilyen fajtát a magyar gazdálkodók is, így az idén ebből a fajtából széles választék várja a vásárlókat. Az ezüstfenyő az utóbbi években ismét kedveltté vált, a hagyományos illatot keresők pedig változatlanul a lucot választják, amelyből idén is lesz elég, főleg a kisebb méretűekből.
A szervezet szerint célszerű őstermelőknél, bejáratott, megbízható árusítóhelyeken megvásárolni a fenyőfákat, mert azokat csak decemberben vágják ki, ezért tartósabbak, szebbek.
Szerző
Friss
- Gondja van valamivel? Bejelentheti a Tisza probléma-térképén – Kétszázjónéhány nap múlva….?
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 13., vasárnap
- Takács Pétert már lebuktatni is ciki….
- Mennyi is az annyi? – Juszt László a teljesség igénye nélkül, de utánuk számolt
- Közéleti hírlevél, avagy a fideszes pofátlanság csúcsa – még a Gondosórán is túl…
- Nyilvánosan elérhetők az európai parlamenti képviselők vagyonnyilatkozatai
- A Tisza Párt második kongresszusa: „Működő ország” – kövesse élőben, ha van kedve…
- Így utaznak az EU-s miniszterelnökök: kormánygép vagy menetrendszerű járat? – Orbánék a fapadoson
- Tedd le, ami a kezed ügyében van: beesett a hétvégi horoszkóp!
- Peppa malac felnyomva az NMHH-nál – „Vizuális típus lévén, látom, ahogy a nagy fekete autóba betuszkolják Peppát…”