Ez a nap
Megszűnt a Lungo Drom többsége – így Farkas Flórián vezető szerepe is
Megállapította a roma nemzetiség október 13-ai országos nemzetiségi választásának eredményét a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) csütörtöki ülésén.
A nemzetiségi választópolgárok
október 13-án egyszerre választották meg a települési, megyei és országos önkormányzatok tagjait. A települési választáson képviselőjelöltekre szavazhattak, a területi és országos választáson pedig nemzetiségi szervezetek által állított listákra.
A települési választások eredményét a helyi választási bizottságok állapították meg. A területi választás eredményét a területi választási bizottság állapította meg a helyi választási bizottságoktól beérkezett jegyzőkönyvek és a szállítóborítékban érkezett szavazatok összeszámlálása után. A területi választási bizottságok az egyes nemzetiségek esetében az országos választás területi eredményéről is kiállították a jegyzőkönyveket.
Az NVB korábban már megállapította
12 országos nemzetiség választásának eredményét, jogszabálysértés miatt azonban meg kellett ismételni a roma országos nemzetiségi szavazást Sárkeresztúron. Az NVB a jegyzőkönyvek elleni jogorvoslati határidő letelte után, csütörtökön állapíthatta meg a nemzetiség országos választásának eredményét.
Az országos listát állító nemzetiségi szervezetek a rájuk leadott szavazatok arányában szereztek mandátumot. Nem szerezhetett mandátumot az a lista, amely a leadott érvényes szavazatok legalább öt százalékát – közös lista esetén legalább tíz százalékát, kettőnél több nemzetiségi szervezet által állított közös lista esetén legalább tizenöt százalékát – nem érte el.
A Lungo Drom szavazókat vesztett
Az NVB csütörtöki határozatában megállapította az egyes listák által szerzett mandátumok számát. E szerint az Országos Roma Önkormányzatban a Lungo Drom Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség listája 20, a Fiatal Romák Országos Szövetsége listája 18, a Roma Polgárjogi Mozgalom B.-A.-Z. Megyei Szervezete 5, a Phralipe Független Cigány Szervezet Országos Szervezete – Központi Szervezet listája 4 mandátumot szerzett. Ez azt jelenti, a Lungo Drom elveszítette többségét a 47 tagú országos önkormányzatban.
Az NVB határozata nem jogerős, ellene három napon belül lehet jogorvoslati kérelmet benyújtani.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- A három legcélirányosabb női csillagjegy
- Döntsön, hogy jó hír-e, hiszen Ön fizeti: a Rogán-minisztérium levédeti a ‘jó hír’ szópárt
- Sztrájk-bejelentés: április 23.
- Így tromfol Orbán, -ezúttal a miniszterelnök névrokona- az újdonsült dr.: ‘Ukrajna nevű probléma’
- Lech Wałęsa a lengyel Szolidaritás vezetője „elküldte gyufáért” Donald Trtumpot, amikor keményen kioktatta politikatörténetből
- Orbán Viktor: velőre fel! – Ez a pacák nem tud csatakiáltás nélkül még vacsorázni sem?
- ‘Deák Dániel már mehetsz képeket készíteni, hazamentek’ – kommentelték Magyar Péter szegedi ‘tízezrét’
- Alakszai főispán bepipult és sk. döntött: hazavihetik a szülők gyermeküket – Köszi TASZ és Partizán!
- Orbán Viktor -vagyis Ön, meg mi mindannyian- megmenti a Haladás VSE-t – Ha saját számlájáról teszi, akkor bocsesz….
- L. Ritók Nóra: pedagógus továbbképzés – átverés, vagy pénzlenyúlás?