Kerítésen innen
Menczer: a szankciók nem hozták el a háború végét
Brüsszel ígéretével szemben az Oroszországra kivetett szankciók nem hozták el az ukrajnai háború végét, s az sem igaz, hogy ezek a szankciók jobban fájnak Oroszországnak, mint Európának
Brüsszel ígéretével szemben az Oroszországra kivetett szankciók nem hozták el az ukrajnai háború végét, s az sem igaz, hogy ezek a szankciók jobban fájnak Oroszországnak, mint Európának – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára szerda reggel az M1 aktuális csatornán.
Az első félévben 41,5 milliárd dollár nyeresége volt a Gazpromnak
Menczer Tamás azt mondta: „elindult egy szenvedési verseny”, és a brüsszeli politikusok úgy látják, hogy ha mi többet szenvedtünk, mint az oroszok, ha „átszenvedtük magunkat ezen a történeten”, akkor minden rendben lesz.
„Csakhogy nem ezt ígérték, nem azt ígérték, hogy nekünk kell többet szenvednünk” – fogalmazott az államtitkár, hozzátéve, hogy aki a jelenlegi helyzetben a hosszú távú kilátásokról beszél, nem érzékeli a politikai realitást, vagyis a jelenlegi problémák súlyát.
Hozzátette: a szankciós politika minden idők legnagyobb bevételét hozta a Gazpromnak: az első félévben 41,5 milliárd dollár nyeresége volt az orosz vállalatnak, ami a kétszerese a tavalyi nyereségnek.
„Tehát az oroszok nemhogy a pénzüknél vannak ilyen értelemben, hanem tulajdonképpen sokkal több pénznél a korábbiakhoz képest. Európában pedig 15-20 százalékos inflációt látunk, az energiaárak ötszörös, hatszoros, hétszeres értéket mutatnak a korábbiakhoz képest”
– hangsúlyozta Menczer Tamás.
A politikus szerint egy ilyen helyzetben érdemes átgondolni, hogy a szankciós politika eredményes-e.
Kijelentette, hogy a magyar érdek és az európai érdek a béke.
Menczer Tamás a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta azt is, hogy az úgynevezett narratívaversenyt Európa elvesztette, és a világ más pontjain dolgozó politikusok úgy gondolják, hogy a most tapasztalható bajokért a szankciós politika is felelős, többek szerint a problémák okai inkább a szankciók, mint a háború.
Közölte, Magyarországon van elég gáz és érkezik is elegendő: a tározókban 89 téli napra elegendő gázmennyiség van, ami fedezi az ipari és a lakossági fogyasztást is.
Friss híreink
- Emberi történetek a Los Angeles-i tűzvészből, Jennifer Garnertől
- Bruck András: az igazság visszavétele – Egy szakadéknak van legmélyebb pontja, a nemzeti bajok súlyosbodásának nincs
- Az sokakat megmozgat, hogy hány lábujja van Orbánnak, közben simán átlépünk egy életéért küzdőn
- Terror elsőszámú célpontja Izrael – Kődobálásoktól, a rakétázásokig több mint 18 ezer támadás 2024-ben
- Habony Árpádot a grúzok sem a két szép szeméért csípik
Szerző
Friss
- Emberi történetek a Los Angeles-i tűzvészből, Jennifer Garnertől
- Bruck András: az igazság visszavétele – Egy szakadéknak van legmélyebb pontja, a nemzeti bajok súlyosbodásának nincs
- Az sokakat megmozgat, hogy hány lábujja van Orbánnak, közben simán átlépünk egy életéért küzdőn
- Terror elsőszámú célpontja Izrael – Kődobálásoktól, a rakétázásokig több mint 18 ezer támadás 2024-ben
- Habony Árpádot a grúzok sem a két szép szeméért csípik
- Perintfalvi Rita: amikor az őrültek kapnak a kezükbe hatalmat, akkor van csak ok igazán a pánikra
- A Heim Pál kórház összes -4, azaz négy darab!- műtüdő berendezésén kritikus állapotú kisgyerekeket tartanak életben – Mi lesz az ötödikkel?
- Hungarikum 2025 Magyarországáról: a NER-ben 1 szavazat üt 51-et
- Munkában a Lázár-miniszérium: Istenkém, hát elírták a napot. Meg a hónapot. Meg az évet, de a többi rendben van….
- Magyar György: lehet zárkából vezetni egy önkormányzatot?