Bulvár
Mészáros Lőrinc színházban járt – Megnézte a Hófehérkét
Azt már megszokhattuk, hogy a nemzet Mészáros Lőrince annyira sokoldalú, hogy csak na! Mindenhez konyít, „nem középiskolás fokon”, hiszen párját ritkítja, ahogy röpke 15 év alatt nem csak a leggazdagabb magyarrá lett, de a világban sem kell szégyenkeznie – már ami a a nevén lévő pénzt illeti.
Ez a nap mégis más…
Szombaton hites felesége közösségi oldalán írt arról, hogy felvették a „szép ruhájukat” és ellátogattak az Operett Színház Hófehérke előadására. Nem mentek üres kézzel, ugyanis a tulajdonukban álló a Pro Filii Alapítvány támogatását mentek átadni.
„Óriási élmény volt megnézni az Operettszínházban a Hófehérkét, mintha benne lennénk a mesében! Fantasztikus díszlet, tánc, jelmez, zene, egyszerűen profi! Nagyon örülök, hogy a Pro Filii Alapítványon keresztül egy ilyen, felnőtteknek és gyerekeknek is élményt nyújtó előadást tudtunk támogatni!!”
Két kép, amit látnia kell!
Ha nem tudná, mi fán terem a Pro Filii Alapítvány…
„A Pro Filii Alapítvány célja olyan civil és nonprofit szervezetek, valamint magánszemélyek támogatása, amelyek és akik hozzájárulnak a Magyarországon és a határon túli magyar lakta településeken élők – különös tekintettel a gyermekek – egészségügyi helyzetének, életmódjának, esélyegyenlőségének javításához.”
-írják a weboldalukon. „A Mészáros Csoport karitatív tevékenységét koordináló Pro Filii Alapítvány 2021 óta segíti anyagilag a szociális vagy egészségügyi okokból rászorulókat. A pályázati keretek közt zajló támogatói programja során
negyedévente mintegy 250 millió forint keretösszegből ad juttatást magánszemélyek, civil- és nonprofit szervezetek számára.
fotó: képernyőkép
A Pro Filii így többek között hozzájárulhat
egy kilencéves, Duchenne-féle izomdisztrófiában szenvedő gyermek fejlesztéséhez, valamint több, csecsemőkori agyvérzésen átesett gyermek és egy Wieacker-Wolff szindrómás kislány intenzív terápiájához is.
fotó: képernyőkép
A finanszírozási hozzájárulásoknak köszönhetően ugyancsak
- a Pro Filii anyagi támogatása nyomán cserélheti le elavult gyermek-mentőorvosi kocsiját a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat Közhasznú Alapítvány,
- vásárolhat súlyosan sérültek ápolására alkalmas elektromos betegágyakat a Fellegajtó Nyitogatók Alapítvány,
- szerezhet be új fül-orr-gégészeti orvosi műszert a Bethesda Kórház Alapítvány, illetve
- bővítheti ambuláns méhtükrözéshez szükséges eszközparkját a Biztonságos szülés. A szülészet nőgyógyászat fejlesztéséért Alapítvány.
A szervezet továbbá sporttárgyú pályázatok támogatásáról is döntött, amelynek köszönhetően sporteszközök cseréjéhez nyújtott dotációt, míg egy utánpótlás-válogatott versenyző a sportpályafutása sikeres folytatásához kapott segítséget….”
Szerző
Friss
- Közlöny van róla: mindenki „Nyunyókája”, Müller Cecília leteszi a lantot
- 2025, Magyarország: megtámadták a BKK egyik női munkatársát a Blahán, senki nem segített neki
- Orbán-Pintér urak! Ezt tényleg nem látták jönni, vagy csak tettek rá? – Frissítve!
- Magyar György: nem babra megy a játék
- Pottyondy Edina: gumicsontok, mi?! Ühümm, persze….
- Orbán Viktor: a magyar azt hiszi, hogy dörzsölt, de nem így van…. – Pénteki észosztás a Kossuth rádióból
- Köztünk élnek… köztük élünk
- Ez ám a magyar virtus: név nélküli tanár-értékelés a KRÉTA-ban
- Juszt László: Orbán mértéket vesztett
- Az önkényuralom szavatossága