Connect with us

Kerítésen innen

Mészáros (vagy ki?) fényeskedik ezentúl a Tiszántúlon – a leggazdagabb magyar bevásárolt

meszaros-tanuszoda
Megosztás

Nagy napra ébredt Mészáros, a nemzeti magyar! Minden felgyújtott lámpa a Tiszántúlon ezután neki cseng! A nagybevásárlás megköttetett, nekünk már csak az a dolgunk, hogy serényen világítgassunk az érintett területen.

Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyében nemsokára már a Mészáros Lőrinc-féle Opus Global Nyrt hálózatán keresztül érkezik majd az áram a fogyasztókhoz, nekik adja el ugyanis a tiszántúli, áramos infrastruktúrát birtokló cégét az E.ON – erről adott ki közleményt az utóbbi cég.

Ez gáz…, vagyis áram!

Az E.ON közleményében azt írja, hogy megújulásának részeként a cég keretmegállapodást kötött az MVM Magyar Villamos Művek Zrt.-vel és az Opusszal. A megállapodás azt az üzletet követi, amelyben az E.ON anyavállalata megszerezte az RWE 76,8 százalékos tulajdonrészét az innogy SE-ben. Ez a cég az ELMŰ Nyrt. és az ÉMÁSZ Nyrt. többségi tulajdonosa. Az E.ON ezután október 4-én arról állapodott meg az MVM-el és az Opus-al, hogy

az E.ON megvenné az MVM részesedését az ELMŰ-ben és az ÉMÁSZ-ban,
cserébe eladná az MVM-nek az Az ÉMÁSZ Hálózati Kft.-t és a Budapesti Dísz-és Közvilágítási Kft. közvilágítási üzletben lévő 50 százalékos részesedését
az Opus pedig megkapná az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt.-t

A keretmegállapodásban leírt tranzakciók előkészítését megkezdik, annak utolsó elemeit pedig 2021-ben zárják majd le.

AZ OPUS TEHÁT AZ ORSZÁG ÉSZAK-KELETI ÖTÖDÉNEK ÁRAMELLÁTÓJA LESZ AZ ÜZLET UTÁN.

A cég az Opus közleménye ezt írja a cégről:

„A beruházásoknak, korszerűsítéseknek, valamint a magasan képzett munkaerőnek köszönhetően a Titász az egyik legmagasabb színvonalú szolgáltatást nyújtja a magyar villamosenergia-piacon.”

A társaság eszközeinek értéke folyamatosan nő, összértékük meghaladja a 100 milliárd forintot a vállalat legutóbbi, 2018. évi beszámolója szerint.

Az Opus már egy ideje terjeszkedik az energetikai piacon, nemrég a MET Zrt. tulajdonában lévő Tigázba is beszállt és további együttműködést is tervezett a céggel.

Forrás

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük