Kerítésen innen
‘Mi a búbánatnak kell még történnie határokon innen és határokon túl, hogy végre kinyíljanak a szemek?’
„Békét harsog, de háborúra készül, Kárpátalján kémked, mert háborús koncként akarja, a Balkánon gyújtogat, ahol az amerikaiak állítják le a TEK-et, és most beáll George Simion mögé…. (…) Mi a búbánatnak kell még történnie határokon innen és határokon túl, hogy végre kinyíljanak a szemek?” – kezdte bejegyzését Dévényi István közösségi oldalán péntek este.
1.) „Békét harsog, de háborúra készül…”
„Orbán Viktor kormánya a hazugság és a háború kormánya. Vége van. Menniük kell. Orbánék a békéről hazudtak a magyaroknak, de kiderült, hogy háborúba sodornák a csodálatos országunkat. Orbán Viktor honvédelmi minisztere ezen a felvételen bevallja, sőt büszkén hirdeti, hogy, amiről évek óta papolnak, az csak egy ócska hazugság. Tavaly a pedofil kegyelmi botrány egyértelművé tette, hogy Orbánék csak szavakban védik a gyerekeket és a családokat, és pont ők támogatják a pedofil rémeket. Most pedig az derült ki, hogy miközben az Orbán-kormány évek óta a magyar emberek megvédéséről beszél, aközben éppen ők azok, akik pénzért és a hatalomért a saját honfitársaik biztonságát is képesek feláldozni. Ez nem politikai hiba. Ez bűn. Egy olyan bűn, amire nincs és nem is lesz bocsánat.”
2.) „…Kárpátalján kémked, mert háborús koncként akarja…”
Kitört a botrány: magyar kémeket fogtak el Ukrajnában. legalábbis ezt állítja az Ukrán Biztonsági Szolgálat. Azt mondták, ez az első alkalom Ukrajna történetében, hogy egy magyar kémhálózatról kiderült, hogy Kijev érdekei ellen dolgozik. Az Interfax ukrán hírügynökség arról számolt be, hogy a nyomozás megállapította, mindkét gyanúsított összekötője a magyar katonai hírszerzés hivatásos tisztje volt, akinek személyazonosságát a biztonsági szolgálat már azonosította. Az egyik ügynök egy 40 éves volt beregszászi járási katona volt, akit külföldiek szerveztek be és helyeztek „készenléti üzemmódba” még 2021-ben. A gyanúsítottak elfogásáról egy videó is kikerült az internetre…
3.) „A Balkánon gyújtogat, ahol az amerikaiak állítják le a TEK-et”
Február 17-én Orbán Viktor Aleksandar Vučić szerb elnökkel és Milorad Dodikkal, a boszniai Szerb Köztársaság elnökével tárgyalt Budapesten, majd (a VSquare oknyomozó portál információi szerint) parancsba adta a magyar Terrorelhárítási Központ (TEK) vezetőinek, hogy nagy erőkkel vonuljanak ki Banja Lukába, és hogy amennyiben szükséges, segítsenek megakadályozni Dodik letartóztatását. A hivatalos álláspont: a helyi erőkkel közös kiképzés és gyakorlat volt. A VSquare a forrásaira hivatkozva azt írta, hogy a magyar TEK-egységek nem gyakorlatozni mentek Boszniába Dodik ítélethirdetése előtt néhány nappal, hanem hogy szükség esetén Horvátországon keresztül szöktessék ki az országból a politikust.
A lap szerint a terv az volt, hogy az Orbán szövetégesének számító Dodikot a horvát hatóságokat nem értesítve, Mohács közelében hozzák át Magyarországra.
A 70 fős kontingens négy operatív- és egy felderítő egységből állt, és hogy több járművet, köztük egy műveleti parancsnoki központként szolgáló teherautót is a boszniai Szerb Köztársaságba vezényeltek. A forrás szerint az esetleges művelet előkészítése, biztosítása érdekében civil ruhás egységek kiterjedt felderítést végeztek – írta a portál.
4.) „…beáll George Simion mögé…”
Orbán Viktor pénteken Tihanyban, a felújított bencés apátság átadásán ezt megtette.
„Tegnap a román elnökjelöltek vitájában megszólították Magyarországot a kereszténység kapcsán – mondta. – Az egyik jelölt, Simion úr ezt mondta, idézem:
„Most a nemzetek Európájának, a keresztény Európának van itt az ideje, amelyben harcolni fogunk a jogunkért, hogy európai polgárok legyünk.”
Nem Magyarországon mondták, hanem a szomszédos Romániában. Teljesen egyetértünk. Történelmi sorsközösségben élünk a románokkal. Nem szólunk bele a most folyó román elnökválasztási küzdelembe, de annyit üzenünk innen, a Kárpát-medence közepéről, e szimbolikus helyről, hogy biztosítjuk Románia népét és jövendő elnökét, hogy mi az összefogás és az együttműködés talaján állunk, ezért semmilyen elszigetelést, politikai retorziót nem fogunk támogatni Romániával és annak vezetőjével szemben. Mind a magyarok, mind a románok teljes jogú tagjai az Európai Uniónak és azok is maradnak. A kereszténységért és a szuverenitásért folytatott küzdelemben számíthatunk egymásra.”
- Tény, hogy a szélsőjobboldali George Simion a román elnökválasztás első fordulóját 20 százalékpontos előnnyel nyerte a nyugatos bukaresti polgármester, Nicușor Dan előtt, a május 18-i második fordulóban a fordításra minimális az esély.
- És az is tény, hogy több mint egymillió magyar él Erdélyben, ezért nagyon nem mindegy, milyen Budapest és Bukarest viszonya.
- Ahogy az is tény, hogy Simion példaképként tekint Orbánra, mindketten szuverenistáknak vallják magukat, még akkor is, ha Orbánék ügyeltek rá, nehogy ugyanabba az európai pártcsaládba tartozzanak az AUR-ral.
Ezzel együtt ez a már-már nyílt kiállás meglepő, mert Erdélyben a Fidesszel egy hullámhosszon lévő Romániai Magyar Demokrata Szövetség a második fordulóban Nicușor Dant támogatja.
„Simion győzelme a magyar közösség számára tragikus lenne, de az ország számára is óriási veszélyt jelent”
– mondta a pártelnök Kelemen Hunor hétfőn.
Dévényi István olvasata
„Orbán Viktor: „Biztosítjuk Románia népét és jövendő elnökét, hogy mi az összefogás és az együttműködés talaján állunk, ezért semmilyen elszigetelődést, retorziót nem fogunk támogatni Románia és annak vezetőjével szemben. A szuverenitásért való küzdelemben számítanunk kell egymásra”
Békét harsog, de háborúra készül, Kárpátalján kémked, mert háborús koncként akarja, a Balkánon gyújtogat, ahol az amerikaiak állítják le a TEK-et, és most beáll George Simion mögé, akiről Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke ezt mondta: „Mi minden nap megéljük, hogy az AUR mit jelent a magyar közösségre nézve. Aggódunk és féltjük azt az elért sok vagy kevés eredményt, amellyel 35 év alatt a közösségünket építettük. Az AUR tagjai voltak azok, akik az úzvölgyi katonatemetőt földúlták, és azóta is visszajárnak oda. Az AUR-os Dan Tanasă tucatnyi pert indított az önkormányzataink ellen, az anyanyelvhasználatot kifogásolja. Továbbá az AUR az a párt, amely azt mondja, hogy nincsen szükség magyar iskolákra, kizárólag vegyes iskolák lehetnek, az a maximum, és az anyanyelvet vissza kell szorítani a családba, ott van annak a helye, sehol máshol. Az a tapasztalatunk, hogy az AUR mélységesen magyarellenes, szerintük a magyaroknak nincs helye, vagy csak megtűrt kategóriaként lehetnek jelen az országban, és ha Simion nyer, akkor lenullázódik mindaz, amit elértünk”.
Mi a búbánatnak kell még történnie határokon innen és határokon túl, hogy végre kinyíljanak a szemek?”
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Szerző
Friss
- Bencsik András Önről, ha nem Fidesz-szavazó: ‘….falkákba verődve okádanak savat, bármerre is járnak az online térben…’
- ‘Mi a búbánatnak kell még történnie határokon innen és határokon túl, hogy végre kinyíljanak a szemek?’
- Magyar Péter: ‘az az igazság, hogy a Karmelitában sokan már nem ennek a kormánynak szurkolnak’
- Aki azt hitte, hogy már ‘nincs lejjebb’, hallgassa Lázár pénteki infóját
- Lilu a Budapest Pride megnyitójának házigazdája
- Közszolgák, ha összefognak: Kocsis Máté teljes-pályás támadásba lendült, Szijjártó kollégája besegített – Frissítve!
- Egy és más mindennapjainkból
- Közlöny van róla: a kormány importtilalmat rendelt el a magyar termékeket kitiltó országokkal szemben
- Magyar György: Poltot nem kirúgják, hanem ördögi hatalmi játszma folyik az ügyészség és az Alkotmánybíróság feletti hatalom átmentése érdekében
- Szijjártó a kémvádról: ‘óvatossággal kezelendő ukrán propagandának kell minősíteni’