Connect with us

Koronavírus

Mi lesz így az allergiásokkal, hiánycikk az élet-adrenalin injekció

injekció
Megosztás

Nyáron még meg tudta menteni egy családjával kiránduló lány életét, akit megcsípett egy darázs egy idegen fiú, mert azonnal beadta neki a saját adrenalin injekcióját. Az ősz azonban ennek az életmentő szernek a hiányát hozta.

Hihetetlen, mit engednek meg maguknak!

Az allergiások számára a zsebben hordható adrenalin injekció maga az élet, hiszen arra szolgál, hogy a beteget szó szerint életben tartsa, ameddig meg nem érkeznek a mentősök, akik majd szakszerűen ellátják és beszállítják a kórházba.

Mint az kiderült, már ez az egyszerű, akár a ruhán is combba szúrható, életmentő eszköz is hiánycikk.

A súlyos felelőtlenségre az RTL klub híradója hívta fel a figyelmet.

Tévedés ne essék, nem az államgazdaságot megrázó összegről beszélünk, hiszen az adatok szerint még ezren sem vásárolnak ebből a nagyon fontos gyógyszerből. Ahogy az lenni szokott, elindult az egymásra mutogatás:
  • a gyógyszerészek nem készletezik, mert drága és  egyébként sincs rá állami támogatás,
  • a Kásler féle minisztérium pedig azt mondta azért nem támogatják, mert a forgalmazok nem kérték.
A jelenlegi helyzet szempontjából viszont mindennek semmi jelentősége sincs, mert hiánycikk a szer, ezt a helyzetet kellene mielőbb orvosolni. Pár száz kilométerre tőlünk, Ausztriában pár ezer forintnak megfelelő összegért juthat hozzá a rászoruló, ha osztrák állampolgár. Ott ahol komolyan gondolják a családtámogatást, kétségtelen, nem szónokolnak róla annyit, mint dübörgő hazánkban.

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Pingback: Az igazi rejtély -5 kiismerhetetlen csillagjegy | Városi Kurír

  2. Pingback: Újabb életet követelt a darázscsípés! | Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük