Connect with us

Ez a nap

Migrációs sorvezetőt kaptak a fideszesek

Megosztás

Rosszul érinthette a Fideszt, hogy míg évek óta nagy erőkkel folytat migrációellenes kormánypropagandát, addig a sajtó beszámolt róla, hogy Magyarország több mint 1300 menekültet fogadott be tavaly.

Ezért olyan sorvezetőt küldtek ki hétfőn a Fidesz országgyűlési képviselőinek és választókerületi elnökeinek a migrációval kapcsolatban, amit személyesen a kormánypárt kommunikációs igazgatója, Hidvéghi Balázs írt alá – tudta meg a Magyar Nemzet.

A lap által megszerzett dokumentum szerint Hidvéghi Balázs arra kéri a fideszeseket, hogy gyakorlatilag a Kormányzati Tájékoztatási Központ hétfő esti közleményével teljesen megegyező érvelést használjanak a témában. Ebből természetesen nem maradhatott ki a kormány célkeresztjében álló Soros György magyar származású üzletember, filantróp sem.

Többek közt arról írnak: olyan ellenzéki politikusok bírálják a magyar kormányt, „akik teljesen nyilvánvalóan Soros zsebében vannak, akik lebontanák a kerítést, és végrehajtanák az Európai Parlament által szorgalmazott, felső határ nélküli, kötelező betelepítési kvótát”.

Arra is kitérnek, hogy a genfi egyezmény szerint akik nemzetközi védelemre jogosultak, azoknak védelmet kell adni. Utóbbira az jogosult, akinek az élete veszélyben forog. Mint fölhívják a figyelmet, a nemzetközi védelemben részesülők száma nyilvános adat, a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal honlapján megtalálható.

(Forrás: Magyar Nemzet)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük