Blogbazár
Mije keményedik az ellenzéki sajtótól a Fidesz képviselőjének

A tiffánzsoltok, bayerzsoltok és fodoribolyák fideszes világában biztosan komoly fegyvertény lehet, ha valakinek keményedik valamije az egyre szűkülő térben mozgó ellenzéki sajtó létezésétől, írja blogjában Berkecz Balázs.

Hári Józsefnek, a Fidesz pécsi önkormányzati képviselőjének és a Pécsi Tudományegyetem Sportirodája vezetőjének – saját bevallása szerint – a széklete keményedik az ellenzéki sajtótól. Gratulálok…
A csőlátás kezeléséről írott szösszenetét a Pécsi Stop szúrta ki.
Gondoltam én is megnézem, hogy Hárinál sikerült-e a csőlátást gyógyítani, hiszen egy gyógymód akkor lehet sikeres, ha valakinél már használt. Hári a jelek szerint a Habony-Mészáros-Vajna triász által fideszes lopott pénzből üzemeltetett büdös kanálisokból gyakorolja a csőlátást, vagyis nem sikerült meggyógyulnia ebből a betegségből.
Amúgy a Hári oldalán feltolult ellenzéket ekéző posztok közül nekem az az üde színfolt a kedvencem, amelyben egy pöttyös esernyő formájú virágtartó fotóját osztotta meg Hári képviselő, és a kommentekben jelzi Fodor Ibolya, hogy ők is szeretének egy ilyet. Remélem megkapják.
Nem mellesleg Hári volt az egyik elkövető, aki 2014 szeptember végén, az önkormányzati választási hajrában a Fidesz-KDNP pécsi kertvárosi kitelepülésén fröccsel kínálta az arra érkező választókat, érdeklődőket, többségükben hajléktalanokat, miközben a pécsi városvezetés rendeletben tiltja az alkoholfogyasztást, illetve a fedél nélkülieket rá két napra tiltották ki Pécs több közterületéről.
Hári amúgy a Kulturális és Köznevelési Bizottság tagja is, gondolom ez a szellemi nívó kell ahhoz, hogy a Fidesz-KDNP színeiben valaki labdába rúghasson. Nem mellesleg a volt fideszes, hazaárulózó, fenyegetőző, sikkasztás bűntettében bűnsegédként elítélt Fodor Ibolyát javasolta a Pécsi Értéktár Bizottság új tagjává választani Páva Zsolt, Pécs polgármestere tavaly…
Az Együttnek van programja arra, hogy újra normális hellyé tegye Magyarországot, és benne Pécset és Baranyát is!
(Szerző: Berkecz Balázs az Együtt pécsi politikusa)
Szerző
Friss
- Mennyi is az annyi? – Juszt László a teljesség igénye nélkül, de utánuk számolt
- Közéleti hírlevél, avagy a fideszes pofátlanság csúcsa – még a Gondosórán is túl…
- Nyilvánosan elérhetők az európai parlamenti képviselők vagyonnyilatkozatai
- A Tisza Párt második kongresszusa: „Működő ország” – kövesse élőben, ha van kedve…
- Így utaznak az EU-s miniszterelnökök: kormánygép vagy menetrendszerű járat? – Orbánék a fapadoson
- Tedd le, ami a kezed ügyében van: beesett a hétvégi horoszkóp!
- Peppa malac felnyomva az NMHH-nál – „Vizuális típus lévén, látom, ahogy a nagy fekete autóba betuszkolják Peppát…”
- A hétvége színekben elmesélve – Figyelem, fontos horoszkóp!
- „Remélem Anikó asszony csinált az útra fasirtos zsömlét” – kommentelték Orbánék „Ryanair-rel utazását”
- Csak egy kis matek Orbán Ráhelnek Vásárhelyi Máriától