Kerítésen innen
Mihez van joga annak, aki részt vesz egy tüntetésen?
Az Országgyűlés alakuló ülése előtti, alatti és utáni időpontokra, a Kossuth térre és a tér melletti helyszínekre számos demonstrációt jelentettek be. De tudjuk-e pontosan, hogy mihez van joga annak, aki részt vesz a tüntetésen?
Ebben próbál segíteni a TASZ filmje.
Jó, ha tudja, hogy mik a jogai és kötelességei.
Azért, hogy egyértelmű legyen a helyzet
Szabó Máté, a TASZ szakmai igazgatója arra kéri Bucsek Gábort, Budapest rendőr-főkapitányát, hogy mielőbb tájékoztassa a közvéleményt arról, hogy a rendőrség hogyan biztosítja azt, hogy a gyülekezni kívánók élni tudjanak alkotmányos jogukkal.
„Ugyanakkor mind az Országgyűlési Őrség, mind a Terrorelhárítási Központ személy- és létesítménybiztosítási intézkedéseket rendelt el mind a Kossuth tér teljes területére, mind a tér közvetlen környékére, amelyek hatályát sem a bejelentett rendezvények tudomásul vétele, sem a bíróság hatályon kívül helyező végzése nem érinti. Ezen intézkedések végrehajtásáért Ön a felelős”
– folytatta, majd figyelmezteti a rendőrfőnököt, a tudomásul vett rendezvények – ideértve a hatályon kívül helyezett tiltással érintett rendezvényt is – megtarthatóságáért is felelősséggel tartozik. Ugyanis a rendőrség alkotmányos intézményvédelmi kötelezettsége, hogy lehetővé tegye, biztosítsa ezek zavartalan megtartását.
Jogok, kötelességek
„Annak érdekében, hogy a tüntetések szervezői és résztvevői tisztában legyenek a rendőrségnek az alkotmányosan védett alapjog-gyakorlást érintő várható lépéseivel, és hogy a szaporodó személy- és létesítménybiztosítási intézkedések ne riasszák el a polgárokat demokratikus jogaik gyakorlásától, kérjük, mielőbb tájékoztassa a közvéleményt arról, hogy a rendőrség hogyan biztosítja, hogy a gyülekezni kívánók élni tudjanak alkotmányos jogukkal, mit tesz annak érdekében, hogy a rendezvények a bejelentés szerinti helyeken és időpontokban a személy- és létesítménybiztosítási intézkedések ellenére is megvalósulhassanak.”
Szerző
Friss
- Súlyos zavar a balatoni fővonalon, jelentős vonatkésések várhatók – A mai nap a nyári szünet első napja és még csak 18:41 van
- Kultúrtöredékek – Óriási fehér virágokat ringató bakaszivarfa alatt sétálunk
- Izrael szerint a háború elhozta külföldi sajtó „médiaanarchiáját” -Ennek most végetvetnek
- Készülj! Így kerülheted el a hőgutát
- Marika néni: Tisztelt Rambó úr! Alig két hete, hogy a tagja vagyok a Harcosok Klubjának….
- Horoszkóp-üzenet: Rák érzelmi hullámvasútra, az Ikrek szócsatára, a Bak tervei megvalósításának kezdetére számítson ezen a hétvégén
- Orbán másodlagos frissességű traktorozása újrahasznosítva
- A négy legbátrabb csillagjegy – amikor a bátorság határozza meg a jellemet
- Hadházy: ne nekem legyen igazam… – Ám, ha mégis?
- Közlöny van róla…: részletesen a nyugdíjasok 30 ezres utalványáról