Ez a nap
Mind a negyvenről tudni akarunk!
Az MSZP annak a negyven ügynek a nyilvánosságra hozását kéri, amelyben az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) szerint az uniós forrásokat szabálytalanul használták fel Magyarországon.
Legény Zsolt, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta, azt szeretnék, ha nemcsak a 4-es metró vagy az Elios Zrt. ügyét ismerné meg a közvélemény, hanem mind a negyvenet.
Írásbeli kérdéssel fordult Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterhez, mert az ő felügyelete alá tartozik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, amelynek központi irányítása alá tartozik önálló főosztályként az OLAF magyar koordinációs irodája.
Az OLAF minden vizsgálatát ismernie kell a nemzetgazdasági miniszternek – jegyezte meg. A negyven ügynek komoly költségvetési kihatása is lehet; az Elios-ügyben 12 milliárd forint „visszakérésére” tett javaslatot az uniós hivatal. A szocialista politikus azt firtatta, hogy Varga Mihály szerint milyen költségvetési forrásból lehet ezeket a pénzeket visszafizetni.
Legény Zsolt közölte azt is, Polt Péter legfőbb ügyészhez ugyancsak írásbeli kérdéssel fordult, hogy megtudja, az OLAF által 2012 óta jelzett negyven ügyben milyen eljárásokat indítottak.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Csekkold, hogy a tiéd köztük van-e: 5 csillagjegyre élete legjobb nyara vár….
- Ujhelyi István: már érzi az ország a NER-váltás ízét!
- Hej, ha én gazdasági miniszter lehetnék…!
- Szokjunk hozzá, hogy a fejünkre potyogtatnak? – Hétvégi Lendvaiságok….
- Medvegyev: ‘senki sem garantálja, hogy Kijev megéri május 10-ét’
- ‘Újabb Ferrari Felcsúton’, avagy ‘akinek nincs Ferrarija, az annyit is ér’? – De, hogy száll ki belőle a leggazdagabb magyar? – Frissítve!
- Nagyon izgi, hogy mit találnak ki ‘agytröszték’ Orbán Viktornak anyák napi köszöntőként…. – Frissítve!
- Horoszkóp leendő- és már anyáknak május első vasárnapján
- Pintér ‘mindenminiszter’: ha egy OBI, vagy Spar meg tudja oldani, miért ne menne ez az egészségügynek is?
- ‘Nemrég még komoly politikusnak hitte magát, most meg egy harmad osztályú celeb lett …’ – reakció Orbán szombati ‘jófejkedésére’