Connect with us

Kiemelt hírek

Helycserés támadás a Karinthy Színházban – Minden úgy lett, ahogy Karinthy Márton nem akarta!

Megosztás

A dolog ott kezdődött, hogy 2019 novemberében, életének 71. évében meghalt Karinthy Márton Kossuth-díjas színigazgató, színházrendező, író, a Karinthy Színház és ennek elődje, a Hököm Színpad, alapító igazgatója, Karinthy Ferenc író fia, Karinthy Frigyes író unokája. Földes Esztert bízta meg a „Karinthy-éra felelős művészeti vezető posztjával”, míg életművének örököse lánya, Karinthy Vera lett.

Karinthy
Megosztás

A dolog ott kezdődött, hogy 2019 novemberében, életének 71. évében meghalt Karinthy Márton Kossuth-díjas színigazgató, színházrendező, író, a Karinthy Színház és ennek elődje, a Hököm Színpad, alapító igazgatója, Karinthy Ferenc író fia, Karinthy Frigyes író unokája. Földes Esztert bízta meg a „Karinthy-éra felelős művészeti vezető posztjával”, míg életművének örököse lánya, Karinthy Vera lett.

Ehhez képest….

Abban a tudatban ment el a művész, hogy Földes Eszter vezetése alatt rendben lesz élete produktuma. Ehhez képest: a művésznőt lemondatták, három darabját levették a műsorról, majd Karinthy Vera 2020-as közleményben tudatta, folynak a tárgyalások a színház jövőjéről:

„…Édesapám szellemiségét és akaratát maximálisan szem előtt tartva, felelősséggel dolgozom a Színház jövőjéért…”.

Lányáról portálunknak adott interjújában így beszélt Karinthy Márton:

“Önnek van egy lánya, akiben mindez  ( a görcsös megfelelni akarás, szerk.) nincs meg.

– Hála Istennek! – bár megjegyzem, a tehetsége megvan, éppen most énekelte fel az Evitára az Argentínát csodálatosan, fel fogja tenni a you tube-ra, gyönyörű hangja van, nagy énekesnői karriert jósoltak neki, de ez őt nem izgatja, mellékesen, hobbi szinten műveli, és ezt irigylem tőle. Egy percig nem volt benne a „ördög-görcsös” megfelelni akarás. Őt kielégíti, hogy két csodálatos gyerek édesanyja, és boldogan éli az életét.”

2020 májusában Vidnyánszky betette a lábát….

A  Magyar Teátrumi Társaság (MTT) 300 millióért vásárolja fel az eddig függetlenül működő színházat. Az összeget abból a pénzből fizetik ki, amit

előadó-művészeti szervezetek többlettámogatásán belül ingatlanvásárlásra nyert el a társaság.

…és most….

Berettyán Nándor -Vidnyánszky kaposvári színészosztályának tanítványa- vezeti igazgatóként július 1-től a fővárosi Karinthy Színházat.

„Karinthy Márton csaknem négy évtizeden át modern polgári, színészcentrikus színházat vezetett. Szeretném ezt továbbvinni, emellett sok és nagy teret adni a fiatal alkotóknak”

– mondta az új igazgató, a 28 éves színész-rendező.

A színházat az elmúlt szezonban ideiglenesen vezető Bakos-Kiss Gábor július 1-től a Győri Nemzeti Színházat fogja igazgatni. Június 2-án ünnepelte volna 100. születésnapját Karinthy Ferenc Kossuth-díjas író, drámaíró, dramaturg. Ebből az alkalomból Cseke Péter, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház igazgatója bejelentette:

az általa vezetett teátrum és a Karinthy Színház egy kooperáció keretében műsorára tűzi Karinthy Ferenc két egyfelvonásos darabját, a Gellérthegyi álmokat és a Dunyakanyart.

A teátrum közleménye:

Szente Vajk, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház főrendezője kezdeményezte a különleges együttműködést a két teátrum között, hogy méltóképp tiszteleghessenek a híres Karinthy-dinasztia különleges tehetségű tagjának írói nagysága előtt.

Forrás

 

karinthy

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük