Budapesti hétköznapok
‘Mire várunk, miniszter úr?’ – érdeklődött 43 nap türelmi idő után Karácsony Gergely a témafelelős Lázár közszolgánál

A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában álló Budapest Közművek (BKM) Zrt. határidőn belül intézkedett a Rákosrendező vasútüzemhez nem szükséges területeiért fizetendő vételár 25 százalékát kitevő első részlet, vagyis 12,7 milliárd forint megfizetéséről – tájékoztatta március 25-én a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn az MTI-t. Karácsony Gergely főpolgármester Facebookján is olvasható: „12.734.387.060 forint átutalva, Rákosrendező a budapestieké”. Igen ám, de….
Lázár János és az Ő „füle botja”
„44 nap sem volt elég Lázár János miniszternek, hogy válaszoljon egy rövidke levélre, kénytelen vagyok hát így, nyílt levél formájában megismételni: kezdődjenek meg a tárgyalások Rákosrendezőről a kormány és Budapest között”
– kezdte közösségi oldala bejegyzését Karácsony Gergely főpolgármester.
„Február 17-én (!) kezdeményeztem a tárgyalások haladéktalan megkezdését. Azóta immár hivatalosan is Budapest Rákosrendező tulajdonosa, Lázár miniszter pedig a kormányfő által kijelölt tárgyaló. Akkor? Mire várunk? Lehet, hogy egy arab milliárdos jobban érdekelné a kormányt, de ez a nemzet fővárosa.
A hat héttel ezelőtti levelem rögzíti a tárgyalás alapelveit:
- 1. A magyar államnak évtizedes adóssága, hogy Rákosrendező olyan állapotba került, amilyenben most leledzik; ennek orvoslása, a területnek a budapestiek érdekeit szolgáló fejlesztése minden magyar ember közös ügye.
- 2. A terület fejlesztése során a budapestiek érdeke az első, az megelőz mindenfajta befektetői érdeket. Olyan városfejlesztésre van szükség, amely választ ad a közös jövőnket érintő legfontosabb kihívásokra.
- 3. A magyar állam a budapestieknek mindazzal tartozik, amit az arab befektetővel szemben vállalt.
- 4. A vevő az eladó által vele közölt adásvételi szerződésben szereplő minden vevői kötelezettséget vállal. Olyat viszont ne kérjen számon rajtunk az állam, amit az arab befektetőtől sem várt el a szerződésben.
- 5. A területre vonatkozó korábbi, széleskörű szakmai konszenzussal övezett stratégiai dokumentumok (Rákosrendező térségének fejlesztési tanulmányterve, a Rákosrendező fölötti híd és kapcsolódó úthálózatát tartalmazó tanulmánytervek, vasútfejlesztési stratégia és tervek alapján kell a városfejlesztési mestertervet elkészíteni. A területen 90 méternél magasabb toronyház nem épülhet.
- 6. A területet az ott elhelyezett hulladéktól mielőbb meg kell szabadítani, ennek költségét annak kell viselnie, aki a hulladékot ott letette. A be nem azonosítható szennyezőtől származó, kommunális hulladékot mi önkéntesen vállaljuk elszállítani.
A tárgyalások vezérfonalát egyebekben az adásvételi szerződés kijelöli
- Meg kell állapodni az osztatlan közös tulajdonú telkek használatáról. A használati megállapodás megkötése után történik a terület birtokbaadása, amely a hulladékok elszállítása megkezdésének is az alapja.
- Meg kell állapodni a terület kármentesítéséről és annak (különösen az állami hulladék elszállításának) költségei viseléséről olyan módon, hogy a hulladék elszállítása a birtokbaadást követően haladéktalanul megkezdődhessen.
- Meg kell állapodni a Rákosrendezőre vonatkozó jogalkotási és más kormányzati intézkedések tartalmáról.
- Meg kell állapodni az állami infrastrukturális fejlesztések tartalmáról.
Van hát dolog elég, mindez egy világos alapelv alapján: ami az arab milliárdosnak járt volna, az a budapestieknek is jár. Várom Lázár Jánost a tárgyalásra.”
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Lázár eközben …
A feltehetően lényegesen fontosabbnak talált Lázár-tennivalók a fenti helyett:
és…
no meg…

vagy…

Szerző
Friss
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek
- Az államadóság-halmozás a rendszer lényege – egy srófra: a hitelére jár az agya Kádárnak és Orbánnak is
- Siófok elesett!!! Bezárunk – A balatoni fagyiárust kiütéssel lenyomták a szúnyogok…
- Tarjányi Péter: ultimátum Moszkvának, de mi lesz, ha Putyin nemet mond, és ez miért lehet rossz nekünk?
- Nemzeti védjegybejelentett lett a Digitális Polgári Kör – ha valakinek szándékában állt volna lenyúlni….
- Kevin Spacey újra reflektorfényben, de a múlt árnyai még mindig követik – Mozgalom a Hollywoodi visszatéréséért
- Megköttetett a nagy üzlet – Kinek káros, kinek hasznos? Egyelőre senki nem tudja