Connect with us

Kerítésen innen

Miskolcgate: rejtélyes mikrofonokat és kamerát találtak a városházán

Anonymous: az orosz szövetségi biztonsági szolgálat szivárogtatott!
Megosztás

Elrejtett kamerát találtak! Négy éven át akár zárt üléseket és magánbeszélgetéseket is rögzíthetett az ülésteremben elhelyezett kamera és két mikrofon. Az eszközbeszerzésről a fideszes Kriza Ákos döntött a képviselők tudta nélkül.

A miskolci városháza közgyűlési termében egy bejárás során találtak rá

arra a két mikrofonra és egy kamerára, amely a hivatalos közvetítőrendszertől függetlenül működött, közölte augusztus végén a Miskolci Önkormányzat hivatalos lapja.

„A kamera a képviselőkkel szemben volt elhelyezve, a két mikrofon szintén igen jó minőségű: így ezekkel az eszközökkel szinte bármit rögzíteni lehetett, ami a teremben történt”

– mondta Petruskó Norbert a Szabad Európának. A Polgármesteri Hivatal szóvivője azt is elmondta, hogy egy külön helyiségben megtalálták azokat az eszközöket is, melyekkel a felvevőket kezelni lehetett. A most megtalált berendezéseket azonnal eltávolították.

2016-ban szerelték be a rendszert

A megfigyelő eszközök felfedezése után indított vizsgálat feltárta, hogy azokat 2016 augusztusában vásárolták Kriza Ákos akkori fideszes polgármester kérésére, Alakszai Zoltán akkori Fidesz-frakcióvezető engedélyével. A beszerzés 3,7 millió forintba került, ám a mikrofonokról nem szóltak a képviselő-testületnek.

Azt, hogy az eszközöket az előző városvezetés szereltette be, nem is tagadja a Fidesz

Hollósy András, a Fidesz–KDNP szóvivője, az Észak-Magyarországnak azt mondta, az eszközök kizárólag a közgyűlési jegyzőkönyvek elkészítését segítették. Szerinte a „termében jól látható helyre felszerelt eszközöket 2016 óta nézték a baloldali képviselők, de mindeddig semmilyen problémájuk nem akadt velük.” Hollósy úgy véli, a jelenlegi városvezetés csak a gazdasági nehézségekről, a lakbérek és a közösségi közlekedés díjainak emeléséről akarja elterelni a figyelmet.

Szopkó Tibor, a Velünk a Város képviselője különösen aggályosnak tartja az esetet, mert nem tudni, hogy a most megtalált eszközök milyen célból kerültek az ülésterembe, ahogy az is rejtély, hogy azok mit rögzítettek, és hogy a felvételek vajon hova kerültek. A képviselő szerint készülhettek felvételek zárt ülésekről, magánbeszélgetésekről, de az összellenzéki Velünk a Város frakcióüléseit is ebben a teremben tartják.

„A koronavírus-járvány miatt hónapokig nem ülésezhetett személyesen a képviselő-testület. A korlátozások utáni első ülés előtt tartottak a kollégák egy bejárást, ami során ellenőrizték, hogy működik-e minden. Ennek során fedezték fel, hogy egy kamera és két térmikrofon a hivatalos közvetítőrendszertől függetlenül működik”,

mondta Petruskó a Szabad Európának.

„A közgyűlési üléseket közvetítő rendszer miatt több kamera és mikrofon is van a teremben, ezért a most leszerelt eszközökről is mindenki azt hitte, azok a hivatalos rendszer részei.”

Szintén augusztus végi hír, hogy szeptember 10-i hatállyal Alakszai Zoltánt nevezték ki a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízottá. Alakszai Demeter Ervin volt fideszes parlamenti képviselőt váltja a poszton.

Alakszai Zoltán amikor a kamerát is vásárolták a városi Fidesz-frakció vezetője volt,

később Miskolc jegyzője lett. A tavalyi választásokon Fidesz-KDNP jelöltjeként indult a polgármesteri posztért.

„Miskolc városvezetése aggályosnak tartja, hogy ilyen eszközöket anélkül telepítettek az ülésterembe, hogy arról nem tudtak azok, akikről felvétel készülhetett. A hivatalos közvetítőrendszertől független eszközök telepítése mindenképp problémás, függetlenül attól, hogy azok egyáltalán rögzítettek-e valamit”, mondta Petruskó a Szabad Európának.

„Azt, hogy milyen célt szolgáltak ezek az eszközök, csak azt tudja, aki beszereltette azokat, de kétségkívül alkalmasak voltak arra, hogy felvételt készítsenek velük a teremben tartózkodókról azok tudta nélkül”,

tette hozzá. Azt viszont egyelőre nem tudta megmondani a szóvivő, hogy a városháza más helyiségeit is ellenőrizni fogják-e lehallgató berendezéseket és kamerát kutatva.

Teljes cikk a Szabad Európa oldalán

EMMI

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük