Banánköztársaság
Morvai Krisztina nem cukis, tartalékba teszik
Vona a néppártosodással egyfajta Fidesz 2.0-vá alakítja a Jobbikot. Jól látszik a tendencia, hogy a párt szélsőségeseit egyfajta tartalékos állományba helyezik.
Úgy tűnik elindult a szervezeti arcvesztések kora. A tanármozgalmak már politikai arcként is elveszteni látszanak Puklit. Aztán Morvai Krisztina jelentette be, hogy kiszáll a politikából. Igaz, csak 2019-ben. Ami azért némi fenntartások fenntartását teszi lehetővé. A komolyságát, az időzítését, és az őszinteségét illetően egyaránt. De aki a vegytisztán morális politikában hisz, az tegye vissza a mesekönyvét a polcra.
Fidesz 2.0-vá alakítják a Jobbikot
Ugyanez lehet érvényes azokra is, akik komolyan gondolják, hogy a hatalom birtoklásának ködén át nem tűnhet elő egy Fidesz-Jobbik koalíció. De legalább egy szavazási szövetség. Amely elfogadtatásához nyilvánvalóan szüksége volt Vonának ahhoz, hogy megpróbálja a pártot középre cukiskodni. A néppártosodással egyfajta Fidesz 2.0-vá alakítva a Jobbikot. Talán annak érdekében is, hogy a Fideszben csalódott, Orbánnal látványosan összevesző Simicska vagyonának párttámogatásra szánt része rájuk szálljon. Ez a középre tartást kommunikáló folyamat jó ideje tart. Amellett eléggé időben elindult ahhoz, hogy a napi hírfolyamokban kicsit hátrébb szorítsa a múltat. Valamint azokat a lólábakat is takargassa, amelyek időnként kilógnak a hivatalos brossúrák mögül.
Tavaly nyárra már jól látszott egy olyan tendencia is, amelyik a Jobbik szélsőségeseit egyfajta tartalékos állományba helyezte. Olyan arcokat téve kicsit az árnyékba, mint például Bertha Szilvia, vagy Novák Előd. Miközben persze már akkor is el lehetett gondolkodni azon, hogy az országgyűlés kultúráért felelős bizottságának elnöknője vajon mennyire szakította meg a beszélő viszonyt is Novák Előddel. Személy szerint kétségeim vannak. Ellenben előfordulhat, hogy a közbeszédet nem egy alig-cuki, illetve alig-kultúrális megszólalással gazdagító Duró Dóra is elhullik majd a hatalom felé vezető úton. Legalább addig, amíg az a hatalom be nem betonozódik. Aminek kétségtelenül útjában állt Morvai Krisztina is. Nem mintha Vonának csak miatta lehettek volna, illetve lehetnének olyan kínos pillanatai, amik egy még kínosabb mosakodáshoz vezethetnek. Alig pár napja Óbudán zsidózott az egyik képviselőjük. Talán csak azért, hogy ki ne essenek egy kicsit a formából.
Meg aztán a szélsőjobboldallal szimpatizáló választók szavazatai ugyancsak kellenek a Jobbiknak. Ahogy a Fidesznek is. Úgy mellesleg.
Ezért lehet érdekes az a 2019-es határidő, amelyik Morvai bejelentése kapcsán felmerült. Addigra alkalmasint túl lesz az ország a parlamenti választásokon. A bejelentésbe tehát bőven belefér egy olyan kétfenekű háttéralkú is, hogy most a cukiskodás jegyében, a szavazásra optimalizálás érdekében, egy kicsit morognak egymásra. Hatalmas füstöt eregetve arról, hogy Morvai Krisztinának mennyire nem tetszik a néppártosodás. Amely füst egyébként remekül nyomja a sódert arról, hogy a Jobbik, kérem, néppártosodik. Akárki meglássa. Simicskának meg rázza meg a kezét valaki ezért a kommunikációs húzásért.
Ha a Jobbik befészkeli magát a hatalomba, akkor majd csak sikerül valahogy megbékíteni a mostanában kicsit félretett politikusokat. Legalább annyira, hogy az általuk megszólított szavazók ne forduljanak a Jobbik ellen. Aminek Morvai Krisztina esetében örülnék is. A pillanatnyilag a Jobbik EP-képviselőjeként nyilatkozó politikus ugyanis azt helyezte kilátásba, hogy „visszatér jogászi és egyetemi oktatói munkájához”. Márpedig, a 2009-es, metélt farkincákat érintő megnyilatkozását tekintve, politikusként talán kisebb kárt tehet, mint oktatóként. Politikusként legalább szem előtt maradna. Habár… Ha egy olyan hatalmi kör áll fel, amelyben a jobbikos kultúrharc jelenlegi üdvöskéje oktatási szerepet kap, akkor szinte mindegy.
Andrew_s
Szerző
4 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
Kriszti Kántor
2017.12.03 13:39 at 13:39
Jelentős űrt hagy majd maga után, de valahogy ezt is átvészeljük!
Andy Mage
2017.12.04 06:51 at 06:51
Azért az oktatást félteném egy ilyen egyetemi tanártól….