Connect with us

Kerítésen innen

Most akkor VIP-kórház a Budai Egészségközpont, vagy ….? Halmosi Zsolt kórház-főparancsnok nem tud róla

vip
Megosztás

Az egészségügyi intézmények állománya, orvosok, professzorok hihetetlen nagy erőfeszítéseket tesznek. Ha lenne rajtam sapka, megemelném az egészségügy valamennyi munkatársa előtt, hiszen erőn felül teljesítik a feladataikat – ezt a koronavírus-járvány miatt kinevezett országos kórházfőparancsnok, Halmosi Zsolt mondta az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsági meghallgatásán.

A vezérőrnagy a maratoni, három órás ülésen elmondta:

  • a kórházparancsnokok március 29-én vették át megbízólevelüket és másnap már munkába is álltak,
  • 109 kórházparancsnok közül 51 a honvédség állományából érkezett, 29-en a katasztrófavédelemtől, 29-en a rendőrségtől, és korábban is valamennyien felelős beosztásban voltak.

A kórházparancsnokokat az intézményekben rendkívül pozitívan fogadták, az egészségügyi személyzet valóban segítő szándékúnak tekinti a munkájukat

Mennyi lélegeztetőgép van igazából az Orbán által beígért 8000-ből ?

Összesen 1735 felnőtt lélegeztetőgép, 1309 altatógép található ma a kórházakban és 957 használatban van. Összesen 2097 szabad lélegeztetőgép van, és 60 COVID-személy van lélegeztetőgépen

– mondta ellenzéki kérdésekre válaszolva a kórházfőparancsnok Harangozó Tamás ( MSZP ) kérdésére elismerte,

“hiátus van“

a lélegeztetőgép kapacitásban, ahhoz képest mindenképp, hogy a miniszterelnök szerint 7500-8000 lesz szükség.

“Nem egyszerű dolog ez”

– fogalmazott, emlékeztetve: Kínában sorállás van az egészségügyi eszközökért.

Kósa Lajos -rég nem hallottuk- szerint…..

Kósa Lajos, a bizottság fideszes elnöke ezt azzal egészítette ki: az ülésen nem hivatalos adatokat mondott a tábornok, mert összetett, mi számít lélelegeztetőgépnek. Mint mondta, maga a gép, a monitor, a pumpa, egy speciális szett, és a gépnek oxigén-kapcsolattal is rendelkezni kell.

Dr. Halmosi Zsolt országos kórházfőparancsnok és Kósa Lajos
fotó: K.L. facebook

A Budai Egészségközpont

Halmosi Zsolt arról is beszámolt, hogy

egy új intézményt bevontak a kórházparancsnoki rendszerbe az elmúlt időszakban, ez a Budai Egészségügyi Központ Kft., amely feladatot kapott majd a járvány kezelése kapcsán.

 

Nem VIP-kórház a Budai Egészségközpont

Arra, hogy a Kirányhágó utcai Budai Egészségközpontban kormányzati VIP-betegeket fogadnak-e, és hogy azt hallani, sok a kórház előtt a “kéklámpás” autó, egy szobában pedig két lélegeztetőgép is van, Halmosi Zsolt azzal reagált:

tegnap vette át a megbízólevelét az ottani kórházparancsnok. Ezért nincs információja erről, mint ahogy azt sem tudja, hogy “kéklámpás” autók járnak-e oda. Ő csak mint gerincbeteg járt ott

– árulta el. Tudomása szerint a Honvéd Kórház erre hivatott, de ott sem járt.

A Budai Egészségközpont nem kormányzati VIP intézmény, az a Honvéd Kórház. Ez a “fake news” tipikus esete

– jegyezte meg a kérdés kapcsán Kósa Lajos az ellenzéki képviselőkhöz fordulva.

Kósa csípőböl tudta, miről van szó és pókerarccal rávágta a megkérdőjelezhetetlen, ám bizonyítatlan választ.

Forrás

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük