Kerítésen innen
Most már minden gondunk megszűnik! Épül az első Orbán-MHSZ sporttelep
Lerakták az első honvédelmi sportközpont alapkövét pénteken Balassagyarmaton. Simicskó István hazafias és honvédelmi nevelésért felelős kormánybiztos az ünnepségen azt mondta, az esemény egy új korszak kezdetét is jelképezi a magyar fiatalok hazafias és honvédelmi nevelésében.
A korábbi új korszakról
Aki egy kicsit is emlékszik a kádár-rendszerre, annak nyilván “megvannak” még az MHSZ (Magyar Honvédelmi Sportszövetség) székházak, sporttelepek. Ezeken a helyeken fillérekért hódolhattak a fiatalok szenvedélyüknek, vagy akár megszerezhették a jogosítványt is. Tévedés ne essék, ettől még a többség ugyanúgy fázott a sorkatonaságtól mintha nem is az MHSZ kebelén nevelkedett volna. (VÁROSI KURÍR 2020 02.17)
Újratöltve a Honvédelmi Sport Szövetség, az MHSZ?
A kormánybiztos közölte:
a kormány döntése alapján valamennyi járásban épül majd honvédelmi sportközpont. Az első ütemben 40 településen mérték fel a helyszíneket, a programhoz az önkormányzatok biztosítják a közművesített telkeket.
Három ütemben valósulnak meg a beruházások,
az első öt helyszínen már kiválasztották a kivitelezőket. A létesítmények fő célja, hogy erősítsék a sportlövészetet, de küzdő- és technikai sportokat is lehet majd ezekben gyakorolni, és a sportközpontok kiválóan alkalmasak lesznek arra is, hogy építsék a helyi közösséget – mondta Simicskó István.
A honvédelmi sportközpontok erősítik a gyerekek, a fiatalok kötődését a szülőföldhöz, a hazához, így a létesítmények a hazafias nevelés egyfajta intézményi központjai is lesznek.
A Nógrád megyei Balassagyarmaton az Ipoly-parti részen, az uszoda közelségében épül meg jövő nyárra
a 10 lőállásos, 50 méteres sportlőtér kiszolgáló helyiségekkel, közösségi klubbal és oktatótermekkel egy csaknem hétezer négyzetméteres telken, a kivitelező a Trend Építő Zrt. lesz.
Alighanem jó ajánló levél,
hogy három éve az eredeti tervekhez képest például Dunakeszi tanuszoda átadása jóval több mint fél éve csúszott, kora tavaszról őszre.
A projekt pedig több mint 63 millió forinttal drágult.
Az első honvédelmi sportközpont alapkövét Simicskó István, Balla Mihály, a térség fideszes országgyűlési képviselője és Csach Gábor (Fidesz-KDNP), Balassagyarmat polgármestere tette le.
Szerző
Friss
- Új hónap, új évszak vadiúj júniusi horoszkóp!
- Újabb ‘vörös skarlát betű’ az Orbán-rendszer homlokán, ha bebizonysodik a javítóintézet-igazgató elleni vád
- Szanyi Tibor: aki hülye, haljon meg! – A parajdi-eset: aratták a turizmus gyümölcsét, de nem foglalkoztak az értékmegőrzéssel
- A grenoblei BL-fiesta tömegébe hajtott egy autó
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik
- Amerikai álom magyar földön – Mi és miért vonzza ide az amerikai családokat?
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….