Ez a nap
MTA: változások kellenek az oktatásban

A magyar állam legfontosabb feladatai között tartja számon az oktatásügyet a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) – nyilvánította ki az MTA 189. közgyűlésének első, hétfői napján elfogadott határozat, amely változásokat sürget az oktatásügyben.
Növelni kell az oktatás költségvetési támogatását
A több mint 80 százalékos többséggel meghozott állásfoglalás szerint az oktatás költségvetési támogatásának – szintenként is – minél előbb és tartósan el kell érnie legalább az EU28 országok átlagát, de az érzékelhető javuláshoz azt meg is kellene haladnia – emlékeztet az Akadémia közleménye.
Mint a határozat hangsúlyozza, az oktatásügyben olyan változásoknak kell bekövetkezniük, amelyek egyrészt hatékonyan javítják a jövő kihívásaival való szembenézés lehetőségét – fejlesztve a hajlékony tanulási készségeket –, másrészt hathatósan növelik az esélyegyenlőséget, csökkentve a családi és regionális helyzetből adódó hátrányokat. Az MTA köztestülete és kutatóhálózata ehhez kész minden segítséget megadni – szögezi le a határozat.
A határozathoz csatolt indoklás szerint az akadémia eddigi tevékenysége során is kiemelten foglalkozott az oktatás kérdéseivel, mert tudatában volt annak, hogy az oktatásügy a magyar társadalom számára rendkívüli jelentőségű: a jövő nemzedékek felkészítése az új kihívásokkal való szembenézésre a fontossági sorrend szerinti lakossági felmérésekben rendre az elsők között szerepel.
Mint azonban az MTA emlékeztet, az ágazat részesedése az állami költségvetésből és a ráfordítások eloszlása mégsem felel meg sem a szükségesnek, sem a társadalom elvárásainak.
Az oktatásügyben a 2013-ig tartó radikális forráskivonást követően sem konszolidálódott a helyzet – hívja fel a figyelmet az oktatás egyik legfontosabb problémájára az MTA közgyűlése: a GDP-arányos kiadások 2016-ra Magyarországon ugyan elérték az EU28 országok átlagát, ugyanakkor az óvodai és alapfokú oktatásra 2016-ban Magyarország a GDP 1,3 százalékát fordította az EU28 országok 1,5 százalékos átlagával szemben, középfokú oktatásra pedig a GDP 1,5 százalékát szemben az EU28 országok 1,9 százalékos átlagával.
Nő a korai iskolaelhagyók száma, torzult az oktatás szerkezete
Az indoklás szerint a további problémák a következők: növekszik a korai iskolaelhagyók száma, jelentősen torzult az oktatás szerkezete, a megbízható szakmai kontroll elmaradása miatt romlott a tankönyvek színvonala, a családi háttér egyre jobban meghatározza a tanulók kilátásait, növekedtek a régiók, illetve az iskolák közötti különbségek. A pedagógusok bére az egyéb szakmákban dolgozó felsőfokú végzettségűekhez viszonyítva – az elmúlt évek béremelései ellenére – még mindig az utolsók között van az EU28 országok között.
Az indoklás kitér arra is, hogy a felsőfokú végzettséget szerzők aránya 2015 óta csökken. Komoly problémát fog okozni a négy-öt éven belül előálló tanárhiány, különösen a már ma is feltűnően ellátatlan élet- és természettudományi területeken. A felsőoktatási szférát súlyosan érinti a koncepciózus fejlesztések elmaradása, és az ennek következtében tapasztalható növekvő lemaradás a nemzetközi versenyben – áll a dokumentumban.
(MTI)
Szerző
Friss
- Az államadóság-halmozás a rendszer lényege – egy srófra: a hitelére jár az agya Kádárnak és Orbánnak is
- Siófok elesett!!! Bezárunk – A balatoni fagyiárust kiütéssel lenyomták a szúnyogok…
- Tarjányi Péter: ultimátum Moszkvának, de mi lesz, ha Putyin nemet mond, és ez miért lehet rossz nekünk?
- Nemzeti védjegybejelentett lett a Digitális Polgári Kör – ha valakinek szándékában állt volna lenyúlni….
- Kevin Spacey újra reflektorfényben, de a múlt árnyai még mindig követik – Mozgalom a Hollywoodi visszatéréséért
- Megköttetett a nagy üzlet – Kinek káros, kinek hasznos? Egyelőre senki nem tudja
- A politikai helyzet elemzése Magyarországon: mi változik a 2026-os választásokig?
- Vajúdtak a hegyek, és szültek újabb jogalkotási „egeret”: a NER még azokra is figyel, akiknek nem tetszik, ha egy diktátor látogat Magyarországra
- Simicskó István, a frakcióvezetők nyílt „közép-európai férfi felsőtest-bemutató” verseny dobogó-várományosa
- Nagy augusztusi horoszkóp – Ne félj, csak duma, hogy hamarabb öregszenek a kíváncsiak!