Koronavírus
Müller Cecília a Vasárnapi újságban – „mit is mond a hogy is hívják?”
Nem szabad belefáradnunk a koronavírus-járvány kezelésébe, mert legalább annyi van még előttünk, mint amennyi mögöttünk – figyelmeztetett Müller Cecília országos tisztifőorvos a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Elnyújtott magyarázkodás
Müller Cecília azt mondta, az utóbbi héten szerte a világban megugrott az új fertőzöttek száma, és Magyarországon is napról napra egyre több a beteg és a halálos áldozat is.
Az országok különbözően kezelik a járványt, másként gyűjtik az adatokat, így azok nem összehasonlíthatók, de az emelkedő tendencia mindenhol látszik – tette hozzá.
A szakember szerint a járvány első hullámában Magyarország nagyon sikeresen védekezett, „mindenki a helyén volt”, az egészségügy, a hatóságok, az irányító szervek és legfőképpen a lakosság.
Elpocsékolt pihenő
A járvány az első hulláma után egy rövid fellélegzést követően sokkal erőteljesebben indult újra, ám most nem szabad elfáradnunk, mert a járványból legalább annyi van még előttünk, mint amennyi mögöttünk áll – hangsúlyozta Müller Cecília.
A járvány megelőzésében és terjedésének lassításában a lakosság tud a legtöbbet tenni, és ebben mindenkire számít, hiszen a felelősség közös – emelte ki.
Felhívta a figyelmet arra, hogy az őszi időszak kedvez a felsőlégúti megbetegedések megjelenésének, előttünk az influenzaszezon is. A háziorvosokhoz eljuttatták az influenza elleni védőoltásokat – mondta, és arra kérte a krónikus betegeket, hogy igényeljék az oltást háziorvosuktól. A fiatalabbaknak egészségük megőrzése érdekében C- és D-vitamin szedését javasolta.
A tisztifőorvos változatlanul vetít
Müller Cecília hangsúlyozta: az egészségügyi ellátórendszert felkészítették a betegek fogadására.
Kitért arra, hogy a koronavírus-betegek ellátására első körben kijelölt kórházak lassan telítődnek, ezért azokban megemelték az ágyak, és ehhez rendelve a szükséges eszközök számát is.
A második vonalbeli intézmények közül is már néhány részt vesz a betegek gyógyításában, így az ellátás mindenki számára biztosított. Az egészségügyi dolgozók átvezénylése is folyamatos – mondta az országos tisztifőorvos.
A fentiekből is kiderül, hogy a kormány a továbbiakban is csak áltaja az országot. Az „altatás” egyik főszeplője pedig maga Müller Cecília, akiről nem tudni miért vállalta ezt a fellépést is amikor semmi érvényes, vagy új mondandója nem volt azon kívül, hogy „minden nagyon jó minden nagyon szép mindennel megvagyok elégedve”, legalábbis azzal amit mi csinálunk.
Szerző
Friss
- Lázár János pikírten Rákosrendező-ügyben: a kormánynak az a fontos, hogy a budapestieknek jó legyen
- Bajnai Gordon: akiket érdekelnek a tények és persze a saját lelki higiéniám érdekében 3 állítás
- Én már elvesztettem a fonalat, tudja valaki, hogy mennyinél tartunk? – Heti Jusztság…
- A hülyeség nem kifizetődő – Szijjártó ez esetben ‘nem a pénzre megy…’
- Felfoghatatlan: 11-12 éves gyerekek hónapok óta brutálisan bántalmazhatták társaikat – Aki hallgat, bűnrészes…
- Már csak 4 hónapnyit kell aludni és újra ‘támad’ a CPAC Hungary, az alkalom, ahol Orbán újra ‘főszónokolhat’
- Egy a Robert De Niroról terjedő combos, hamis hír nyomában
- Pintérék nem tanulnak semmiből – Hiába volt a bombariadó rossz tapasztalata, marad a mobilszigor az iskolákban
- Magyar György: mini-Dubai ügyben minden út a bírósághoz vezet
- Trump-rendelet visszavonva: a Szabad Média Pályázat nyertesei is fellélegezhetnek